2009. szept. 30.

A múlt héten nem volt semmi érdekes. Szerdán szétszaladgáltam magamat a városban, volt pár elintézni való.

Csütörtökön délelőtt jött megjavítani a kazánt egy pasi,mert már régóta csöpögött,de az utóbbi időben már nagyon durván. :S
Szóval meg is érkezett, és neki állt a szerelésnek,közben pedig titta jól elbeszélgettünk :) Ő is érdeklődik a japán kultúra iránt, a szobája is úgy van berendezve,szóval volt közös téma bőven :)

Szombaton meg Csabi anyukájának volt a szülinapja. :) "Reggel" (sztem már dél is elmúlt) felkeltünk, segítettem egy kis fokhagymát pucolni,mert már nagyon ment a szorgoskodás. :) Aztán haza hozott Csabi. Nem csináltam semmi különöset, olvastam a Japán szeretőket,meg néztem Gokusen2-t :D Aztán neki álltam készülődni, és 7előtt nem sokkal ott is voltam a party helyszínén. :D
Jó volt a hangultat,finom volt a kajcsi,elvoltunk :) Egészen 3ig,ha jól emléxem,vagy lehet tovább is,kitudja már :P Titta aranyos emberkék is voltak,jól éreztem magam :)

Másnap megint sokáig alvás,aztán egséznap ágyban heverészéssel egybe kötött filmnézés volt a program :) Este felé Csabi anyukája haza hozott és kaptunk fini pörit meg sütiket :)

chuuu minna ~.^

2009. szept. 10.

Ez meg az

Na hát megvolt az első japán óra!:D Miközben mentem a könyvtárba, véletlen összefutottam Szandrával is. :) rég láttam már,úgy h örültem neki. :) Megy őszi conra,és Naruto lesz :D (sajna sztem én nem megyek,mert messze is lesz,meg hátnem szeretnék már itthon lenni akkor.de ha még is,akkor azért megpróbálok menni,és akkor Natsu-ékkal megint talhatunk *.*)
Na az óra meg titta jó volt,mert Mimi nagyon ügyes,és megtanulta az összes hiragantát :D Büszke vagyok rá (o^.^o) Nagyon jól mennek neki,sőt még kicsit előre is tanult :D Szóval egy picike gyakorlás bemelegítésnek,és bele is vethettük magunkat a nyelvtanba :D persze így elsőre még semmi ördöngőset nem vettünk. Remélem,hogy tényleg sikerült érthetően elmagyaráznom ^^ ha ilyen könnyen fogja tanulni továbbra is,akkor jól fogunk haladni :)

Aztán mivel kilolvastam a Pirszinget a kígyónakot,új könyv után kellett néznem,ami a Japán szeretők lett. Érdekesnek tűik. Kis is hoztam,és már olvasgattam is. Eddig jó :D

Hát a napjaim általában ugyan úgy telnek,mivel nem sok dolgom akad. Ebből kifolyólag egyik nap elővettem az anime újsáégjaimat,és elkezdtem újra elolvasni őket. Hát aznap nem is csináltm mást,csak este néztem dormamat XD Tartalmas nap desu XD

Doramaról jut eszembe,Csabi volt olyan tündér bogyesz,hogy letöltötte nekem a Nana live action-t,mind 2t :D szóval szerdán reggel felkeltem,megnéztem az elsőt,aztán bemenetm városba Mimivel japánozni,aztán haza mentem és megnéztem a 2.at is XD És nekem nagyon tetszett :D a zenék jobbak voltak az animében,de amúgy bejövős a live is :D bár annak örültem, hogy Ren-t és Shin-t alakító színészek mások voltak a 2ben. Nem azért,Matsuyama nagyot alakított L-ként,de valljuk be,hogy nem való Shin szerepére,mert hátelivelg Shin egy 15-16éves srác,Matsuyama meg vagy egy 10essel több XD Ja,tééleg!Azt hiányoltam h kihagyták Shin és Reira kapcsolatát :/ De hát az időbe nem fért bele. De így is nagyon jó volt (o*.*o)

Mi is történt még velem..? Hát ált Csabinál vagyok,és néha ő is átjön. Megint volt pezsifűrdőzés :D De most megúsztuk habár nélkül XD

Ma volt nálam Tomi is. A katona hacukájába jöttXD Tiitttaa vagányul nézett ki :D Meg az új telója is titta vagyány :P Sony ericsson X1es :D ilyen ketté tolhatós mutty mutty,billentyűzettel :D MSNeztem is rajta,meg nezetünk is :D elég pro :P
Jaaaj,meg hozott 3zacsi gumicukrot *-* nyammmikaaa:D

Riyu meg 4.én indul Japába. Örülök,h neki legalább sikerült :) Megígéret,hogy majd mindig ír,hogy milyen kint, hogy mennek a dolgok,h nekem majd már könnyebb legyen. (o^.^o)
Mondjuk kicsit depis voltam,h itt az idő,de én még sem tudok menni,és Dublin is kitudja még hogyan fog alakulni,lesz e tényleg pénzem áprilisra. Olyan bizonytalan minden,és ezt utáloooom. :( Csak vagyok,telnek a napok,és nem haladok semmire :( de gyorsan túl teszem magam ált a depiken. :) Most figyeltem fel rá,hogy ilyenkor mindig jobban előjön a NewS fanságom. Vidik,koci DVD nézegetése(Persze ez leginkább YamaPi-re irányul ^^),és már jobb is lesz a hangulatom, úgy általában a NewS jobb kedvre derít :) Meg ha átmegyek Csabihoz,utána is mindig jobb lesz a kedvem :)

Szóval most megint mindent (majdnem) szépnek látok :)
És a rizsából is elég lesz már ^^

chuuu =^.^=



Ha már NewS,akkor egy rövidke kabátreklám XD (nálunk miért nem ilyenek a reklámok? szinte mindig olyan uncsik -.-)



2009. szept. 3.

vízum

ja,am megkaptam a vízumot... szóval mehetnék Japánba,de mégsem... azok a sz@ros anyagiak -.-"
de Gergővel(ügyintézőm) megdumáltuk,h az áprilisi osztályba jelentkezek,addigra remélmeg meglesz a pénzem. *sóhaj*

Én,mint tanító néni XD

Kedden anyát hívja az egyik ügyfele,hogy van egy bnője akinek a lánya szeretne japánul tanulni. És hát hogy ugye én tanulok,és hogy hol meg ilyesmi. Hát mondtuk,h az én tanárnőm már nem vállal tanítást,de hogy én is tudom tanítani egy darabig,ha az jó. Aztán elvileg úgy is elmegyek Dublinba. Szóval addigra segítek neki keresni Kecsón japán tanárt. Vagy is hát egyet tudok is,csak még le kell vadásznom a telszámát. Bevetem a kapcsolataimat XD *yukan club mode on*

Szerd
án taliztam is a csajszival a könyvtárban. Anyukájával amikor beszéltem,mondta hogy egy félvér csajszit keressek majd. Betipegek a könyvtárban és egyből ki is szúrtam. :) Egy nagyon aranyos csajszi,jól elbeszélgettünk. :) Nagy jmusic rajnogó,főleg jrock-ot hallgat ^^ Sztem nagyon jól kifogunk jönni,meg nagyon szeretne tanulni,szóval biztos jól fog menni :) Gambarimasu Miriam! =^.^=

Mielőtt taliztunk elmentem a cipészhez a sarumért,és awww*-* annnyira jóó lett *-*

Aztán voltam a könyvtárban is,mert vissza vittem a Battle R
oyale-t :( *szipp szipp* Olyan rossz volt,amikor a könyvtáros csajszi elvitte a djágasááágot :( Még délelőtt újból elolvastam kb az első 100oldalt XD Kicsit furi volt az elejét olvasni,hogy tudom kivel mi fog történni.
De viszont kihoztam Kanehara Hitomitól a Pirszinget a kígyónak-ot. És annyira jó *-* Persze ez várható volt,mert megkapta érte az írócsajszika a legnevesebb japán irodalmi díjat :D De sajna mindjárt a végére érek. :(
Utána voltam Annánál(a japán tanárnőm),mert nála volt pár dorama DVDm. Bár vele nem taliztam,mert nem volt otthon,hanem betette nekem a DVDket a postaládájába,amiket én kicseréltem egy kis ajándékra ^^ Köszönet neki az órákért, az érettségire való felkészítésért,a sok jó beszélgetésért. Nagyon szerettem nála tanulni (o^.^o)

Aztán Csabi jött este,és itt aludt :))) Titta jó volt,kipróbáltuk a pezsi fürdőt :D Csak ahogy bugyogott a víz,a hab egyre csak nőtt és nőtt,és végül elárasztott mindent XD Habemberke XD
Aztán kiment cigizni.Visszafelé mondom,hogy nehogy nekimenj vminek a sötétben. Erre nem én rúgtam bele egy dobozba a földön!? XD ehh... ^^" persze akkorát szól,mint egy kisebb atomtámadás XP Na mondom,erre anya tuti felébredt,és most szid ^^" De másnap kérdeztem,és nem XD jó az alvókája :P


chuuu =^.^=