2010. dec. 31.

megérkeztem *-*



Először is mindenkinek nagyon Boldog, Sikerekben és Bishikben Gazdag Új Évet Kívánok! \(^o^)/
あけましておめでとう \(^o^)/



És akkor az út :)
Nem nagyon bírtam aludni, szóval a reggel 6kor kelés könnyen ment :)
Viszont nem bírtam ki könnyezés... na jó... sírás nélkül az állataimtól és szobámtól való búcsúzást T_T A reptéren viszont sikerült tartanom magam ^^

Felvettük Mamát, és irány a reptér. Leparkoltunk, bementünk még csomagok nélkül szétnézni, hogy hogyan s mint. Majd vissza a kocsihoz a csomagokért, és azért, hogy magamra vegyem azt a tetemes ruhamennyiséget xD hát megküzdöttem vele :D
Bementünk, becsekkoltam. Szerencsére nem volt túlsúlyom :D És választhattam, hogy hova kérem a jegyet. Egyértelmű volt, hogy ablak mellé :D
Apáék is befutottak, majd a maradék 1 órát beszélgetéssel töltöttük.


Búcsúzkodás után a kis motyómmal beballagtam a terminálba. Na ott következett csak a tortúra xD Le kellett vetkőznöm azt a rengeteg ruhát xD De besípoltam, majd egy csaj jól áttaperolt több soron, és végül tovább engedtek. Ekkor következett a göncök visszavétele gyors iramban. Hát nem fáztam :D De már nagyon idő volt, a hangosban is bemondták, hogy iparkodjak a 22-es kapuhoz. Szerencsére azért nem hagytak ott :P
Egy busszal vittek a géphez. Elég pöttöm volt, és kevesen is utaztunk rajta.

Most repültem először, így nagyon kíváncsian vártam, hogy milyen lesz. Hát nagyon jó volt *-*
De olyan pillanatok alatt fent voltunk, hogy alig volt időm ráeszmélni. Nagyon szép volt fentről a kilátás.
Nem tartott sokáig az út, csak 50perc volt Bécsig.
Ott a repülőtől az épületig megint busszal vittek. Rá is tapadtam egy japán pasira, hogy jó irányba menjek :D Azért figyeltem, hogy ő is a D-felé tart-e mint én ^^
Végül a sorban állásnál összeismerkedtem a mögöttem álló Bogival, aki szintén Japánba utazott, csak már nem először. :)
Nagyon kedves volt, végig beszélgettük az indulásig hátralevő 1 órát. Na meg küldtem anyáéknak sms-t, hogy eddig megvagyok :)
Na meg azon flesseltem, hogy pár japán srác hogy próbált meg minél észrevétlenebbül lefotózni xD
Végül eljött a beszállás ideje.
Hát az a gép aztán fullos volt :D 3 oszlopvolt, mindegyikben 3 sor.

Két japán csajszi mellé kerültem. Aki a folyosó mellett ült, nem volt túl kommunikatív, viszont a mellettem ülővel egy kicsit beszélgettem. De mindig csak akkor beszélgetett, amikor mosdóba mentünk, amikor ültünk nem xD
Az ülésekben beépített TV volt, amin filmeket lehetett nézni, zenét hallgatni, játszani és nyomon követni, hogy éppen hol járunk, mennyi idő van még hátra, ilyesmik. És tartozott hozzá egy távirányító, valamt egy füles, amiről te magad téphetted le a zacsit. :D

A felszállást megint nagyon élveztem, és a kilátás is még mindig gyönyörű volt :)
Hamarosan kaptunk egy kis ropogtatni valót és innivalót, majd következett az ebéd.
Nagyon fincsi volt, de nem bírtam megenni az egészet ^^

Az út elég eseménytelenül telt. Szétültem magam minden lehetséges pózban, épp hogy csak fejen nem álltam :D
Néztem Eclips-et kétszer, Bérgyilkosék-at, True Blood-ot, még egy Ashton Kutcher-es filmet, na meg egy Ben Stillereset japánul. PSP-ztem is, de egy idő után már semmi nem tudott lekötni, elaludni pedig nem sikerült :S
Viszont a folyosó mellett ülő csajnak nagyon tetszhetett az Eclipst, mert 5x tuti, hogy végig nézte xD Végül is bele fért a több, mint 11 órás útba O_O
Be is sötétedett, akkor még nézelődni sem tudtam. Mondjuk amikor Szöul felett repültünk, az élmény volt *-*

Majd kaptunk még ramen-t. Az nagyon nyamm volt *-*


Az utolsó egy órát megint élveztem, mert egyrészt addigra már kivilágosodott és tudtam gyönyörködni a nem is akármilyen látványban, más részt pedig mert tudtam, hogy mindjárt álmaim országának földjét tapodhatom *-*

Leszállásnál Bogi megvárt, és segített kitölteni a beléptetéshez a papírt. Ezek után ujjlenyomatot vettek és lefotóztak. Innen tovább még egy papírtöltögetéshez. Azzal a papírral együtt ellenőrizték megint az iratainkat, kaptunk a vízumra matricát, és mehettünk. Szerencsére a csomagokkal nem szőröztek.
Ezek után jött az, hogy vártuk a bőröndünk megérkezését. Nagy sokára előbb Bogié, majd az enyém is megérkezett.
A kapuban Ayaka már várt rám :) Itt elköszöntünk Bogitól. Nagyon sokat segített, köszönet neki ^^
Ayakával a hazautunk 2 órás volt. 3szor szálltunk át. Vettünk nekem vonatkártyácskát is, amit csak oda tartok a kapunál, akár pénztárcástól is, majd a gép érzékeli, és mehetek a metrómhoz.
Egész hazáig beszélgettünk minden féléről. És egyik átszállásnál egy idő néni megjegyezte, hogy milyen cuki a gésás pulcsim ^^
Na a metrózás/vonatozás. Hát ott mindenki a telefonját nyomkodja eszeveszettül. De hogy mit lehet azokon a telefonokon egyfolytában nyomogatni nem tudom, viszont ők nagyon. a leülés mozdulatával egy időben már elő is veszik a mobiljukat, és fel sem nézve nyomogatják addig, míg le nem szállnak. Aki nem telefont nyomogat, az pedig alszik, majd vmi égi jelre felébred mikor le kell szállnia O_O Tudtam én, hogy ez így működik de megtapasztalni azért még is csak más :D
Egy cuki kis felhívás, hogy ne üljünk bele a másik szájába^^
Végül megérkeztük. Takeshi, Ayaka férje kijött elénk, hogy segítsen a csomagokat hazáig elvinni. Nagyon kedves, mosolygós emberke :)
Ő is élt Magyarországon, így próbált velem magyarul is beszélni. Saját állítása szerint sokat felejtett, de szerintem ügyes :)
Sajna a házról most nincs fotó, mert lemerült a gépem, de majd holnap :)
A lakáska valóban pöttöm, de otthonos :)
Belépünk, egy pici előszoba, majd egy folyosó. Balra az én szobám, szembe vele Ayakáéké, mellette pedig a WC. A folyosó végén az ajtó egy a többihez képest nagyobb helységbe vezet, ahol egybe van a konyha étkező/nappali. Persze szék egy szál se, japánosan a földön csücsülünk :)
Van még egy pöpp fürdőszoba is, aminek a fürdős része külön le van választva, hogy úgy pancsolhass, ahogy szeretnél, mert a padló közepén lefolyik a víz, és vízmentesen zár az ajtó. Egy kisebb kád is van, ha belecsüccseni szeretne vki.
Megismerkedtem Van-san-nal, Ayaka hong kongi barátnőjével, aki pár napig itt lakik, majd Chiharuval is, aki októbertől lakik itt még január végéig.
Beszélgettünk egy kicsit, majd internethez jutva Skype-oltam anyával kicsit, hogy minden rendben, megvagyok :)
Kicsit pakolásztam, oda adtam Ayakának és Takeshinek az ajándékokat, amiket hoztam nekik. Nagyon örültek ^^ majd ettünk egy kis soba-t. A soba egy tészta féle, ami nagyon hosszú. És azért eszik szilveszterkor, hogy mint a tészta, az életük is hosszú legyen :)
Most ettem először. Egész fini volt, bár a kedvencem nem lesz ^^
Aztán készülődni kezdett Van-san, mert ment koncertre. Elment, utána Chirau is készülődött, ugyan is ő is ment egy koncertre^^
Közben megbeszéltem Ayakával, hogy lencsét fogok főzni, mert nálunk az a szokás. Kiderült hogy a lisztjük kb 1 éve lejárt xD Így megbeszéltük, hogy amikor mennek el, elmegyek velük a boltba venni. Így is lett. Ayaka és Takeshi Aomoriba utaztak, mert Ayaka szülei ott élnek, és az év végét mindig ott töltik. Mellesleg Aomori Keckemét testvárvárosa ^^
Az év vége miatt hatalmas leárazások voltak, így bementünk szétnézni a közeli nagyobb ruha üzletbe, ahol tényleg nagyon baráti áron rengeteg kawaii cuccot árultak *-* De egyenlőre nem vettem semmit :D Majd a liszt beszerzés céljából bementünk egy boltba, de mivel Ayaka szerint egy másik boltban olcsóbb a liszt, nem vettük meg. Viszont megmutatta a 100Yen-es boltot, ahol minden 100Yen. Itt felhívta Takeshi, aki még itthon volt, hogy nem tud utánunk jönni, mert nincs kulcsa. Így Ayaka vissza jött, mi pedig Chiharuval beszereztük a másik boltban a lisztet, ami valóban olcsóbb volt ott :)
Majd Chiharu ment a vonathoz, én meg elindultam haza. Össze találkoztam az állomásra igyekvő Ayakáékkal. Boldog új évet kívántak, meg Ayaka bocsánatot kért, hogy itt hagynak. Mondom semmi gond, elleszek :)
Így is volt. Miután szerencsésen haza találtam, neki álltam vmennyire a cuccaiamt elrendezni, hajat mosni, és megfőzni a lencsét. Életem első lencséje sztem fini lett :D
Csabival skype-oltam, majd feljött anya is, így itteni éjfélig vele beszélgettem :)
Ayaka felhívott a régi mobilján, amit itthon hagyott nekem, olyan fél12 felé, hogy még egyszer boldog új évet, és kapcsoljak menten a 8-as csatornára, mert Johnny's-osok élőben *-*
Rá is vetődtem egyből a távirányítóra, és úgy fel pörögtem tőlük, hogy még miután vége lett, neki álltam ezt a postot megírni, úgy hogy hazai idő szerint 30.-a reggel 6óta fent vagyok, most pedig 31.-e 19.31 van otthon ^^
Anya az itteni szilvesztert Skype-on velem töltötte, majd ment, én pedig nyálat csorgattam, és blogírásba fogtam :D És még nem vagyok álmos xD
De azért megyek, és lefekszem aludni :) Mindenkinek jó szilveszterezést! ;)

Chuuu~

2010. dec. 28.

Ara és Hoshi :)


Hi Minna~

Valószínűleg ez az utolsó bejegyzésem Hangarii-ból ^^

Tegnap átjött Adri, és befestette a hajam *-* És kaptam Kitty-chan-os telefonfityegőt, hogy vigyem ki magammal *-* a kinti telómra rá is fogom tenni^^
Adri is nagyon fog hiányozniii *-*

Na meg megfürdettük Chibi-t, az én kis Pocoktúrásomat ^^
már nem olyan félős, végül is lassan 1 éve, hogy megtaláltuk szegénykémet elgázolva, szóval haladunk :) viszont a hajszárítótól nagyon félt, így hogy a hasikája meg ne fázzon, kapott egy kis ruhácskát is :D xD
kawaii,ne? :D


Ma váltottunk pénzt is, és mivel csak 1db 10.000Yen-esük volt, nem nagyon volt választási lehetőségünk xD
Íme, a pénzecském^^


Ma volt az utolsó óránk Csiirkével, és kaptam tőle csokit, evőpálcikát, és ezt a kawaii marcipán rénszarvaaast *-* Arigatou^^

Tanítás után pedig Arával és Hoshival taliztam. Még beugrottunk venni pár dolgot az Alföldibe, aztán irány Aráékhoz.
Útközben Ara hóangyalkát csinált xD





Majd bele irkáltuk a hóba, hogy Ara --> Shie, Hoshi--> Tegoshi, én pedig YamaPi és Ueda ^^
Funny volt :D

Aráéknál egy kis nyálcsorgatás után neki álltunk okonomiyakit készíteni *-* Sztem fincsire sikerült, jól összeügyeskedtük ^^
Nagyon jó hangulatban telt a nap, és sokat nevettünk :)

az okonomyaki-nk:


És pózólj okonomiyakival :D

még egy karifás kép :)

Köszönöm a mai napot, nagyon jól éreztem magam :)
Nagyonnagyon fogsz hiányozni Araaa ♥ és persze Hoshi is, ha nem is sokat taliztunk ^^

Legközelebb valószínűleg már Japánból jelentkezem *-* Nagyon izgatott vagyok már, de parázok is egy kicsit azért >.< De menni fog, és jól fogok teljesíteni! Ganbarimasuuuu~!!! :D

chuu~

2

2010. dec. 26.

sayonara Norieee~

Hi Minna~

Csütörtökön volt az utolsó találkám Norie-vel T____T *szipp-szipp* Nagyonnagyon remélem, hogy Japánban fogunk tudni majd találkozni abban az egy hónapban, amikor egyszerre leszünk kint *-*
Kicsit nagyon sikerült Norie-nek elkésnie, mert nem jött a busza :S Persze telefonon nem tudtam elérni, hogy még is hol van már, mert a telóját otthon felejtette -.-" kb 20x hívtam... Már a fogadó anyukájával is beszéltem, aki mondta, hogy már elindult, így hát kitartóan vártam, és végül is befutott :D
Miután kb 10percen keresztül bocsánatot kért, elmentünk venni neki fülbevalót. Nagyon kawaii-t vett ^^
Onnan a szokásos helyünkre mentünk, a szokásos kakaónkat meginni :D
Megadta a japán telója email címét és számát, és a húga, Kaori mobiljának email-jét is, mert azt mondta, hogy majd szeretne velem találkozni a húga *-*
Na meg beszámolt szíve választottjáról, Balázsról is :D Mondtam neki, hogy fészbukon láttam már, hogy kiírta, sőt meg is néztem a srácot és tényleg kakkoi :D Erre persze megint, hogy idióta vagyok xD Köszi Norie :D Ezek után a nap folyamán kb 5-10 percenként elhangzott, hogy "Balázs kakkoi", meg "Balazs to aitaaaaiyo" , vagyis hogy mennyire helyes és találkozni akar vele :D Nyáladzott egész nap xD Cukkencs volt :D
Kapott karácsonyi ajándékot, egy fehér ponyót. Nagyon örült neki, mert milyen kawaii ^^
Én pedig egy kawaii kis karkötőt kaptam *-*
Sétálgattunk egy kicsit a városban, nézelődtünk, végül a Malomban kötöttünk ki. Vett Norie egy cipellőt, na meg még egy fülbevalót :D
Mondtam neki, hogy Aráékal okonomiyakit fogunk csinálni. És ugyan emlékeztem, de azért biztos ami biztos alapon elkértem tőle a receptet :)
Mondta, hogy Ara milyen aranyos. Mondtam neki, hogy tudom, szeretem is nagyon^^
Végül a fél7-es busszal mentünk haza. Míg vártuk a buszainkat fényképeszkedtünk is :)


Nagyon fog hiányozni, mielőbb jó lenne megint találkozni *-* Nagyon örülök, hogy megismerhettem, mert ez a rövid idő alatt nagyon összebarátkoztunk, egy iszonyat aranyos csajszit ismerhettem meg és nagyon vidám napokat töltöttünk együtt :) Norie ga daisuki <3

chuu~

4

2010. dec. 25.

nyami nyuszi ^^

Yo~~

Szerdán találkoztam Arával *-*
Anya vitt be. A Malomban találkoztunk, aztán elmentünk anyával venni karácsonyfát. De előtte még oda adtam Arának a karácsonyi ajándékát. Nemrég kéretem tőle 2 kedvenc képét Shige-ről, persze csak úgy kíváncsiságból :P És azt rányomattam neki egy bögrére :D Örült neki nagyon ^^ És vettem, egy haaaaatalmas ajándékzacsit hozzá. :D Majdnem elveszett benne a bögre xD Mikor Ara meglátta, nem tudta elképzelni, hogy mit vettem neki, erre belenéz és egy bögre xD Mondta is, hogy nem vagyok teljesen százas :D
Én pedig egy csini kis kawaii masnit kaptaaaam *-* kitűző, úgy hogy most a sapimon csücsül. ha pedig már nem lesz sapi szezon, akkor a ruháimra pakolom *-*
Mégegyszer nagyon köszönöm^^
A sikeres karácsonyfa vásárlás után anya kitett minket. Malomba mentünk, mert Arának még be kellett szereznie pár ajándékot. Malom előtt összetalálkoztunk Valennel és Krisztával. Norie-t várták. Míg Norie meg nem érkezett, beszélgettünk. Mondam, hogy Norie tuti meg fog lepődni, hogy mit keresek én ott. Hát így is volt :D Tágra nyílt szemekkel nézett :D cuki volt xD Feltűnt neki Ara hatalmas tatyija. Erre Ara mutatja neki a bögrét, hogy azt kapta benne. Norie: O_O Ekkora tatyiban? O_O Mondom igen :D Erre megkaptam, hogy hülye vagyok :D Bakaaa xD
Aztán külön váltak útjaink. Happy Boxban beszereztük Hoshi ajándékát, majd Malomban az unokaöccse ajándékát is.
Onnan pedig a Himalájába vezetett az utunk. Ettünk fini kínait ^^ És még desszert is volt :D cuki nyuszika alakú süti, vanília töltelékkel *o* isteni finom voooo~lt. nyammm :)
Az idő további részét végig ott töltöttük, beszélgettünk, nevetgéltünk, elvoltunk :) És megbeszéltük, hogy ha Hoshi tud venni Pesten okonomiyaki szószt, akkor amikor jön Arához, csinálunk okonomiyakit *-*
Együtt mentünk egy darabig, mert mamához mentem, ott találkoztam anyával, Ara pedig arra lakik. Így 5 előtt nem sokkal váltunk el.
Nagyon jól éreztem magam :) És annyira örülök, hogy még találkozunk egyszer, mielőtt elmennék *-* Nyagyon fog kint hiányozniiii~



chuu~

5

2010. dec. 24.

メリークリスマス

★Merry★* 。 • ˚ ˚ ˛ ˚ ˛ •
•。★Christmas★ 。* 。
° 。 ° ˚* _Π_____*。*˚
˚ ˛ •˛•*/______/~\。˚ ˚ ˛
˚ ˛ •˛• | 田田|門| ˚



メリークリスマス!
Boldog Karácsonyt!!! \(^o^)/




6

2010. dec. 21.

vízum

Hi Minna~

Tegnap voltunk fent anyával a Nagykövetségen a vízumomért :D
Sajnos elég nagy dugóba keveredtünk, így fel kellett hívnom a Nagykövetséget, hogy valószínűleg nem fogunk oda érni 4 órára. Szerencsére nagyon kedves volt a hölgy, és mondta, hogy szól a portásnak, hogy majd engedjen be. :)
Szerencsére azért nem késtünk olyan sokat, 4 óra után 8 perccel sikerült befutni, és átvenni a vízumomat *-*

Íme:

És a Nagykövetség:
chuu~

9日

2010. dec. 19.

japán teadélután

Yo Minna~

Ma az Erdei Ferenc Művelődési házban japán teadélután volt 14-17 óráig *-*

Arával a művház előtt taliztunk. Nagyon jó volt megint látni *-* Egymás nyakába is ugrottunk :D
Még kevesen voltak, mikor mi érkeztünk. Végig családias maradt a hangulat, nem volt tumultus, de jó is volt ez így :)
Norie is megérkezett, hátulról támadott be :D Ott is megvolt az egymás nyakába ugrás ^^ Majd bemutatott egy kedves idős japán hölgynek, aki később teaceremónia bemutatót tartott, és itt él Magyarországon. Majd miután Norie elújságolta neki, hogy megyek Japánba, rögtön papírt kért, hogy felírhassa a telefonszámát és email címét, hogy majd talizzunk *-* Olyan aranyos volt, elfelejtette a saját japán telefonszámát :D A férjét kérdezte meg, hogy mi is a szám :D
Norie origamizott, mi pedig a japán instant kaja pultot céloztuk be. Majd csatlakoztam Noriehez, és hajtogattam Arának eeeeegy... anooo.... hát nem kocka, mert olyan 3szög szerű, de még sem az xD na mind egy, vmi sokszögű kockát :D majd kiderült, hogy daruhajtogatásból verseny lesz. Az egyik, hogy adott idő alatt, ki tud több darut hajtogatni. Én viszont a másikban, ki tudja a legkisebb darut meghajtogatni számban indultam :D többet is hajtottam, mindig egyre kisebbet, mikor is a 8mm x 8mm-es papírfecninél elértem a határaimat xD
utána a Sodoku versenyre is benéztem, amit Ara figyelemmel követett, és jókat vidult rajtam xD
Közben Csabi a sushi készítős pultot támadta be. Mindenki készíthetett sushit, amit persze aztán el is fogyaszthatott *-* Nagyon finit készített :)És a kész mű:
Anya pedig a vetítésre ült be, és vigyázott a mini darumra :D Majd jött az összevetés, és hosszas tanakodás után döntetlent ítéltek. Lemérték, hogy mekkora fecniből készült a két daru, és mivel mind a ketten 8milisből hajtottuk, döntetlen lett ^^
Következett a versenyek eredményeinek kihirdetése. A nyereményünk egy japán étkészlet volt, ami szerencsés volt, mert ketté tudtuk osztani :)
Nagyon örülök a döntetlennek is, így legalább ketten örülhetünk :)

Norie pózol :D
mellette Valen csücsül :)

Ezzel elérkezett az 5 óra, és véget ért a japán délután. Még fotózkodtunk egy kicsit, aztán jöttünk is.
Nagyon jól éreztem magam, jó délután volt :)
Ara

Norie


chuu~

11

2010. dec. 18.

blog

Yo~~

Ma alkottam még egy blogot, ami mellesleg ugyan úgy néz ki, mint ez. A különbség annyi, hogy az csak a Japánban tartózkodásom idején lesz aktív. Viszont mellette ez is aktív marad, és ugyan azok a bejegyzések fognak kikerülni ide és oda is. De úgy gondolom, hogy azért egy saját blogot is megérdemel a dolog :)
A blog: http://kaorin-in-tokyo.blogspot.com/

holnap pedig japán teadélután a Művházban *-*
Ara és Norie is ott lesz *-*

chuu~

12

2010. dec. 15.

nagykövetség

Yo!

Hétfőn megérkezett a COE dokumentumom, ami alapján kiállítják a vízumot. Így kedden fel is mentünk a Nagykövetségre. Nem ott van, ahol a többi nagykövetség, hanem Budán, egy nagyon szép, csendes és nyugodt környéken. Illik a japánokhoz :)
Egy kutatóval egyszerre érkeztünk, csak Ő már átvenni jött a vízumát, így tudta a járást és elkalauzolt minket a konzuli osztályra :) Kedves volt :)
Amíg ő megkapta a vízumát, én kicsit szétnéztem, és awww *-* voltak olyan szép japán babák, tradicionális viseletben *-* na meg a császári pár is. És reeeengeteg könyv. Neki is álltam egy japán mesekönyvet olvasni ^^
Elég gyorsan sorra is kerültünk. Ki kellett még tölteni egy papírt, aztán bevette egy igen kedves hölgy a többi papíromat is. Majd várni kellett, hogy a konzul is ránézzen, hogy minden oké-e. Addig megint olvastam :) Szerencsére minden rendben volt, így végeztünk is. De még az igen kedves hölggyel, Katalinnal még beszélgettünk egy kicsit :) Szerencsére nem várt senki, így sok mindenről tudtunk beszélgetni. Katalin 6 évig élt kint Japánban. Látszik rajta. Na nem a szemállásán :P Nagyon kedves, segítőkész és közvetlen. Tehát nem olyan magyaros xD
A nagykövetségről apáékhoz mentünk. Még megálltunk a Budai várnál sétálni egy kicsit. :) Nagyon szép volt csak hideg >.< Onnan viszont apáékhoz jó sokáig tartott oda érni, de nem csak azért, mert Budapest másik fele, hanem ugye a szörnyű közlekedési viszonyok miatt :S na meg mert bunkó módon vezetnek az emberek, és az pl hogy beengedjenek, majdhogy nem elképzelhetetlen... Mi többször is beengedtünk emberkéket, de csak a külföli rendszámú autók villogtak, hogy köszi...
Mikor oda értünk apa még nem volt otthon, de Mama és az unokatesóm igen. Aztán 7felé apa is megérkezett. Annyit nevettem rajta xD voltak vicces megszólalásai :D Jól éreztem magam :) Végül éjszaka 1órakkor indultunk haza :P 3ra ágyban is voltunk :P

Ma pedig tanítás után a buszon összefutottam Tibivel, aminek nagyon örülök ^^ Mikor meglátott már teli szájjal vigyorgott, és a nyakmaba ugrott, hogy már csak 1,5 hééét :D mondom van az 2 is xD Teljes fel volt spanolva és csillogtak a szemei :D Kb mintha Ő menne :D És állandóan kérdezgetett, hogy mi meg hogy. Nagyon jól esett, hogy tényleg ennyire örül neki, hogy ilyen lelkes ^^ És ettől most én is megint fellelkesültem, mert be kell vallnom, mostanában inkább féltem, mint lelkes voltam ^^ Persze az egy percig se fordult meg, hogy nem szeretnék menni, mert biztos vagyok benne, hogy igen, csak kicsit a para eluralkodott. De most feltöltődtem Tibi által lelkesedéssel :)

Chuuuu~

15

2010. dec. 11.

michelin baba

Yo~

Ma anyával neki álltunk, hogy összepakoljuk a bőröndömbe a cuccaimat, hogy le tudjuk mérni. Max 20kg-t lehet vinni, +8kg lehet a kézipoggyász. Először egy nagy kupac keletkezett a szobámban a kiválasztott ruhákból, majd következet a bepakolás. És a bőröndöm egyre csak súlyosbodott... mi meg egyre jobban paráztunk, hogy ez bizony jóóóóval a 20kg felett lesz, ami nem móka, ugyanis szép kis summát húznak le ilyen esetben az emberről... Kilónként 13-14e HUFot O_O Így hát keletkezett még egy kupac, az útközben viselt ruhák kupaca, ami egyre csak gyarapodott xD Egy próbát is tettünk vele, hogy kivitelezhető-e, hogy mindet felvegyem :P Így fél órás öltözködés után rám került a ruhatáram jelentős része xD Így festett a dolog: 2 ujjatlan felső, utána egy boleró, egyberuha, pulcsi, gombolós felső, cipzáros pulcsi, 2 öv, nadrág, lábmelegítő, sapi, a nyakamban egy kendő és két sál, két zokni xD majd miután úgy véltem, hogy a farmerom elég passzos ahhoz, hogy a pink gatyámat is fölé kapjam, abba is belebújtam xD úgy néztem ki, mint egy michelin baba XD mikor ráálltam a mérlegre, az 4kg-val többet mutatott xD Majd meg sültem, iszonyat meleg volt xD Oda fele nem is gáz, decemberben belefér, gépen meg majd levetkőzök, viszont haza felé júliusban már nem kéne, feltéve ha nem akarok pár kilót kiizzadni magamból az úton xD
Miután leszenvedtem magamról a tetemes mennyiségű ruhát, következett a bőrönd lemérése. A szoba mérleg sztrájkba lépett, így igénybe vettük a szomszédos segítséget. Mázsa mérleggel mértünk :D és kiderült, hogy csak 16kg-nál tartunk O_O a rajtam lévő 4kg-val pont 20kg xD szóval így egy felsőt, és a pink gatyámat átpakoltam a bőröndös kupacba :P még hiányzik hozzá pár dolog, de sztem még akkor is határon belül maradok :)
Sőt, a kézi poggyászom laptoppal együtt 8,1kg, ami megint csak jó :D
szóval boldogság van :D

chuuu~

19

2010. dec. 10.

Fókusz, Tokyo

Pár napja a Fókuszban Tokyo-ról volt szó. Egy kint élő magyar nő kalauzolta a riportert. Sztem nagyon érdekes vidi :)
Ha esetleg vki lemaradt volna róla:


2010. dec. 9.

congratulation SHINee \(^o^)/



Ma volt a 25. Golden Disk díjátadó, amelyen a SHINee-t is jelölték több kategóriában. Két kategóriában is díj lett a jelölésből:
-Disk Bonsang ~ ezt az év legjobb albumai kapják
-Popularity Award ~ gondolom ez nem kell magyarázni :P népszerűség díj :)

Omedetou a srácoknak a díjakkhoz!!! \(^o^)/

Itt veszik át a díjakat:





És akkor még egy vidi. A Lucifert elő is adták. Nem is akár hogy *-* nagyon prooo *-*
Csak sajnos szegény Jonghyun <3 a lábsérülése miatt még nem táncolhat, így végig ülve énekelt. Méghozzá trónuson ülve xD


Csak ennyi voltam most :)

Ui.: a nap jó híre, hogy sikeres volt a tandíj utalás, és megérkezett az összeg *-* Már postán is a COE dokumentum a vízumhoz :D

chuu~

21日

2010. dec. 8.

befizetve

Ma, kisebb nehézségek árán ugyan, de sikeresen elutaltuk a tandíjam árát *-*
Óriási kő esett le a szívemről. Nagyon féltem, hogy végül megint itthon kényszerülök maradni. De végül sikerült. Még mindig nem tudom elhinni, hogy 22 nap múlva repülök álmaim országába. Ezért persze kimondhatatlanul boldog vagyok, és próbálom felfogni. Viszont félek is. Először is az átszállástól >.< Aztán pedig Tokyo-tól. Hatalmas város, rengeteg emberrel. Na meg ott van az iskola. Magasak lesznek a követelmények, ami persze jó, mert tanulni megyek. De félek, hogy tudom-e majd tartani az ütemet. De ezekre megpróbálok minél kevesebbet gondolni. :) Menni fog, erre kell koncentrálnom. :)

Bai baaai~


22

2010. dec. 2.

\(*o*)/

\(*o*)/ ~ \(*o*)/ ~ \(*o*)/

Úgy néz ki, hogy sikerült összeszednem a pénzt a tandíjamra *-* Igaz épp hogy meg van koccra, de a lényeg, hogy csak összehoztuk *-*
Tegnap hívott apa, hogy mennyit tud adni, és örömömben el is sírtam magam ^^"
Kedden el is utaljuk, ha minden jól megy ^^

A blogolás terén kicsit elmaradtam ^^"

Szombaton mentünk fel anyával Pestre. Japán napok volt a Vásárcsarnokban. :D
Budapest még mindig kész káosz, a közeledés szörnyű.... Rengeteget keringtünk, mire sikerült parkolóhelyet találnunk, és azt is 30percnyi gyaloglásra :S
Ott találkoztunk Filly-vel. Bementünk. Hát bent is hideg volt -.-"
Mire oda értünk a műsorok nagy része már lement, de azért láttunk érdekes dolgokat :) Voltak csodaszép bonsai fák is *o* ha nem mennék Japánba, biztos vettem volna egyet :) Na de majd ha haza jöttem :)
Kaptam anyától egy maneki neko-s medált, ami most ott fityeg a karkötőmön a maneki neko-m és az Arától kapott cumi mellett :)
Az egyik pultnál nagyon kedvesek voltak, és beszélgettem velük sokat :) Egy japán hölgy volt az egyik eladó. :)
És begyűjtöttem csomó japán újságot is, amik kizárólag japán nyelvűek :D
Innen Snoopy-ékhoz mentünk Isaszegre. Útközben végig az újságjaimat tanulmányoztam :D

Snoopy-ékkal este 8kor mentünk át Gödöllőre, mert rodeo-s buli volt, jó sok ismerőssel.
Jó hangulatban telt, elvoltam. És még a műbikára is többször felültem :D Kis szoknyában xD
És kaptam Happy Birthday számot is, miközben Snoopy felkapott, és a vállára ültetett :D

Másnap mentünk tovább Vecsésre ismerősökhöz, mert este Bakonyos tali volt.
Győzővel megnézettem a lapitopimat, hogy minden rendben van-e vele, és japán biztos-e :D Szercsére hibátlan ^^
Éjfélre sikerült is haza érnünk :D

Másnap Norie-vel találkoztam. *-*
Kaptam tőle szülinapomra Japánból hozott origami papírcsomagokat *-* gyönyörűek *-*
Na meg saját kézzel készített szülinapi kártyát, de óriás kiadásban :D Írt rá csomó mindnet japánul, na meg azt, hogy Best Friend ^^ És van rajta két emberke is, egy kislány és egy kisfiú, ahogy fogják egymás kezét. A kislányon a felirat: TE, a fiún: 山P :D a lényegét megfogta :D
Elmentünk megvenni az áramátalakítósmutyit, aztán a megszokott helyünkre beültünk, és egy fincsi kakaó mellett ki is próbáltuk az origami papírokat :D Mivel én a darunál leragadtam, Norie tanított új dolgokat is :D Bár az epret nem sikerült megjegyezni, az bonyolult ^^"
De nagyon jól elvoltunk, mint mindig:D
Aztán elmentünk Malomba, mert csizmára vágyott Norie. Kinézett egyet, de azért még megnéztük máshol is, de végül vissza mentünk, és azt vette meg :P Sztem csinit választott :)
Közben hívott Csabi is, hogy mikor jöjjön be, hogy vegyünk nekem gatyát szülinapomra. Így a csizma vásáslás után találkoztunk, mert Norie-nek mennie kellett haza. Míg vártuk Csabit, Norie mondta, hogy fagyira éhezik :D Igen, télen xD Így már Csabival együtt a Mekiben beszereztük a fagyit. Mert Norie lovin' it :D
Majd elkísértük Norie-t a buszhoz. Épp elérte még :)
Viszont 25.-e után megy új családhoz, és így Székesfehérvárra költözik T__T Bár mivel én még messzebbre megyek, nem igazán van jelentősége xD De nagyon ürül, hogy megszabadul a Katonától xD Konkrétan örömtáncot járt az utca közepén xD
Miután Norie elment a busszal, mi Csabival elmentünk vmi értelmesebb gatyát keresni. Végül találtunk is, így most az egyetlen farmer gatyám büszke tulajdonosává váltam :D Bizony, mert eddig nem volt farmerom xD

na hát ennyi voltam, igyekeztem tömören :D

és boldogság a tetőfokon *-* wíííííííííííííííííííííííííííí~ *örömtánc*

chuuu~

28