2010. aug. 30.

MatsuJun omedetou

Matsumoto Jun / MatsuJun/ 松本潤 1983. Aug. 30.-án szültett Tokyoban, vagy is ma lett 27 éves \(^o^)/
Ayaka anyukája megszállott MatsuJu fan xD

Pár info:
Az
Arashi egyik (legfiatalabb) énekese, és színészkedik is (nem is akár hogy^^ több díjat is nyert már) Én a Gokusen-ben láttam először. Őszintén megvallva, nem tetszett^^ De aztán megkedveltem :)
A Kimi wa petto-ban szintén nagyot alakított :D Na meg Domyouji-ként a Hana Yori Dango-ban (bár nálam ott Oguri Shun visz mindent :P)
Lényeg, hogy rengeteg TV Showban, filmben és sorozatban szerepelt már :)
13 évesen fedezte fel a Johnny's, majd 3 év múlva lett az Arashi tagja.

Hát boldog szülinapot neki! ^^

お誕生日おめでとう!!! \(^o^)/



A táncos, a mangafigura és az ismeretlen

Yo!

Felkerült végre a Nippon Groove beszámoló ^^ Íme:
SoJ

Öhm, hát igazából nagyon mást most nem is tudok írni ^^

Voltak kint nálunk Mariannáék egyik este/éjszaka.

Tegnap pedig szórólapoztam Adrival és Emesével. Lejártuk a lábunkat, a derekam már majd le szakadt a végére xD
A központból indultunk és egészen a Széchényi-ig mentünk, ott is rengeteget szétszórtunk. Vissza fele elmentünk egy ház mellett, ahol egyszer Emesével voltunk házibuli féleségben. De csak beugrottunk, mert aztán mentünk Kéményseprők koncira^^ És a lényeg, hogy Emese megszólal:
E: Claudia, emléxel, itt voltunk egyszer!
Én: Igen, itt csapattuk neki a ping-pong-ot! :D
Egy hang a ház kertjéből: Most is jöhettek xD

Aztán összetalálkoztunk ZS-vel és Cico-val is. Úgy álltunk, h Emese, én, Adri. Zs ránk néz:
A táncos, a mangafigura és az ismeretlen xD

Utána pizzáztunk is egyet,mert nagyon éhesek voltunk. És kipróbáltuk a mogyorókrémes pizzát desszertnek :D És oishiiiii *___*

Aztán haza fele durr defektünk lett :S Találkoztunk az útpadkával, és a guminak annyi :S
Kisebb huza-vona után túljutottunk ezen a nehézségen is ^^ Haza vittük Adrit, én meg jöttem Csabihoz.

ennyi voltam :)

chuu~

2010. aug. 27.

ganguro powaaa XD

Saranghae YO!

Igen, már megint egy naaagyon über értelmes blog elé nézünk :

Hát akkor lássuk :D

Adrival kitaláltuk, hogy ganguro-nak ki kéne festeni magunkat xD Íme a minta példányok:

Hát nem gyönyörűségesek, egyem meg a sminkben tocsogó, bennszülött barna zúzájukat? xD

És hozzá a pasijaink: xD
Hát NEM kakkoik? xD

Tegnap dorama letöltős nap volt :D
Letölttem a Kanojo to Tadashii Asobikata-t, amiben Mizushima Hiro a főszereplő *___* és már meg is néztem ^^

Meg elkezdtem letölteni a Bloody Monday-t is ^^ Proposal után ez következik :D Ebben pedig Miura Haruma játszik *___________*

Letöltöttem a legújabb SHINee albumot is ^^ Tudom, ez nem dorama :P

Na meg Ara jóvoltából meglett a Bandage letöltö linkje is hun subbal, így azt is letöltöttem *________*
És awwwww *__* Jin über mega kakkoi ♥____♥
Kb saját magát alakítja szerintem, legalább is én ilyennek látom őt :) Egy olyan karakter, aki még ha néha fél is, és nem magabiztos, akkor is erősnek mutatja magát.
Nekem a zenék is nagyon bejönnek a filmben.

Itt egy PV, ami egyben a film címe is, Bandage:




És a trailer:



A napokban találkoztam egy ismerősömmel, aki valahol, valamikor (ezek a részletek nem fontosak), összetalálkozott egy általános sulis "kedves" osztálytársammal, Zsanival. Mi előg jóban voltunk, mondhatni barátnők. De aztán ahogy elballagtunk, és más felé vittek az útjaink, eltávolodtunk egymástól, ami talán nem is baj. Mindig is tudtam mondjuk, hogy van egy kis zizije a csajnak...
És Zsanika előadta az ismerősömnek, hogy én azért kezdtem el nézni az Inuyasha-t anno, amiből az egész Japán fanságom eredeztethető, mert ő is nézte. Cö, cö, cö... Na persze.... Nem inkább fordítva volt!? De igeeen :/
Na meg hogy én azért kezdtem el capoeira-zni, mert ő is capoeira-zott XD Ez az évszázad poénja XD Hogy nem szakadt rá a mennyezet XD Életében sztem egy capoeria mozdulatot nem csinált, még az alap állást sem tudja, nem hogy járt volna valaha is xD
Hogy lehet vki ekkora kamugép? :/ Ezt hívják úgy, hogy szánalmas...



ennyi voltam

chuu~

2010. aug. 26.

kattanások

Yo!

Két kattanásom van mostanában xD

Az egyik Kame szólója, amit a Queen of Pirates koncin énekelt, a W/o notice ^^
Tudom, hogy olyan a mozgása, mint vmi csajnak, de akkor is tetszik xD Olyan Kame-s :D




A másikat pedig Ara blogján találtam ^^ Az FT Island új száma, a Love Love Love. Nem szoktam ezt az együttest hallgatni, sőt nem is igazán ismerem, csak a nevüket ^^ De ez a szám, awwww *____*


Hát megint csak ennyi voltam ^^

chuu~

2010. aug. 25.

képes blog

Yo!

Hm, most nincs nagyon miről mesélnem, szóval inkább képes blog lesz ^^

Csak annyi, hogy ma egy japánkával webkamoztam, és nagyon funny volt XD

És megérkezett a beosztás a japán sulimból. Január 7.-én van az első nap. Ez csak egy orientációs nap, na meg írunk egy tesztet. Aztán 11.-től van a tanítás. De hogy milyen sok nemzeti hétvége van o_O Ami nekem csak jó lesz, mert lesz időm pihenni is és tanulni is ^^ És lesz egy hosszabb szünet is márciusban :) ÚÚÚÚgy várom már >.<

És csináltam egy Arával közös képünkről purikurát, ha már szülinapja volt ^^

És YamaPi tett fel a blogjára képet a kutyusáról, és awwww *___* annyira kawaiii *___*

Hát ez nagyon tartalmas lett xD

mata ne ~.^
chuu~

2010. aug. 24.

お誕生日おめでとう

お誕生日おめでとう Araaaa!!! *_________*

Nagyonnagyonnagyonnagyonnagyonmagyonnagyonnagyon boldog szülinapooooot!!!!

Ara-chan ga daisuki da yo! ^^







Gambareeee!!!

Mimi, sok szerencsét a vizsgádoooon! Bár tudom, hogy nem kell szerencse, mert okos vagy és menni foooog!!! ~.^

Gambareee!!!

2010. aug. 23.

macis fülbevaló

Yo!

Ma reggel korán kellett kelnem, mert
Adrinak megígértem hogy bemegyek vele a munkaügyibe. Végül nem busszal mentünk ,hanem Okaasan vitt be minket.

ÉS voltunk a cuki kínai fiús kínai üzletben :D Mert vettem a tüll szoknyám alá bugyikát :D Most már nem látszik majd ki a seggem xD

Aztán keretünk Massu-s/BigBang-es cipőt, de sajna nem találtunk :S

Aztán elmentünk kajálni a Himalájába. *_____* Nagyon bejött az a hely ^^ Isteni szezámmagos csirkét ettünk ^^ Oishiiiii <3>Adri meséli, hogy múltkor Szandra kiröhögte, amikor már nem bírta megenni, és egy zacsiban elvitte. Erre előkaptam én is egy zacsit, és beldúrtam a maradék husugombócaimat meg a rizst XD Adri meg röhögött XD

Aztán vettünk macis fülbevalót *_______* Így most már van egyen pólónk, nadrágunk, táskánk, hajcsatunk, gyűrűnk és fülbevalónk :D Remélem semmit nem hagytam ki XD

A buszon pedig a jegyemből darut hajtogattam ^^ Új szokás :P

Aztán
Adriéknál medencéztünk, meg napoztunk. És Adri tigrisbukfencet nyomott a medencébe XD

Még utána megnéztük a
SHINee - Lucifer koreot a neten, mert megakarjuk tanulni :D

Aztán még röhögtünk egy sort a szobában bizonyos szőrtelenítési szokásokon xD
Majd fél6 körül haza indultam :)

Funny nap volt :D vagy is rottyos xD

na megyek főzni pudingot ^^

Aztán pedig Proposal Daisakusen-t nézek :D

chuuu~




2010. aug. 22.

G-Dragon

Baka, baka, baka!

Elfelejtettem GD szülinapját ^^ Gomeee ^^

Szóóval, G-Dragon, a BigBang egyik tagjának a 22. születésnapja 18.-án volt :) Sok boldog születésnapot neki!!!!

Otanjoubi Omedetou!!!!
お誕生日おめでとう!!!
\(^o^)/



Balaton

Yo!

Péntek-vasárnap Balaton.

Semmi kedvem nem volt elmenni.
Az egyik, hogy nem igazán vagyok egy Balaton-fan. A másik, hogy mivel sajna még mindig nincs melóm, így pénzem se :S A harmadik pedig nem kötöm az orrotokra^^
Lényeg, hogy 0 kedvvel, viszont annál több aggodalommal indultam el Balatonra Csabival és a haverjaival.

Voltak akik később érkeztek, kb 10en voltunk.

Pénteken sikerült vodkanarancsból beszüpürtyülni xD És így Arát elszórakoztatni telefonba xD És Bandage hun subbal *________* Awwwww~

Szombaton volt a fürdőzős nap. Mondjuk én jó ha negyed órát voltam a vízben. A Balaton tényleg nem nekem való....
Ami nagyon zavaró a helyben, az a sok puccos emberke. A többiek ott ájuldoztak, amikor láttak vmi méregdrága kocsit. Hát nekem inkább az ára kellene, az több élményt nyújtana, mint villogni egy méreg drága autóval. :/ Bár akinek telik rá, annak nyilván élményekre is. De azért még is csak elszomorító látni azokat az autókat, miközben tudom, hogy bármelyik árának kevesebb mint a feléből valóra válthatnám az álmomat. hm... De így is valóra fogom, addig úgy sem adom fel!

A nap legfunnybb része az volt, amikor közösségi Megasztár nézés volt :P Mindenki felváltva röhögött és küzdött a szúnyog invázióval xD

Ma már felkelés után egyből neki álltunk összepakolni, mert jöttek a helyünkre a nyaralóba.

Még lementünk a Balatonhoz, mert páran fürödtek, aztán irány haza.

Nem is volt rossz, bár azért évente egyszer elég ^^

Jahm, és a lényeg: lefoglaltam a jegyemet AnimeConra! \(^o^)/

chuu~

2010. aug. 20.

vodkanarancs

Yo!

Jelenleg Balatonon.
Az eddig nem lévő hangulatom kezd megjönni. Yeyyy! :D
Ez is kb a vodkanaracs-nak köszönhető :P
És hamarosan tűzijáték \(^o^)/

Jahm, és T.O.P. - Turn It Up bejött a népnek :D
Na meg Koda Kumi i meg lett szavazva jó csajnak :P

Hát ennyi voltam :)

chuuu~


2010. aug. 19.

Miminek :)

Mimi-chaaan :D

Itt vannak a tantárgyak japánul, amik kellhetnek (és amiket megtaláltam xD)

tantárgy - かもく - kamoku

történelem - れきし - rekishi

irodalom - ぶんがく - bungaku

nyelvtan - ぶんぽう - bunpou

あなた の いちばんすき かもく は なんですか。- Melyik a kedvenc tantárgyad?

Mimi, がんばれ
えええ!!! Ügyes leszel, én tudom!!! ^^ Csak önbizalom, menni fog! Egész nap szorítok majd neked ~.^
Figoooh-OH! by Yankumi :D


GAMBAREEE! \(^o^)/

Nippon Groove \(^o^)/

Yo!
Nippon Groove.
Egy olyan party, ahol főként jpop és kpop szól :D Így hát Adrival gyors elhatározásra jutottunk, hogy ilyenre nekünk mennünk KELL :D
Szerencsénkre pont a következő héten tartották a soron következő party-t, mi perdig természetesen mentünk :D Szóval pénteken NG-n voltunk ^^


Mimi-vel egyszer néztünk manga-kislányos műkörmöt, amit be is szereztem a NG-re :D Funny volt xDA 20.10-es busszal mentünk fel, már a buszon nagyon felvoltunk pörögve, az alkalomhoz illő zenéket hallgattunk, és vidámkodtunk nagyon :D
A Diesel-ben volt a buli, aminek nagyon örültem, mert hát ugye a szép emlékek :D (LM.C konci *____________*) Meg hát így könnyen meg is találtuk ^^
Miután két (igen csak illuminált állapotban lévő) idegen csajszival túlestünk pár party fotón, be is mentünk :)
Mivel már a bepisilés határán álltam ( még jó
, hogy szobatiszta vagyok :D) először a mosdót céloztuk meg. És itt kiderült, hogy híres vagyok xD Yeyyy! :D Ugyan is egy csaj oda jön, hogy

cs: Nem te mész japánba?
Én: O___O *döbbb* De igen O____O
cs: olvasom a blogodat! :D
Én: O______O De jó! :D

Hát ez tiszta pozitív :D Mindigis mondtam, hogy celeb vagyok :D


Az éjszaka további részében is néha összefutottunk, és mindig kedvesen mosolygott a csajszi :D Sajna a döbb-től elfelejtettem megkérdezni a nevét ^^"

Ahogy nézelődtünk, egyszer csak körülöttünk termett pár ázsiai, és táncolni invitáltak. De egyikük már elég K.O volt. Őt nevezzük csak simán Club-nak, mert egy Club-os pólót viselt, és a nevét (szerencsére) nem tudom -.-" Ugyan is nem volt hajlandó jó darabig leszállni rólam, akár hogyan is próbálkoztam.(magyarul nem tudott) Annak a reakciómnak siekerült lekoptatnia, amit az váltott ki, amikor beleharapott a nyakamba -.-" Jahm, és nem, még nem változtam vámpírrá xD Később Adrit is betámadta, de rajta nem lógott olyan sokáig, majd végül csak megtalálta a zsák a foltját....
Szerencsére a későbbiekben sikerült a normálisabbjaival összespasnolni :D Mint kiderült, mongolok voltak. Páran magyarul is beszéltek. ^^ És Timu volt a legmókásabb :D
Olyan 3körül mentünk ki 4en beszélgetni. Majd 1órés röhögcsélés után mentünk még vissza, és fél 5ig még denszeltünk :D
Hajnali 5kor pedig sajna vége szakadt a mókának, mert záróra volt ^^ Nekünk pedig még 1óra a buszig. De szerencsénkre a mongolok elszórakoztattak minket addig :D
Az első buszra sajna nem fértünk fel, a következőn pedig a lépcsőn utaztunk hazafelé. Így aludni nem tudtunk :P Adri dőlt a falnak, én pedig Adrinak. De mindig lecsúszott a fejem, amire én is meg ő is felébredt XD

Sanyi várt minket a buszállomáson, és irány az Auchan, mert be kellett szerezni pár dolgot, ugyan is este házi party nálunk, Emese szülinapját ünnepelendő :D
Mi még az Auchanban is pörögtünk, és elkezdtünk táncolni amikor szólt a Cotton Joe XD Senki se nézett furin :D
Majd itthon elpakoltam a vásárlás eredm
ényeit, lezuhanyoztam, és neki álltam doramat nézni :D Kb egy óra múlva be is aludtam, és 3kor ébredtem, amikor Csabi hívott. Innnetől folytatódott a dorama nézés :D

Huhh, azt hiszem ez sok lesz xD szóval inkább tömören :D

Megérkezett Adri és Csabi. Majd nem sokára a többiek is. Mindenki fogyasztott rendesen, szólt kpop és jpop is sok más music mellett, sőt volt amelyiket vissza is kérték :D Kb 4kor feküdhettünk le. :DMásnap Tokio Drift nézés után neki álltunk összeganézni. Rendesek voltak, mindenki segített :) Miután elmentek, és csak Adri és Csabi maradtak, elkezdtük nézni a HanaKimi SP-t. Majd Emese visszajött, és csatlakozott :) Aztán Csabi ment, Adrit is haza vitte. Mi meg Emesével filmeztünk tovább. Elkezdtük nézni a Koizorát, közben pedig krumplit pucoltunk a brassóihoz. Ebből aztán az lett, hogy együtt bőgtünk, h szegény Hiro, miért kell meghalnia? T____________________T xD
Ez után Az egy gésa emlékiratai következett :D Ez kb este 8ig kitartott :D Ekkor ment Emese haza :)


És a (már megint) lemaradásomat ezzel pótóltam is :D Yeyy!

Tegnap Adrinál aludtam. Délután küldött sms-t, hogy este kimegyek-e játszóra. Mondom alap :D Így 9kor taliztunk ott. Jött még Szabó és Ruszka is. Olyan fél12körül mehettünk haza.
Palacsinta hammolás után (Adri leves, palacsinta, szedvics hammolás után xD) neki álltunk nézni a Ringu-t :D ( A japán Kör, ennek a koppintása az amcsi változat) Közben pedig jégkérémet hammoltunk :D


Másnap még élvezkedtünk kicsit a SuJu-ra meg SHINee-ra, majd jöttem haza:)



Ma pedig elkezdtem nézni a Proposal daisakusen-t ^^ De sajna csak angol felirat van hozzá. És még is. Nézem. o_O hihetletlen :D És ez mind YamaPinek köszönhető, ugyan is Ő a főszereplő ^^ Mikre rá nem tud venni, ne? :D ^^
A történet röviden, hogy épp Ken (YamaPi) élete nagy szerelme esküvőjén van, csak legnagyobb bánatára nem ő a vőlegény. Megtörténik a gyűrűs rész, a virágdobálás, beszédek, majd következik a régi képek vetítése.És ekkor feltünik egy tünédér. O_O Ken kérdezi, te kivagy. Erre ő, hogy egy YOUSEI O_O itt majdnem leestem az ágyról XD Azén képzeleltemben a tündérek apró, törékeny lánykák, gyönyörű szárnyacskákkal. Erre kaptam egy 40es éveiben járó, még csak kakkoi-nak se mondható fazont xD Ez very LOLlipop :D És ez a yousei visszaviszi abba az időbe Ken-t, amikor a fénykép készült, hogy megváltoztathassa a múltat, és ő lehessen az, aki végül feleségül veszi a csajszit ^^ És ehhez a varázsige: Halleluja chance! :D

Most pedig készülődök, mert megyek Mimi-nek japán órát tartani:)

kaorin deshita

chuuu~

2010. aug. 16.

kimaradt ^^"

Yo!

A lyukas agyammal nem elfelejtkeztem a hétvégéről, és egyből a hétfőt írtam le!? xD *Baka desu*

Szóóóval, múlt héten (na meg ezen is ^^) gyerek tábor volt nálunk, mert anya egyik bnője óvónő, és Ő tartott tábort. Pénteken bementem velük a busszal, és Emesénél aludtam.

Ettünk nagyon finom nem tudom milyen kaját, amit apukája csinált.

És átjött Evelin is, és horrort néztünk. Az árva. Ez volt a címe.
Én ált bealszok a horror filmeken, nem igazán tudnak lázba hozni :P Viszont Emese meg Evelin ott paráztak xD Én meg röhögtem rajtuk :D Ők meg nem akarták elhinni, h nem parázok XD
Aztán Evelin elment, mi meg még megnéztük Az emberi százlábút.
Háát, azért annyira nem cink, hogy rókázni kellene tőle. Sztem. :/ De elmebeteg lehet, akinek eszébe jutott.

Másnap pedig megnéztük a Paranormal Activity-t. Én asszem harmadszorra álltam neki újból megnézni, mert eddig elaludtam rajta xD Na de most sikerült végig nézni! Yeyyy! :D

Délután Ildikóék kihoztak minket.

Este pedig sütögettünk. (akkor is írtam egy blogot :D)
Sikerült Emesét leitatni :D Vicces volt xD Gabriel Franciscoooo xD na meg Alvin Francisco xD
Funny este volt :D Vizippantottunk is *___*

Na hát ennyi volt a gyors pótlás :D

chuu~

2010. aug. 15.

Tamagoyaki ^^


Yo!


Hétfőn (igen, megint le vagyok maradva xD ) kijött Ara, hogy megnézzük a News - Never Ending Wonderful Story koncit, mert még nem látta :)

Reggel 10 körül jött Ara.
Egyből neki is álltunk tamagoyaki-t csinálni ^^ Kapott egy sushi-s könyvet, és abban van benne a tamagoyaki, vagyis a japán omlett receptje ^^


Készül a tamagoyaki: Sajnos a végeredmény nem lett olyan szép, mint a könyvben, de finomnak finom lett ^^
(Azóta már csináltam Csabinak is, és az szépre sikerült ^^)

Omlettezés után még pattogtattunk ki kukoricát és neki álltunk nézni a koncit *______*
Én már rengetegszer láttam, de bármikor szívesen megnézem újra ^^ Arával meg pláne :D
Olyan kis aranyos volt, végig visítozott amikor Shige volt, na meg a nyakamba borult és úgy szorongatott, hogy a szuszt is kinyomta belőlem xD


Ha jól emlékszem, olyan 5 körül ment Ara haza.

Én utána még néztem YamaPi - Short but Sweet konciiiit *__________* Kyááááááá, annyira awww *____* Tényleg rövid, mert 50perc, de édes is :D <3


Ja, mata ne ~.^

2010. aug. 11.

Ayaka :)

Yo!

Múlthéten kedden 12.10kor futott be Ayaka vonata. Sanyi megkérdezte, hogyan fogom megismerni XD Hát mondom japán, biztos nehéz lesz XD Szóval egyből kiszúrtam :D
Már nem narancssárga ugyan a haja, mint a fotón, amit láttam előtte róla, de azért így is sikerült egyből kibökni :D
Ő is felismerhetett gyorsan, mert széles mosollyal közeledett :) Puszi-puszi (ezen meglepődtem, mert a japánoknál nem szokás^^) majd bemutattam anyát is, és irány a kocsi.

Először kiültünk egy kávézó teraszára szüpürtyülni egy üdítőt, beszélgetni egy kicsit és megbeszélni, hogy akkor hogyan alakuljon a program.

Elsőnek a Leskowsky hangszergyűjteményt mentünk el megnézni. Ayaka kedvence a zsiráf zongora volt :D Mert hogy ugye Ő zongorista, és a zsiráf a kedvenc állata. Még a pizsije is zsiráfos volt :D Meg mutatott fotót az otthoni zsiráfgyűjteményéről. Hát, rengeteg van :D

Ezután városnézésre indultunk. Kodály intézet, templomok, városháza, színház, Malom tetejéről a város, stb.

Na meg vettem egy Japánról szóló könyvet, ami limitált kiadás és csak az újságosoknál lehet kapni, és nagyon olcsó :D
Olyan 5körül jöhettünk haza. Anyáék neki álltak csinálni hamit, mi pedig beszélgettünk ^^

Jah, és kaptam japán sütit, amiben kis ajándék van :D Olyan kindertojás feeling :D És nagyon fini volt ^^
Na meg hozott kagylót is, de azt még nem csináltuk meg :P Rizzsel kell összefőzni. Kíváncsi vagyok^^


Sok mindenről beszélgettünk, nevetgéltünk, megmutatta térképen hol lakik (vagyis hogy hol fogok én is lakni :D), hol a sulim, ilyenek :)
Jah, és kiderült, hogy az anyukája nagy MatsuJun fan XD Mindig megy Arashi koncertekre is :D És még meg is nyert egy Disney Land-es talit vagy mit velük orbitálisan sok vonalkód beküldésével XD Erre én, hogy de aranyoooos, biztos nagyon jó arc anyukája van :D Erre Ő: Neeeem, tiszta buggyant xDDDD

Na meg megtanított darut hajtogatniiii *_____* Már nagyon régóta szerettem volna megtanulni, mert Japánban a daru a béke szimbóluma, csak könyvekből sehogy se ment, és nem ismertem olyat, aki megtanítson. Na de most már profin megy :D Egész picik is ^^ Bár ebben Ayaka azért verhetetlen maradt, olyan minit is hajtogatott másnap :P Meg mutogatott fényképeket Takeshi-ről (a férje :) )meg Törökországról, mert Magyarország előtt még oda is beugrott :P
Kb hajnali fél1ig voltunk fent, aztán döntöttünk úgy, hogy alszunk :)

Másnap reggel fél9kor keltünk, ugyan is már 9kor jöttek a gyerekek, mert anya egyik bnője, Ildikó óvónő és gyerektábort tartott nálunk ^^ Nem sikerült teljesen a reggeli végére érni mire megérkeztek. Aztán Ildikó felbuzdulva rajta, hogy Ayaka tud darut hajtogatni, kitalálta, hogy tanítsuk meg a gyerekeket is :P
"-Gyerekek, itt ez a japán néni, Ayaka. Megtanít titeket darut hajtogatni!" XD
Így hát nagy daruhajtogatás vette kezdetét. Ayaka nagyon szereti a gyerekeket, szóval élvezte^^ Majd megérkezett Adri is ( neki ezer köszönet, mert rajta keresztül ismertem meg Ayakát^^) és ő is becsatlakozott :D

Ebéd után nem sokkal mentünk be városba. Először a Szórakaténuszt néztük meg. Nagyon tetszett Ayakának, na meg nekem is ^^ Még japán játékok is voltaaak *_____*
Aztán kifelé menet a bácsika beinvitált mienket a Naiv múzeumba is XD Hát nem túl lelkesen, de bementünk, és végül jól szórakoztunk XD Még a Nobuta powaaa, chuu nyuu-t is be kellett mutatnom XD

Innen pedig a Vadasparkba vezetett az utunk. Rögtön kis kiszúrtuk magunknak Brúnót, a tigrist :D Olyan hatalmas és gyönyörűűűűű *_____* De már nagyon éhes volt, és amikor a gondozó elment vmiért hangosan ugatni kezdett XD komolyan, úgy ugatott, mint egy kutya, csak sokkal hangosabban :P Zengett az egész vadaspark xDDD
Viszont az én személyes kedvencem Mogyoró, a prérikutya volt^^ Annyira kawaiiiii *_________* Úgy megdögönykéztem volna^^
Az oroszlán már nagyon haragos volt, mert éhes volt, és ahogy álltunk a kerítése mellett, egyszer csak neki ugrott o_O Mi meg akkorát visítottunk, meg hátra ugrottunk vagy 3 métert XD
Az összes állat iszonyat cuki voooolt >.<
Aztán kifele menet Ayaka vett olyan kis cumót, hogy bedobsz egy 100ast, és kiad vmi meglepit. Tudni kell, hogy Ayaka iszonyatosan fél a békáktól :P És amikor elkezdte kibontani, hirtelen eldobta, mert furi zöld színe volt, és biztos béka XD Majd kibontottam neki, és mutattam, hogy neeem, ez nem béka :D "De biztoooos? O___O" XD Mondom igen, ez csak műtakony XD
Végül nagyon megtetszett neki, hogy rádob, felragad, lehúz :D


7 körül értünk haza. Amíg anyáék készítettek hamit mi néztünk vonatot, meg elvoltunk. Végül a 20.47-essel ment el :) Kb negyed óra múlva már írt is sms-t, hogy mégegyszer nagyon köszöni, hogy itt lehetett és nagyon jól érezte magát :) Hát nem aranyos?^^
Másnap meg repült tovább Chicago-ba, mert X Japan (egy japán rock együttes) koncert volt o_O Egyik nap ment a másik nap pedig vissza jött Mo-ra, majd haza Japánba :)

Annyira örülök hogy itt volt :) Csak hiányzik^^
Hihetetlenül aranyos, biztos vagyok benne, hogy jó lesz náluk lakni :) És segít kint munkát is találnom :)
Mondta, hogy elmehetnénk majd Aomori-ba is ( Kecskemét testvérvárosa amúgy:P) mert ott laknak a szülei és ő is ott született :)
És majd kölcsönösen tanítjuk egymást, ő japánul és magyarul :D
Amúgy nagyon ügyesen beszéli a magyartot :D De ezt nem hajlandó elismerni XD És van egy kis füzetkéje, amit visz magával, és ha új szót hall, akkor jegyzetel. Olyan alapszavak is szereplenek benne, mint a "Bazd meg - Basszátok meg (persze, a ragozott alak is :D). na meg a "Faszom ki van" XD
És a kedvencem: " Kő kóla genyó?" XD És ehhez még egy rajos kézmozdulat is társult XD Amikor bemutatta szakadtam a röhögéstől XD

Jah, és tiszta poén, hogy Takeshivel Budapesten ismerkedett meg :D

Január, jajjjj de várom máááár *___________*

Ayaka, mata ne!!! ~.^

2010. aug. 7.

gyorsblog

Hi Minna!

Most csak egy gyors blogra van időm, mert épp sütögetünk. :) Itt van a barátnőm Emese, az anyukája, Ildikó, aki anya bnője. Ildikó pasija, és Sanyi.

Hétfőn pedig jön hozzám Ara News - Never Ending Wonderful Story konci-t nézni, mert még nem látta ^^ Én imádom, YamaPi kakkoiiiiii *___________*

Ééééés, japán kaját fogunk csinálni :D Méghozzá tamagoyakit ^^ Nyammmm :D
Szóval mér nagyon várom a hétfőt :)

Pénteken feladtam az igazolványképeket a Japánba a sulinak :)

Most ennyi voltam, Ayakáról majd legközelebb írok :)

chuuu~

2010. aug. 2.

ranker

Yo!

Ara mutatott egy oldalt, ahol kattingatsz, és a végén kiadja a rangsort.
Nekem ez jött ki:
(én is kiteszem persze, mint Ara, mert copy vagyoook XD)


RankNEWS Ranking
Favorite (Top) to
Least Favorite (Bottom)

Igen, így van :) Bár Kei-chan inkább 3 :P



RankKAT-TUN Ranking
Favorite (Top) to
Least Favorite (Bottom)
Ez pörfikt :D




RankArashi Ranking
Favorite (Top) to
Least Favorite (Bottom)

És ez is waste :)


Ééééééééééééééééés, holnap itt van Ayaka *__________* Már csak 1et kell aludni ^^

Ma taliztam Arával, csináltattam 8db igazolványképet, amit ki kell küldenem Japánba a sulinak (meg ne kérdezze senki miért ilyen sokat, passz)
Aztán még fagyi beszerzés, és irány a kozmetikus. Megint megkínoztattam magamat, jó kis gyantával, yeyy...
Aztán Arával elmentünk kínaiba, ettem isteni amerikai csirkééét *___*
Majd elmentünk, lassan már rutinból ( 笑 ) a kínai boltba, hogy nyálat csorgassunk XD És miközben Ara pórbált egy ruhát, kinéztem pár melltartót, és végül vettem egy szívecskéset ^^ Kawaiii *__*
Még benéztünk Ara mamájához, aztán vissza kozmetikushoz, ahol anyával taltam és jöttünk haza. Még megálltunk venni a holnapi kajcsihoz hozzávalókat :)

Ennyi voltam,
chuuuuu~