2012. máj. 31.

hamarosan újra Tokyo~ ☆

Yo~~~

Huhúúú, nagy dolgok történnek már megint veleeeem *________*

Ma megvettük a repülőjegyeket, szóval mától lett hivatalos a dolog:
Június 29-.én megyek Tokyoba ! ! ! !
Méghozzá nem is egyedül, hanem Natsuval együtt *o*

Na de akkor az elejéről :3
Amikor itt volt Seung-chan volt róla szó, hogy majd jön augusztusban is, de aztán mikor egyik alkalommal beszéltünk telefonon, mondta, hogy miért nem én megyek. A repülőjegy olcsóbb is, és amúgy is biztos nagyon szeretnék kimenni. Én a pénzen ne gondolkodjak, az az ő dolga.
Először elutasítottam, mert azért ez nem olcsó mulatság, és kicsit kellemetlennek éreztem elfogadni, de végül sokszor mondta utána is, hogy menjek, na meg való igaz, hogy nagyon vágyom vissza, akár csak egy kis időre is, így végül úgy döntöttem, hogy megyek :)
Megbeszéltem Seung-channal nagyjából az időpontot is. Viszont napközben ő dolgozik, így kicsit aggódott, hogy mit fogok én egész nap csinálni, amíg ő dolgozik.
Aztán eszembe jutott, hogy Natsu mondta, ő is megy vmikor. Így meg is kérdeztem, hogy mikorra tervezi. Eredetileg egy későbbi időpontra volt tervezve az út, de ő és az anyukája is megörült az ötletnek, hogy együtt mehetnénk, és sikerült egy olyan időpontot összehozni, ami mind a kettőnknek jó :) Így anyukája is sokkal nyugodtabb lesz, mi pedig együtt élhetjük át az álmunkat (。╹◡╹。)
Aztán megkérdeztem Seung-chant is, hogy mit szólna hozzá, ha a barátnőm is jönne, így nem lennék egyedül és lesz kivel mászkálni :D
Bele egyezett, úgy hogy ma le is foglaltuk a repülőjegyeket! ! ! *w*
Június 29.-én indulunk és Amszterdamban fogunk átszállni. Tokyoba ottani idő szerint másnap, azaz 30.-án délelőtt 11.55-kor szállunk le Narita reptéren *______________________* 15 órás utunk lesz :D

Natsu 2 hétig marad, 13.-án repül haza, én pedig 1 hónapot, majd augusztus 5.-én indul haza a gépem ottani idő szerint reggel 9.35-kor. Rómában szállok át, majd landolok itthon 17.45-kor, szintén 15 órás repülőút után :) 

Remélem a 7 órás időeltolódáshoz gyorsan tudunk majd alkalmazkodni ^^

Már naaaagyon-nagyon várom *w* Annyira hihetetlen, hogy megint kijutok, ráadásul Natsuval együtt, fuhuhuuu~ (((o(*゚▽゚*)o))) A telefonban egymást megsüketítve visítozunk, mint valami idióta libák :D

Fantasztikus lesz, és Ayakával is tudok újra találkozni *w*
Nyaaaa~ alig tudom elhinniiii >_< Annyira izgatott vagyok, és a gondolataim folyton csak az utazás körül forognak *-*

1 hónap múlva találkozunk Tokyo !  ♥
東京、一ヶ月間後で会う ! ♥


2012. máj. 28.

3 csodás nap Budapesten ♥

 Yoo~~

Egy hosszú bejegyzésnek nézek elébe ^^
Múlt héten 3 csodálatos napot töltöttem Budapesten a barátaimmal ♥

Csütörtökön mentem fel busszal, mert este mentünk Valennel LM.C koncertre, amiről már pár napja megírtam a beszámolót és a lentebbi posztomban olvasható :)

Kata és Valen kijöttek elém Népligetbe és együtt mentünk vissza a koliba, ahol reményeim szerint szeptembertől én is lakni fogok, méghozzá Valennel, Katával és Hinával egy szobában *o*

Aznap épp Kari napok voltak a koliban, úgy hogy mindenféle programok voltak, mint tombolna, mini golf és műbika, valamint a legváltozatosabb zenei stílusban szólt a zene. A hörgős metált követte egy tingli-tangli xD De legalább mindenkinek volt kedvére való muzsika :P


 Lecuccoltam a szobában, igaz volt egy kis mizéra az ott alvási díjjal, de mindegy...
Először is főztünk, vagyis én leginkább csak figyelmet a folyamatát a carbonare tészta elkészülésének, ami nagyon fincsi lett, főleg mozzarella sajttal (●◠◡◠●)

Evés után úgy döntöttünk, hogy szétnézünk lent. A tombola sorsolás után (amin sajna nem nyertük meg a fantasztikus tamagochi ajándékot .__.) Kata vett egy sört és letelepedtünk egy padra. Később rövidke mini golfozás után úgy döntöttünk, hogy a műbikával is teszünk egy próbát xD


Először Valen volt a hős vállalkozó, több alkalommal is felült. Hosszú ideig egyikünknek sem sikerült fent maradnia xD Mondjuk a probléma forrását én abban is találtam, hogy nagyon csúszott o_o Még el sem indult, már leakartunk csúszni róla xD Nem ez volt az első alkalom, hogy ültem műbikán, de erről estem le leghamarabb xDDD Meg még ami nekem vicces volt, hogy mindenki két kézzel, teljesen mereven kapaszkodott, pedig úgy lehet a leghamarabb leesni xD De a lényeg, hogy nagyon vicces volt (^◇^)

Majd visszamentünk a szobába, ott még elvoltunk meg készülődtünk az esti LM.C koncertre *w*
A koncertről, ami 3 megállóra volt tőlünk,  elég korán vissza értünk, kb fél 11kor. Ilyen korán csak Kata képes aludni, úgy hogy mi még Valennel bevettük magunkat a laptop elé és Cartoon KAT-TUNt néztünk :D Jah, meg kipróbálhattam a koli csodálatos zuhanyzóját is :3 Végül kb hajnali 1-kor döntöttünk az alvás mellett, mondjuk még vihorásztunk kicsit, de azt nem írnám le x'D

Másnap nekem találkám volt Takával, de ő csak délután ért rá, mert még órája volt az egyetemen, így addig Valennel voltam, de mivel neki is órája volt, így vele tartottam és beültem életem első egyetemi órájára, etikára.^^ Az elején egy szót sem értetem belőle, de megnyugtatott Valen, hogy ő se tudja miről van szó xD A végére kitisztult a kép, de addigra már elfoglaltam magam, Valen füzetéből kiírtam a számomra ismeretlen japán szavakat, meg neteztem a telóján :D
A koliba visszafelé menet vettünk kajcsit és az egyetemre is beugrottunk, meg Valennek még vásárolni kellett a következő hétre. Jah, és egy darabon nem villamosoztunk, hanem átsétáltunk a hídon, de még a hidakkal bajban vagyok, úgyhogy elfelejtettem, melyiken x'D

A koliban már nem volt sok időm. Összekészültem, aztán indultam is, hogy oda érjek a Takával megbeszélt helyre :) Sikeresen oda is találtam és egymást is megtaláltuk. Taka befestette a haját sötét barnára, jól áll neki :)
Egy közeli kis étterembe mentünk, ahol fincsi pizzát és bolognai spagettit ettünk, nyammm~~~ Közben pedig jót beszélgettünk :) És a végén kaptunk a számla mellé vmi citromos pálinka szerűséget, és hűー nagyon finom volt! Kifelé menet végig arról beszéltünk, hogy mennyire jó volt már :P

Aztán a Marumoto nevű, tradicionális japán dolgokat árusító bolt felé vettük az irányt.
Gyönyörű dolgok vannak abban a boltban *-* És lehet venni pár japán sütit is. Doraemon kedvenc édességét, a dorayakit meg is kóstoltuk *w* Ez édes babkrémmel töltött, puha tésztás fincsi sütike :3 És a bolt ajándéka volt egy kis zöld tea is *o* Együtt különösen finom volt (●◠◡◠●)
Én nagyon szeretem ezt a zöld teát, amin Taka meg is lepődött, mert a legtöbb külföldinek keserű ^^ Én nagyon megszerettem, a kedvenc fagyim is a zöld teás lett *__* Kár, hogy itthon nem lehet kapni :(
És voltak könyvek is, amiben különféle tippek voltak, hogy hogyan és miket készíthetünk mochi-ból, nyamm~~ Többek között a fagyi receptje is benne volt, csak ugye elég drága a mochi .__.
Taka nagyon élvezte, azt mondta, kicsit olyan, mintha hazaért volna és megnyugtató (。╹◡╹。)
Aztán sétáltunk a Blaháig, mert ott volt megbeszélve, hogy találkozom Lanussal. Még volt addig egy kis idő, úgy hogy leültünk és beszélgettünk, közben pedig Valen is hívott, hogy úgy döntött, ő is jön NG-re *__*

Végül elbúcsúztunk, Taka felszállt a villamosra Lana pedig megérkezett :) Eredeti tervünk szerint egy közeli kis pub-ba akartunk beülni, hogy előkészítsük az esti NG-t, de tömve volt a hely, így Westendben vettünk vodkát és narancsot ^^
A Westend mellett iszogattunk egy kicsit, majd indultunk a Kashmír felé. Egyből ismerősökbe is botlottunk ahogy megérkeztünk :) Lent lecuccoltunk, aztán mászkáltunk egy kicsit, míg be nem indult a party :) Natsu és Valenék is megérkeztek hamarosan. ♥
Most elég sok időt töltöttünk kint is, spanoltunk ^^ Összehaverkodtam egy japán sráccal is, Takashi-val. Hát ez ilyen japánul beszélgetős nap/éjszaka lett :D Jó arc volt nagyon, és kiderült hogy Taka osztálytársa, szóval már hallott is rólam xD
És az este egy nagy meglepetést is tartogatott, mert van egy csaj, akivel már több alkalommal is találkoztam, de sosem köszön... most mikor meglátott oda vágódott elém és elkezdte nekem riszálni magát o_o Később meg, mikor ültem az asztalon bele harapott a combomba (゚д゚ ) Meg oda húzott táncolni, és mikor elment puszit is adott o_o Le voltam sokkolódva, hogy mi lelte, erre Valen közli, hogy biztos bejövök neki x'DD
Amúgy nem volt rossz NG, csak más, mint szokott ^^ Elemünkben voltunk, az biztos, Lanával alakítottunk xDD
És volt B.A.P  Poweeeer is *_____* nyaaa~~ (ノ´∀`)ノ♪

Végül fél5-kor mentünk el Natsuval, ugyanis nála aludtam (●◠◡◠●) Még egyszer köszönöm, hogy ott aludhattam. ♥
Valenék pár perccel mentek el csak előttünk, de a villamoson újra összetalálkoztunk :D
Kb 1 óra volt az út Natsu-lakig, végre megcsodálhattam a szobáját, amiről már annyi képet láttam :3 Anyukája olyan édes volt, hogy készített be nekünk kajcsit a szobájába, úgy hogy azt elfogyasztottuk, majd bevettük magunkat az ágyba már így világossal és Shrekre aludtunk ^^ Először 8-kor ébredtünk, de azt túl korai időpontnak találtuk a felkelésre, úgy hogy végül 10-ig aludtunk :)
Akkor egy kis instant levest reggeliztünk, és megcsodáltam a lencséket, amiknek a nagy részét el is vittem, hogy oda adjam őket a gazdájuknak, ugyan is sokan rendeltünk együtt, így nagyon olcsóra jött ki :) Én egy gyönyörű Bambee brown és Pandora Blue boldog tulajdonosa lettem *___*

Abban is indultam el Natsu-tól, mert aznap pedig még találkám volt Hináékkal *o*
Mikor már a 4-es villamoson voltam felhívtam Hinát, Nekot és Chinot is, hogy merre vannak, de egyikük se vette fel x'D Végül Hinus vissza hívott, és mondta hogy a Blahán ülnek a Mekiben (hol is máshol? :D), úgy hogy én is oda mentem:)
Nyaaa, annyira jó volt, hogy végre együtt vagyunk, csak Lana hiányzott még.
Én meghamiztam a maradék sült krumplijukat, oda adtam Chinonak a gyönyörűséges szürke lencséjét és Nekonak is a szülinapi ajándékát, így most már neki is van fotó albuma :)

Végül kis csapatunk a Margit-szigetre indult. Pléd híján, amit majd Lana hoz, leültünk egy padra, ami 6 embernek kevésnek bizonyult, így Naku a földre ült, de hamarosan Hina is lecsüccsent mellé. Uno-ztunk Bibu babás kártyájával, ami nagyon vicces volt :D A megtorlás-kártya, ugye :D Meg Hina és Naku kavics-csatázott xDD
Aztán Lana is megérkezett végre *w* És a várva-várt pokrócból egy fehér ágylepedő lett xDDD



Oda adtam Lanának is a zöld lencséjét, nagyon örült neki és egyből be is rakta, nagyon csiniiii~~~ *-*

Csináltunk közös lencse-képet is (ノ´∀`)ノ
Eredetileg choco-t akartam rendelni, de az épp nem volt, ezért lett végül brown, de imádom a Babmee lencséimet ♥










Majd Hinus és Neko tánciztak egy kicsit, ezután hódoltunk a csoportkép készítési mániánknak :3


Leterítettük Lana lepedőjét, és azon pózoltunk, mi meg Hinával beidőzítettük a fényképezőinket, és minden kép elkészülése után úgy rohantunk értük, mint vmi idióták xD
A kavicsok pedig szétnyomtak minket rendesen, de a csodás csoportképek ennyi áldozatot igazán megértek :D
Ilyenkor amúgy mindig úgy nézünk ki, mint egy osztálykiránduláson lévő osztály :3


A fotózkodás után sétálni indultunk. Lana egész nap trollkodott, úgy hogy mikor megpróbáltam lefotózni Chino haját, mert nagyon tetszett, ahogy két copfot kötött egymás alá, akkor is belemászott a képbe xD Aztán persze csodálkozik, hogy mennyi idióta kép van róla, és hogy milyen fejeket vág rajtuk xDD

Ahogy sétáltunk egy vattacukrosba botlottunk, és édesszájú csapatunk természetesen meg is rohamozta egyből *q*

Nekocska édesen várja az édes vattamapacsát :3 ->

Mi Nakuval felesbe vettünk egyet, de amúgy kb mindenki azt ette, amelyiket érte :D

És természetesen idióta fotókat is kellett készíteni, ez egyértelmű, ugye :D






Neko és Bibu még sétálni akartak, így ők tovább mentek, mi pedig még szakállal is kiegészítve előzetes vattacukor-bajszunkat pózoltunk, majd letelepedtünk a zöld füvecskére leterített lepedőre, és kaptam cuki rajzokat a kis kalendáriumomba, meg ettünk Chino hozta Hupikék törpikék puffancs cukrot, nyammm~

Ez pedig Naku rózsaszín pogácsája :D Kissé ijesztő látvány, ellenben finom pogácsa íze volt :D
Szerintem legnagyobb részét Lanus falta fel, miközben engem használt kispárnának ^^


Naku négylevelű lóhere kutatásba kezdett, és Neko seme hajlamai előtörtek ezt a pozíciót látva xDDD Nahát, ejnye Nekocskaaa~~ :D

És fűcsata is kerekedett, jutott a fűből minden hova, még később itthon is kiöntöttem egy adagot a táskámból is, pedig az nem is vett részt a harcban :D

Nagyon vicces volt xD







Aztán valahogy Lana Hinán kötött ki xDDD

És Neko már megint seme xD












(・θ・`)


Szegény Naku nem menekülhetett, Hina és Lana elkapták :3
Sajnos a nap a vége felé közeledett, még Hina és Lana táncikáltak, meg fotózkodtunk :)

Kék, zöld, barna lencseee~~ (。╹◡╹。)

És Lana már megint troll :D
Pedig Chino és Neko csináltak vagy 10 képet, mert egyik sem tetszett nekik, erre Lana belemászik xDD

Végül indulni kellett, mert jöttünk haza a fél8-as busszal. A többiek mondták, hogy áááá, minek menni mééég, hát simán eléritek. Ehhez képest kb fél percen múlt xD
Útközben feleségül mentem Nekohoz, úgyhogy most már ő az én hites férjem. Goshujin-sama  ♥ xD Még a villamosra is keringőzve szálltunk fel és úgy utaztunk végig xD
Aztán bementünk még Westendbe, mert a Margit-szigeten mosdóval nem találkoztunk. Aztán sajnos búcsúzkodni kellett T_T Így elváltunk Chinotól, Bibutól és újdonsült férjecskémtől, Neko-tól is 。゚(゚´Д`゚)゚。 
Mi pedig rohanhattunk, mert már nem volt sok időnk. Lana és Naku végig azzal paráztatott, hogy már úgy sem érjük el o_o Végül tényleg nagyon úgy nézett ki, hogy lekéssük, mert 27-kor még a metrón ültünk .__. Mivel 3 napra jöttem jó nagy cuccom volt, viszont futnunk kellett, így azt Lana átvállalta ^^ Aztán ahogy nyílt a metró ajtó, úgy rohantunk, hogy húúúú~~~ és pont elértük a buszt, mire a jegyeinket megvettük pedig Lana is oda ért a cuccommal :)
Gyors búcsúzkodás, aztán már indultunk is.
Megint a lépcsőn utaztunk, mert nem volt hely ^^" Aztán Hina apukája haza hozott minket a buszállomásról :)

Fantasztikus 3 nap volt, nagyon jól éreztem magam mindvégig (^◇^)


Szeretlek titeket ♥


2012. máj. 27.

kék kontaktlencse~ ☆






 Yo~~

Tegnap kaptam Mariannától kontaktlencse tartót, így ma fel bonthattam és kipróbálhattam az új gyönyörűségemet, a Pandora Blue kontaktlencsémet *w*
Elég sötét, majd hogy nem fekete, és a képeken annak is tűnik ^^



Viszont a valóságban azért látszik, hogy kék :)
Nagyon szeretem ♥

2012. máj. 24.




Ma van a 22. születésnapja az én drága Yuyámnak! 

お誕生日おめでとう~
 (ノ´∀`)ノ♪










A Honesty volt az első szám amit hallottam tőle, és szerelem volt első hallásra, viszont akkor még nem gondoltam, hogy Yuya is szerelem lesz, de aztán ahogy olvasgattam róla és műsorokat néztem vele, rögtön belopta magát a szívembe




















Életem egyik legnagyobb élménye, hogy tavaly koncertjére is eljutottam, fantasztikus volt !
Legyél nagyon-nagyon boldog drágaságom és érd el a céljaidat! :)

優也のライブへ行けたことは私のめっちゃ大切な経験ですよね。
 凄く幸せになって、夢が叶いますように~  応援してますよ~(●◠◡◠●)



♥♥♥


2012. máj. 20.

LM.C koncert in Budapest (2012)


Yo~~ (⌒ω⌒)

Az elmúlt három nap csodásan telt, de most csak egy részt emelnék ki belőle, de a többiről is lesz hamarosan beszámoló, viszont úgy gondoltam, hogy az LM.C koncert külön postot is megérdemel ♥

Igaz, hogy már eléggé megváltozott a zenei ízlésem, de az LM.C és az AnCafe azért mindig is ♥ marad :)

Két év után 17-én újra ellátogatott hozzánk az LM.C (●´∀`●) A 2010-es koncert is fantasztikus volt, ezért már nagyon vártam, hogy maya és Aiji újból koncertezzen nálunk. ♪

Csütörtök délelőtt mentem fel Pestre busszal, Valen és Kata kijöttek elém, aztán együtt mentünk vissza a koliba. A nap további eseményeiről majd a következő posztban írok, most ugorjunk a koncerthez *w*

Csak egy órával a kezdés előtt mentünk ki a koncert helyszínére, a club 202 elé, mert mondták, hogy bárhonnan jól lehet látni.

Végül Valen ismerőseihez álltunk be, akik elég elől álltak. Mondjuk én ezt kicsit kellemetlennek éreztem ^^" Én sem örülnék, ha több órás várakozás után mások csak úgy beállnának elém ^^
A kapu nyitás kicsit késett, mivel mayáék később érkeztek és így a beállás is késett. Elég gyorsan bejutottunk és nagyjából 2 méterre találtunk is helyet magunknak, majd még 1 órát kellett kb várni a kezdésre, ami az Ah Hah! volt.
Sokan fényképeztek, én is vittem gépet, de végül nem fotóztam, inkább a koncertet élveztem ^^ Még kezdés előtt lefotóztam a színpadot azért ^^







Ezt a képet pedig a neten találtam ->
Maya drága haja most pink, de szerencsére már megnőtt, és így tetszett ღ(◠◡◠)ღ Ráadásul édes volt a félre simlis sapijával :3

Egybe rucikája volt, mint egy overál. Jó melege volt, többször is mondta, hogy 「atsui」 , ami nem is csoda, mert azoknak a lámpáknak már a fénye is rettentő meleg ^^
Volt, mikor egy-egy dal után kis pihenőt tartott és miközben ivott,  a közönségnek hátat fordítva lehúzta a cipzárt és levegőzött xD

Jah, és a derekán végig himbálózott oldalt egy édes fekete plüss nyuszi *w*
 Az előző koncerthez képest nagyon pozitív volt, hogy most a fanok sokkal kulturáltabban viselkedtek és nem volt heringeződés és egyszer sem léptek a lábamra sem :3

Varrtam nekik egy LM.C plüss nyuszit is, kicsit kisebbet, mint amilyet magamnak is, és egy kis levelet is rögzítettem rá, amit aztán fel is dobtam a színpadra egy alkalmas pillanatban. És fel is vették, és ráültették az erősítőre(?) technikai zsenialitásom erre már nem terjed ki, de a lényeg, hogy végig ott ült a technikán, pont maya és Aiji között egész koncert alatt és a végén láttam, hogy be is vitték *w*

Koncert kezdés előtt láttam, mikor az egyik staffos egy karton ásványvizet készít fel a színpadra. Már akkor is sejtettem, hogy maya készül majd locsolkodni velük, és úgy is lett :D Volt mikor a szájába, mint a hörcsög begyűjtötte a vizecskét és ránk köpte :D De ezúttal inkább lelkesen locsolgatta a közönséget és a végén az üres vagy épp a még félig teli üveget bedobta, amiből Valen meg is szerezte ezt itt *w* ->
Az első sorban lévőket pedig konkrétan úgy locsolta, mintha virágok lennének x'D Csak épp azt nem tette hozzá, hogy 「Nőjetek nagyra drágáim 」 xD
Én mikor jött a víz, védekezés képen mindig lehajtottam a fejem, így megúszta a sminkem :D
Mayának volt egy vízköpő akciója a dobos felé is, aki mellett viszont két macbook is helyet kapott, amikre ekkor törölközővel vetődött az azokat kezelő srác, hogy megvédje őket xDD

Amúgy ha már víz, Aiji is úgy nézett ki hamarosan, mintha maya őt is megöntözte volna, és waaa~ *w* azzal a csapzott hajával nagyon bejővös volt ^^ Bár engem leginkább maya között le végig, úgy vonzotta a tekintetemet, mint a mágnes, néha Aijira is oda pillantgattam :)

Néha maya beszélt angolul is, de abból azért nem olyan sokat értettem, amiben a csodás kiejtése is közre játszhatott, mert azért annyira bonyolult dolgokat nem mondott :P

Egyszer kérdezte, hogy van magyarul, hogy 「I love you」 és miután a közönség kiabálásából nem értette, oda tartotta a mikrofont az első sorban lévő emberkének, és édesen a szája elé téve az ujját mutogatta, hogy maradjunk csöndbe ^^ De még így se nagyon ment neki, így puskázott az üdítője melletti papírról és végül sikerült neki bele kiabálni a mikrofonba, hogy 「SZERETLEK」 *w*
Persze ezt a közönség hangos visítással jutalmazta :D Majd mondta, hogy「This song is singing about SZERETLEK」 és elkezdődött a Love Song :3

A Nami mo hajimaranakatta ichi nichi no owari ni című dal közben pedig annyira gyönyörű lilában úszott az egész hely *w* nyaaa~

Denkiman pedig sokat táncikált koncert közben, volt amikor az újaiból még zöld lézer sugarak is szikráztak :D A Punky Heart közben meg Mickey egér kesztyűben volt xD
A Punky Heart amúgy azután volt, hogy vissza tapsoltuk/kántáltuk/visítoztuk őket. Elég sokára jöttek vissza, és utána mi választhattunk, hogy mit szeretnénk, így lett először a Boys&Girls és a Punky Heart, és a Rock the LM.C-vel fejezték be.
A Boys&Girls előtt megint volt a 「Booooys!!」 és üvöltöttek  a srácok, 「Girls!!! / My girls!!!」 amire meg a lányok visítottak játék :D
Az Oh My Juliet előtt meg a 「Who my Juliet???」 kérdéssel szította a hangulatot, természetesen iszonyatos visítást kapva válaszul xD

Végül sajnos közeledett a másfél órás koncert vége :( Több zászlót is kaptak tele aláírásokkal és különböző rajzokkal, amiből maya egyet, mint Superman a hátára terítve énekelte el az utolsó számot :)

Végül lefotózták a közönséget mindannyian, a cuki dobos srác telefontokjáért teljesen oda voltam *w* Meg a srácért is, és koncert után bárkivel beszéltem, mindenki oda volt a srácért :P

Majd maya bemutatta a tagokat, elköszönt Aiji és maya is. De megígérték, hogy jönnek még *w*
Aiji még a blogjában is leírta, hogy az előző koncert is fantasztikus volt és a mostani is, egész pontosan 「saikou」, vagyis a legjobb :D

Meg írta, hogy  絶対また来たい…             Vagyis: Biztosan akarok még jönni...
                         いや、来る!                                 Nem, jövök!

Meg angolul annyit: We love Hungary!! ( ´ ▽ ` )ノ
                                I hope see you again!!

 *w* nyaaaa~ drága  ♥

Itt az egész blog is:  http://ameblo.jp/lmc-official/entry-11253609118.html

Fantasztikus volt ez is, épp úgy, mint az előző. Nagyon örülök, hogy eltudtam menni ♥ És annak is nagyon örülök, hogy Valennel együtt mentünk, már nagyon régóta beszéltük, hogy ha egyszer majd megint jönnek, együtt fogunk menni, és most ez is beteljesült ♥
A végén Chino is megtalált minket, így még ha nem is sokáig, de egy kicsit tudtunk vele is találkozni ♥

Köszönöm LM.C, nagyon várom azt a 来る-t! Szeretlek! ♪

2012. máj. 13.

Seung-chan nálunk :)



Yo~~ :)
Múlt héten szerdán eljött hozzám Seung-chan (●◠◡◠●)
Reggel érkezett a gépe, anyával mentünk fel érte, gyorsan meg is találtuk egymást :)
Úgy terveztük, hogy ha már fent vagyunk Pesten, akkor a nap hátra lévő részében szétnézünk kicsit, így első utunk a Gellért-hegyre vezetett. Felfelé menet gyönyörű látványban volt részünk, egy fél pucér, bálna termetű szikár úriember kezét az égnek emelve napoztatta a hónalját a napon xD
Felérve rögtön egy nagy csoport japán turistába botlottunk, nagyon édesek voltak :D De rajtuk kívül is rengeteg ázsiai turista volt, csodálkozott is rajta Seung-chan, pedig én mondtam hogy vannak sokan ^^

Következőnek a Duna part mentén végig sétálva a Budai várba mentünk, ahol anya gyorsan összebarátkozott a solymásszal, aki még a sast is a karjára ültette. Amíg spanoltak mi megnéztük a Mátyás-templomot és a Halászbástyára is felmentünk és fagyiztunk *w*
Seung-channak nagyon tetszett, szereti az európai típusú épületeket.
 
 



Ezzel jól el is ment a nap, így lassan vissza indultunk a kocsihoz. Még haza felé megálltunk egy fagyira Alsónémediben, mert ott isteni finom fagyi van és még mindig iszonyú meleg volt. Seung-chan állandóan csak hideg dolgot akart enni/inni, így megörült a fagyinak. Japánban még nincs ennyire meleg, ráadásul ott párásabb is a levegő, így ott nem kívánta ennyire a hideg üdítőt/fagyit, mint itt ^^

Haza érve pedig előkerültek a bőröndjéből a csodálatos ajándékaim *w* Kaptam egy rakat kpop CD/DVDt ! ! ! *_______________* Nyaaa~~ ♪
Van CN Blue cd kettő is, az EarFun ráadásul könyvméretű, teli gyönyörű képekkel plusz egy külön Yonghwa füzettel, sőt Special Edition, így elég nehezen hozzáférhető változat ♥
Van egy Jang Geun Suk 70 képes fényképszett, Playfull Kiss OST cd szintén sok gyönyörű képpel, kettő FT Island CD. Vannak olyanok is, amiket a cégétől, ahol dolgozik (kpop kiadványok japán megjelentetésével foglalkoznak) eltudott hozni, mert már nem kellettek, így mondjuk az eredeti tokjuk nincs meg, de akkor is lett eredeti 2NE1 és FT Island konci DVD-m ღ(◠◡◠)ღ
 
 És a legnagyobb büszkeségem: NU'EST CD, de nem akármilyen ááám, mert EREDETI aláírások vannak rajta ! ! ! *o*

Mikor megláttam, alig hittem a szememnek, visítottam, körbe rohantam a házat és az ágyon fetrengve ölelgettem x'D Kicsit eluralkodott rajtam a fangörcs, de aztán összeszedtem magamat ^^

És Ayaka is küldött nekem ajándékot *w* A cuki malackára volt egy szép gyűrű rárakva, mert van egy olyan japán mondás, hogy 「豚に真珠」 ~ Buta ni shinju.~ vagyis 「Igaz gyöngyöt a malacnak」 ami valami olyasmit jelent, hogy "Még ha drága dolgot is adsz egy malacnak, nem érti az értékét" Ezt az ajándékhoz melléket aranyos levélkéből tudtam meg :)
És még volt benne egy pandás tea is, epres ízesítéssel *w* Pont 3 volt benne és írta Ayaka, hogy szeretnék ha Anya, Seung-chan és én hárman innánk meg :3 Egyik reggel meg is ittuk és nagyon finom volt. A bögrébe bele téve úgy nézett ki, mint ha onsenben lenne a panda (●◠◡◠●) 
Köszönööööm ♥


Másnap Kecskeméten néztünk szét. Délelőtt itthon voltunk, pihentünk egy kicsit, az időeltolódás miatt azért nem tudott Seung-chan rendesen aludni.
Bementünk mamához ebédre, fincsi sült csirke volt ragulevessel, nyammm~~

Majd besétáltunk a központba, először a Malom tetejére mentünk fel, mert onnan szép a kilátás :)
Ott elücsörögtünk egy ideig, majd sétáltunk és a T-mobile-ba is feltétlen be kellett menni, mert tudni akarta mennyibe fáj itt egy iPhone (Apple mániás ^^") Hát, drága .__. de ezt én is megmondtam neki előre... :P
Aztán sétálgattunk és az Alföldi játékosztályon kötöttünk ki, ami nagyon tetszett neki, olyan volt, mint egy ovis :D A legidétlenebb plüssöket szúrta ki és azokkal bohóckodott xD Édes volt :D
Ayaka kedvéért pedig egy zsiráffal le is fotóztam :D


Aztán kezdett rossz idő lenni, így vissza mentünk a Malomba. CBA-ba vásároltunk pár finomságot és felültünk a Mekihez. Jó darabig ott voltunk, közben hatalmas vihar is kerekedett, villámlott rendesen. Aztán jött értünk anya és jöttünk haza.

Másnap megint mamánál ebédeltünk, majd mentünk be a központba, mert délután Hina ballagására mentünk. ♥
Hina nagyon szereti Donald kacsát, ezért vadásztam neki egyet még előző héten, és mikor megrendeltük a virágot kértem, hogy kössék bele :) A másik kitételem az volt, hogy rózsaszín legyen :3 Szerintem cuki lett ღ(◠◡◠)ღ


Majd lassan ki is sétáltunk a sulihoz, így kezdés előtt kb 20 perccel voltunk ott, egyből meg is találtam Hina szüleit, oda ültünk hozzájuk. Majd Hina többi rokona is megérkezett, őket is megismertem :)
Hamarosan elkezdődött a ballagás, bevonultak a ballagók, átadtuk a virágokat aztán jött a szokásos ballagási beszédek hada. Sokat nem hallottunk belőle, mert a hangosítás nem volt a toppon, Seung-chan meg amúgy se értette volna, így kb végig beszélgettük ^^ Közben egyszer csak hallom a hátam mögül, hogy egy fazon mondja a fiának "Figyelj gyerek, tanulj kínaiul!" x'DDD Seung-channak éppen hogy nincs kínai feje, de hát tipikus magyar módjára az ázsiait egyből a kínaival azonosította. Lefordítottam Seung-channak is, erre elkezdett csing-csang-csungozni xDD Azt hiszem le is esett a pasinak a tévedés :'D
Közben Hina unokahúga (?) is megérkezett a szüleivel és Seung-chan egyből befanolta, hogy milyen cuki a Dorka :D Megígértem neki, hogy majd megkérdezem lefotózkodhat-e vele :)
Mikor vége lett és a lufik is elszálltak fellehetett menni a termekbe.

Nagyon szép volt Hinus ♥
おめでとう~ \(^◇^)/
Seung-chan és Dorka :)

Körbe mutogattam neki a sulit, a tablómat, a volt osztályomat, majd Hina szülei minket is haza hoztak :)
És dwaejitokki-t is vissza kaptam *w* Még a múltkori pesti kiruccanásunk óta Hinusnál volt, mert mi még maradtunk partyzni, így Hina hozta haza, nehogy baja essen :)

Miután haza értünk nem sokára anya is haza ért, majd elugrottunk még az Acuhanba is, amit Seung-chan is megakart nézni, mert biztos érdekes :D

Másnap reggel pedig irány volt Hévíz, amit Seung-chan nézett ki még Japánban az interneten, mert hogy fürdő és híres és biztos jó. Így egy reggeli busszal mentünk, Pesten kellett átszállni. Az út nagy részét végig aludta, majd mikor megérkeztünk meglátott egy régiség piacot amit megszeretett volna nézni. Így először oda mentünk, látott sok érdekes dolgot, tetszett neki nagyon :)
A fürdőben 3 órát töltöttünk el, a benti részben verettük magunkat, kint pedig napoztam és jégkrémet majszoltunk. :) Aztán még bent is áztattuk magunkat egy kicsit mikor feltűnt egy (szerintünk) japán család, én meg teljesen oda voltam, hogy milyen cuki a kislány *w* Seung-chan meg nem értette, mi a cuki benne ^^ Mondtam neki, hogy nekem ő Dorka :D A kis srác is nagyon helyes volt, ha nagy lesz simán beillene a Johnny's-os fiúkák közé :P Mondta Seung-chan, hogy mondjam neki, biztos örülni fog xD

A fürdő után volt még kb 1 órán a buszig, így nézelődtünk a környéken és egy fantasztikus táskára bukkantunk *w* Szerelem volt első látásra :)


Rubik-kocka táskaaaa~ ☆
A buszozás nagy része megint alvással telt, majd Pestre vissza érve egyből a szállásunkra indultunk, ugyanis aznap fent aludtunk, mert másnapra megint Pesti programot terveztünk. A szállásunk neve Panda Hotel volt, hát nem édes? *w*
Könnyen oda is találtam, nem volt vészes :) És nagyon kedves volt a panziós bácsi is :3Elég jó kis szobánk volt, de nem töltöttünk ott sok időt, indultunk is, mert éjszakai hajókázásra akartunk menni, de végül nem jött össze .__.
Így átsétáltunk Pestre a Margit-hídon, vissza pedig a Lánchídon. Közben egy éjjel-nappaliban beszereztünk egy kis nasit is, szóval jó kis séta volt :) Elég későn értünk vissza a szállásra és el is fáradtunk rendesen ^^
Másnap 10 körül indultunk el, mert Lanával 11-kor találkoztunk szokásos módon, a Blahán lévő Meki előtt. És oda is sikerült zökkenőmentesen oda találnom :D Háhá~
Úgy döntöttük, hogy a Margit-szigetre megyünk ki. Lana pedig végig erős késztetést érzett, hogy a Rubik táskámmal fejbe vágjon vkit xD

Először az egyik stégre ültünk ki, ahol rajtunk kívül még más is volt, de aztán közölték, hogy oda tilos kitelepedni ^^


Lana kívánsága szerint vittem magammal az újdonsült gyönyörűségeim közül, és kapott ő is egy olyan Jang Keun Suk-os fotó szettet, így amíg mi fanoltunk, Seung-chan fotózott :D

A stégről a mellette lévő lépcsőre telepedtünk át, először a tetejére, de mikor szabaddá vált egészen le, úgy hogy a Dunától csak egy lépcsőfok választott el. :)
Lanával nagyon elemünkben voltunk elejétől kezdve és végig hülyültük az egészet, Seung-chan jól szórakozott rajtunk. Megtanítottam Lanának, hogy koreaiul a 'Ká' azt jelenti, hogy 'menj'. Erre a nagy tudásra mind a Merry Me Mary-ből tettem szert :3 Seung-chant is lenyűgöztem fantasztikus tudásommal :D Persze ennek van udvariasabb alakja is, a 'kamnida' és további koreai szavakkal is bővítettük ez idő alatt koreai "tudásunkat". A közelben úszkált egy kacsa, így koreaiul hívtuk: 'Ori, wáááá~' xD A közelben lévők meg néztek ránk furán, hogy csak nem megsütött a nap? xD
Na meg magyar lévén káromkodni is tudni kell koreaiul is, így egyet sikerült kihúzni belőle, de szigorúan megtiltotta, hogy használjam: 'kisseki', ami annyit tesz: kutya kölyke x'DD Nem mintha a mi 'köcsög' szavunk eredeti értelmét tekintve nem lenne ugyan ennyire mókás :D
Aztán persze az elmaradhatatlan fotózkodás is volt, amibe néha Seung-chant is sikerült bevonni, de ő inkább csak szórakozott rajtunk ^^







Majd indultunk a Hősök tere felé. Az Andrássy úton sétáltunk végig, még a Koreai Nagykövetséget is megtaláltuk *w*

A képen  épp a hangulokat silabizálom kifelé, amik már egész jól mennek :D Seung-channak olvastam is fel az útleveléből koreaiul és elégedett volt velem :D



Ami pedig még rendkívül elnyerte a tetszésünket, az az Andrássy út egyik lakója, ez a fa volt.



Helyes, nem? :D


A Hősök terére megérkezve megint fotózkodtunk és egy csomó koreai turista volt, mire mi Lanával elkezdtünk 'Annyeong'-ozni, de nem hallották meg Seung-chan nagy örömére xD Aztán felolvastattuk vele a királyok neveit, cuki volt :D

Viszont sajnos Lanától itt búcsút kellett vennünk :( Előtte azért agyon ölelgettük egymást, majd a távolból még hangos 'SarangHEE!' -vel köszöntünk el, amire Seung-chan röhögve közölte, hogy tiszta ciki és elvonszolt xD
Seung-chan szeretett volna a vidámparkba is elmenni, így arra felé vettük az irányt. Útközben egy vattacukrosba botlottunk, és vettünk is egy hatalmas, édes, rózsaszín vattapamacsot *w* Nyammm~~ Annyira szeretem (●◠◡◠●)
És ragasztottunk belőle bajszot meg szakállt xD Mondtam neki, hogy így úgy néz ki, mint a kínai filmekben a bácsikááák xD
Meg csináltunk idióta videót is, de azt még nem kaptam meg, na meg amúgy sem tenném közszemlére ^^

A vidámparkot is nagyon élveztük, először egy polip alakú valamire szálltunk fel, ami ment össze-vissza, pörgött-forgott, nagyon jó volt :D Meg felültünk arra a régi nagy hullámvasútra is, ami még az útról is látszódik és gyerekkoromban mindig azt gondoltam, hogy arra én soha az életben nem fogok felülni, mert annyira félelmetes. Hát tévedés volt xD Jó volt, de azért a lájtosabbak közé tartozik :P Mondjuk az Eejanaika-hoz képest, amin Japánban ültünk semmi :P
Viszont volt egy dinós, az naaagyon jó volt, még fejjel lefelé is forogtunk, úgy visítottam, hogy csak a torkomon kifért xDDD
Meg mentünk a Varázs-kastélyba is, vagy mi a csuda az, meg gyerekvasútra is felültünk, óriáskerékre, dodzsemeztünk is kétszer, zuhanós izére is ültünk, meg fúúú~ nagyon sok mindenre felültünk ^^ Meg célba dobtunk és egy édes, fuwa-fuwa elefántocska lett a jutalmunk *w*
És egy csajszi oda jött, hogy lefotózhatja-e a táskámat, mert a nővére gyűjti a  fura táskákról a képeket és az én Rubik-kocka táskám pont bele illene  a gyűjteményébe :D Nagyon büszke voltam a drágámra :3
Nagyon jó volt, imádok vidámparkba menni, bár nem mondhatnám, hogy sokszor voltam ^^

Aztán indultunk a vonathoz, ezúttal metróztunk :) Még volt annyi időnk, hogy beültünk enni a Burger King-be és kicsit nézelődtünk a Westend-ben :)
Teljesen büszke voltam magamra, hogy mindenhova oda találtam :D

A vonaton megint szundikáltunk, és sajnos Cegléden fél órát álltunk, mert egy másik vonat késett és addig mi sem indulhattunk .__.
Így kb este fél 10-re érkeztünk Kecskemétre, anya pedig már várt ránk :)

Sajnos másnap ment Seung-chan repülője vissza Japánba :(
Nagyon semmit sem csináltunk már, lustálkodtunk sokáig, pakolt, még vett az Auchanban omiyage-t a munkatársainak, aztán már indulni is kellett a reptérre.
Hogy ne kelljen parkolójegyet venni anyától a reptér előtt elbúcsúztak, anya elment az egyik bnőjéhez, mi pedig mentünk és becsekkoltunk. Volt még a beszállásig hátra kb egy óránk, ezt üdítő társaságában megint idióta videó készítésével és beszélgetéssel töltöttük, aztán sajnos be kellett mennie a kapun :'(
Nagyon sajnáltam, hogy elmegy, nagyon jól éreztük magunkat. Remélem hamarosan megint látjuk egymást ♥
Addig vártam, míg teljesen el nem tűnt, aztán felmentem az emeletre és vártam, hogy anya visszajöjjön értem.

Csak 6 nap volt, de nagyon hozzászoktam, hogy itt volt és mindenki nagyon megszerette :)
Talán augusztusban megint eljön *w* Nagyon jó lenne :)

Na de így is nagyon hosszú bejegyzés lett, pedig lehetne még mesélni :)

バイバイ~ ☆