2013. aug. 27.

Mezítlábas

Sziasztok Bogyókááák :)

Rég írtam megint, de most nem főként az alattomos lustaságnak való behódolás miatt, hanem mert nem nagyon volt mit blogolni ^^

De azért mégis akad itt valami :) Egy szerdai napon találkoztunk Valennel, Mónival és Katával Kecskeméten, egy szoba talit tartva.
Egy fincsi mekis fagyival indítottunk a Malom tetején, ahol hosszasan ücsörögtünk és szokás szerint a jó hangulat se maradt el :)

Végül elindultunk, hogy Mónit körbevezessük városkánkban.
A Zrínyihez érve Valen elmesélte, hogy mikor oda járt általános suliba, gyakran beleültek az ölébe a közelben lévő Katona József szobornak xD
Odaérve egyből láttuk is, hogy szegénynek már igencsak fényesre koptatták az ölét a benne ücsörgő gyermekek xD Persze ezt nekünk is ki kellett próbálni :DD  És mivel annyira vágyakozóan tekintgetett a sapimra, így azt is felpróbálhatta xD



A város nézést én mezítláb ejtettem meg. Igazából több időt töltöttem ezen a napon mezítláb, mint cipőben, ugyanis történt, hogy rettenetesen feltörte a pipellőm a sarkamat >__< Pedig ebben is szilvesztereztem, és akkor nem tolt így ki velem a kis mocsok...

A városnézés után megéhezve visszatértünk a mekibe és újabb pár órát még ott töltöttünk :) Mikor Hina végzett a melóval ő is becsatlakozott és végül együtt jöttünk haza :)

Nagyon jó kis nap volt, fura lesz a szoba Valen nélkül ♥


 ☆ ★ ☆


A végére pedig egy inspired kép ^^ Nagyon megtetszett ez a hajbalelógóskendős dolog, így gondoltam teszek vele egy próbát :)

És az új körmöcském is megmutatom, amit tegnap alkottam ❁

2013. aug. 8.

Csiga rodeo~

Sziasztok Bogyóóóókák :3


 
Megbeszéltük Lanussal, hogy hétfőn felmegyek hozzá, ott alszok és másnap tőle megyek táncra. Hétfőn kora délután már fent is voltam és a Bubu mentem, mert oda beszéltük meg a találkát :3

Kicsit köhécselek mostanában, úgyhogy japán szokás szerint, maszkban közlekedtem aznap, ezzel jelentősen magamra vonva a figyelmet xD





Meg is érkezett hamarosan Lana, kikértük az incsi-fincsi bubble teánkat, majd hamarosan beszélgetésbe elegyedtünk (mondjuk főleg Lana, az én gyér angol tudásom kevésbé tett alkalmassá a társalgásra ^^") két nagyon aranyos koreai lánnyal :)
Szokás szerint elég sok időt ott töltöttünk, majd elmentünk a tmobileba, hogy Lana intézzen magának netet, aminek végül az lett az eredménye, hogy az eredeti céltól jelentősen eltérve, egy új telefonnal távoztunk az üzletből xD
Van egy elég kedvező csomag egyetemistáknak, amit ajánlott az eladó Lanának és így ingyen elvihető volt a telefon. Mivel még Lana nem egyetemista, majd csak szeptembertől, így az én diákommal vettük xD És telótestvérek lettünk, mert ugyanolyat választott, mint az enyém ^^
Az új telekommunikációs eszköz megszerzése után szétnéztünk az útba eső Invázióban, ahol akciósan (és így potom pénzért) beszereztem ezt a párduc mintás kis sálat *o*
Beültünk a Mekibe enni, ahol a wifit kihasználva telepakoltuk Lana telóját alkalmazásokkal, majd irány haza.
 
 Kicsit átjött Lana anyukája is, majd kb semmittevéssel töltöttük az időt. A semmit tevés egyik része volt a csiga rodeo xD




Végül összeszedtük magunkat és elmentünk boltba, ahova zárás előtt kb 5 perccel sikerült beesni, vagyis már majdnem este 10 óra volt, de még sikerült beszerezni némi élelmet és bambit az estére.
Aztán neki álltunk készülődni meg szüpürtyülni és felhívtuk Haut. A beszélgetés kezdete a következő volt:

Én: Szia~ mit csinálsz ma este?
Hau: Még nem tudom. Mert hol iszunk???


xDDDD 

Végül kb éjfélkor találkoztunk és indultunk el Mori2-be, ahol úgy hajnali 4ig voltunk és igen jól éreztük magunkat~ ♪ Táncoltunk sokat, több termet is meglátogattunk. Sőt! Még karaokéztunk is Lanával, Hau csak röhögött rajtunk xD Még szerencse, hogy senki nem készült paradicsommal x'D

Már világossal sikerült hazavergődni, nagyon jó kis este/éjszaka volt :D ♥
Mikor hazaértünk csak bedőltünk az ágyba és addig aludtunk, amíg a meleg miatt már képtelenség volt tovább, ezután meg fetrengtünk. 


reggeli utáni csendélet az ágyon
Nagyjából délután 2 magasságában eljutottunk oda, hogy reggelizni kellene. Utána további döglés volt a program, végül nagy nehezen neki álltunk készülni, mert Lana ment dolgozni 5-re.

Én úgy terveztem, hogy a 16.50-es vonattal jövök haza, így felkerekedtünk. De aztán terveim módosultak a vonathoz mentet, ugyanis történt pár napja, hogy az egyik kismatka elfogyasztotta a telefontöltőmet jóízűen, így szükségesnek látszott beszerezni egy újat. Szerencsémre Tomi felajánlott egyet, mert neki több is volt. Viszont, hogy mikor tudjuk megejteni az átadást nem volt lefixálva és pont a buszon írt, hogy épp ráérne ha nekem is jó és eltudok menni hozzá. Így hamarosan már nála voltam, boldogan átvehettem az új töltőmet, amit most gondosan rejtegetek a mini ragadozók elől, nehogy ez is a martalékukká váljon ^^
Tomi pedig bemutatta a két kígyóját is, hát nagyon kis szépek *-* Sőt, az egyiküket a kezembe is kaptam, ő gyönyörű sötét narancssárga színben pompázik. Nagyon furi étzés volt, ahogy tekergett a karomon, a csuklómra, mint egy karkötő volt a farka rákulcsolódva :D

A végére pedig itt a 2NE1 új MVje, a Do you love me, ami teljes szerelem *o* A zene is és az MV is~ Tetszik, hogy házi kamerás party fílingje van  ♡
A dance practicet is imádom, meg kell tanulnom ezt a táncot ★


Partyzás után party MV

2013. aug. 4.

Girl's Life

Sziasztok Bogyóóókák~

Most nincs semmi érdekes mesélni valóm, itthon punnyadoztam a hétvégén, bár ebben a melegben nem is nagy a lendület, hogy kimozduljak ^^
Tegnap este azért bementünk egy kicsit a városba, volt egy kis hepaj és meg volt beszélve ismerősökkel, hogy találkozunk. Kb éjfélig lehettünk bent, beszélgettem egy jót :)

A mai nap semmit tevés jegyében telt~ Megnéztem újra az egyik kedvenc filmemet, a Girl's Life-ot ♥ Egy gyaru lány a főszereplő, aki Osakából jött és próbálja Tokyoban megállni a helyét, ami kezdetben nem könnyű. Az egyik kedvencem benne Jimmy, a teknőse :D És a "yuuko no shirushi", vagyis egy japán nasi, ami mindig van nála, és ha valakit kedvel, akkor ad neki egyet ^^ Meg a kedves hajléktalan bácsi, akivel összespanol :)
Ha valaki szeretne belőle egy kis ízelítőt, akkor itt a tralier:


(Ha jól tudom, készül/t hozzá magyar felirat is, angol pedig egészen biztosan van. Én japánul néztem^^)


 A mai nap végre egy hét után kb fél lépéssel előrébb haladt egy dolog, ami egy ideje állandóan a fejemben kavarog. Nem nagy az előre haladás, de a semminél egy kicsit több. De még nem merem semmibe se beleélni magam, mert nem tudom biztosan, hihetek-e neki. Remélem hamarosan kiderül, hogy mi lesz. Remélem...

2013. aug. 3.

Pacific~ ☆

Sziasztok Bogyeszkák :3

Egyik nap Pestre menet News-t hallgattam és rám tört a nosztalgia, hogy milyen jó lenne megint megnézni az egyik koncertjüket. Ezt a gondolatot twitteren is megosztottam, Valen pedig egyből kapott az ötleten, így szerdán már robogott is ki hozzánk az egyik délutáni busszal, hogy miután ki cicáztuk magunkat bevegyük magunkat a gép elé és megnézzük a NEWS Concert Tour Pacific 2007-2008 - The First Tokyo Dome Concert-et (köszönjük Wikipedia a pontos címet :D)
Persze végig beszéltük és énekelgettük az egészet. Tego elég sokszor került terítékre, amit annak köszönhetett, amit az utóbbi időben leművel a csajokkal. Elég sok perverz vicc született, köszönjük Tegoshi a tökéletes alapot :DDD
Koncert után még néztünk vidiket, beszélgettük és már javában a közeledett az este, amikor Valen anyukája is megérkezett. Még beszélgettünk erről-arról, de főként Valen közelgő Japánba való utazásáról. Megint elláttam pár jó tanáccsal ^^
Nagyon jó kis délután volt, remélem azért az utazása előtt még tudunk együtt tölteni egy kis időt ♥


Csütörtökön pedig elkezdtünk egy új táncot, amit még nem árulok el, hogy mi lesz, de én teljesen oda meg vissza, meg ide is és amoda is vagyok tőle *O* Nagyon-nagyon élveztem a próbát, alig várom, hogy folytassuk ♪~


És végül a mai alkotásom, az új körmöcském ^^
A kép nem adja vissza, de szerintem, még ha önfényezős szagú is, nagyon szépek lettek, most elégedett vagyok a művemmel (*´∀`*)
Azért egy ideig elszórakoztam vele, főleg bal kézzel. Azokat az apró gyöngyöket egy élmény volt kirakosgatni, de megérte~






Most pedig irány az ágyikó ^^ 
Bai-bai~ ☆