1 óra utazás, 1 tál rámen

Sziasztok!

Az első hétvégét Takánál töltöttem *w* Pénteken megvolt az évnyitó, amiről már írtam korábban, és izgatottan vártam a másnapot, hogy újra találkozzunk és meglássam, hogy hol lakik. Viszont izgultam is egy kicsit, mert ez egyet jelentett azzal, hogy megismerem a családját ^^

Reggel időben keltem, mert nagyjából 2 óra vonat utat jelent, mire Kawakado állomásról megérkezem Satte-ba. Mindkét városka ugyan Saitama prefektúrában helyezkedik el, mégis elég messze van, 3 átszállással lehet legkönnyebben menni.

Az állomáson várt Taka a bátyjával, Tomoval. Hát szerintem egyáltalán nem hasonlítanak, de nem én vagyok az első aki ezt mondja állítólag :D

Útközben még Masato, Takáék egyik barátja is csatlakozott hozzánk. Masato és Taka osztálytársak voltak gimiben :) Egy aranyos kis kávézóba ültünk be, én matcha lattét ittam *O* Sosem tudom megunni (*^^*)

In Wonderland~ ☆

Sziasztok!

A hétfő után szerdán megint találkoztunk Takával, ezúttal Ikebukuroban volt a találka, Taka indítványozására, hogy nehogy megint lekéssem az utolsó vonatot ^^

Étterembe mentünk, de nem egy sima, átlagos étterembe ám! Hanem Alice Csodaországban témájú étterembe *o* Az egész hely Alice dizájnban fürdött, nagyon jól nézett ki. A felszolgáló lány, szintén a filmhez illő öltözékben, végig úgy fogalmazott, mintha mi magunk is Csodaországba csöppentünk volna.

Étlap Alice módra

Végre vele ♥︎

Sziasztok!

Japánban töltött harmadik napom egy olyan nap volt, amit már nagyon izgatottan vártam és már sokszor elképzeltem, hogy milyen lesz. De hogy így fog indulni, arra nem számítottam.

Mivel délután 5 óráig dolgozik, így fél 6-ra volt megbeszélve, hogy végre találkozunk a párommal *o* Előző este ez időeltolódás miatt hajnali 3-ig nem jött álom a szememre, majd másnap "reggel" fekszem az ágyba, érzem, hogy jó lenne még aludni, de még mielőtt a másik oldalamra fordulnék, azért gondoltam ránézek az időre. DÉLUTÁN 4 ÓRA (((( ;°Д°)))) Már fél órája úton kellett volna lennem, hogy a megbeszélt időpontra ott legyek, én meg még pizsiben, kócosan, kómás fejjel akkor ébredtem...

Mint akit katapultáltak ugrottam ki az ágyból és rekord gyorsasággal neki álltam készülni.

Közben küldtem szegény Takának egy emailt, hogy kissé megtréfált az időeltolódás és magyar idő szerint reggel sikerült felkelnem, és szánom-bánom, de rohanok...

Your Step

Mikor ma felkeltem, ez a videó fogadott, szóval a napom tökéletesen kezdődött *O*

Egyszerűen IMÁDOM ♥︎

YamaPit, a dalt, a PV-t, az egészet *^^* 

Vidám, tele van élettel és feltölt energiával  ♥︎

Ahol a következő egy évben okosodni fogunk: az egyetem

Sziasztok!

Ma szabadnapunk van, úgyhogy máris itt a következő bejegyzés :) Ezúttal az egyetemet szeretném megmutatni nektek. Hatalmas! Főleg, ha az otthoni egyetememhez viszonyítom. Viszont könnyen átlátható, úgyhogy felesleges volt előzetesen aggódnom, hogy tuti el fogok tévedni, ami amúgy sem szokásom ^^

Sok zöld terület van, szerintem szép és barátságos. Az óráink majd pénteken kezdődnek, úgyhogy arról a részéről még nincs tapasztalat, de izgatottan várom. És tegnap kiderült, hogy hétfőn és csütörtökön a Tokyoban lévő kampuszon lesznek óráink, úgyhogy hetente kétszer már tuti, hogy megyek Tokyoba, ezt ki is fogom használni és órák utánra tervezek majd programokat Tokyoban \(^o^)/

Túl vagyunk két egyetemi rendezvényen is. Az egyik, ami miatt hamarabb is jöttünk a tervezettnél, az a The World Assembly for Women in Tokyo (WAW! Tokyo 2014) nevezetű esemény volt, ami főként a nők esélyegyenlőségéről szólt. Miután az egész cserediák sereglet kis zászlókat lengetve köszöntötte a különböző országokból érkezett fejeseket (úgy éreztem magam, mint egy idomított cirkuszi majom. Még zászlólengetési próba is volt!)  hosszú beszédeket hallgathattunk meg angolul az elalvás elleni kényszerrel küzdve. A küzdelmünket segítette amikor észrevettük, hogy mögöttünk Kei-chan milyen vicces pozícióban szenderült álomba és ezután azért küzdöttünk, hogy ne kezdjünk el hangosan röhögni xD

Miután ennek a résznek vége lett egy tea party következett, ahol szintén hallhattunk rövidebb beszédeket, de már közben tömhettünk magunkba mindenféle finomságot.

Irány Tokyo~

Sziasztok!

Már több, mint egy hete itt vagyok és már most sok minden történt velem. Az, hogy itt vagyok valahogy egyáltalán nem furcsa, vagy szokatlan érzés. Olyan, mintha mindig is itt éltem volna és egy kis Magyarországon tett kiruccanás után hazaértem volna. Ismerős helyek, ismerős ízek, mintha mindig is az életem részei lettek volna. Az élmények pedig egyre csak gyarapodnak.

Erről az egyetem is gondoskodik, rögtön a második nap elvittek minket Tokyoba. Ráadásul mindent az egyetem fizetett nekünk! Útiköltség, kaja, belépő. Mikor mondták, hogy ők állják az egész napot, eléggé hihetetlennek tűnt, de tényleg így volt. Hátmennyirenagyonaranyosakmár! ♥

Szóval reggel felkerekedtünk (az ébredés elég nehezen ment) és útnak indultunk a hatalmas metropolisz, Tokyo felé. Kawakado, ahol az egyetem és a kollégium is van egy nem túl nagy, de bájos városka Saitama prefektúrában, egy átszállással és kb 50 perc alatt lehet beérni Tokyo egyik legnyüzsgőbb negyedébe, Ikebukuroba.

 

Kawakado állomás

Kristály csillár ✯

Sziasztok!

Igyekszem szorgoskodni, de elég mozgalmasak a napok, úgyhogy kevés időm van gépközelbe kerülni. Ami nem is gond, hiszen nem is azért jöttem, hogy a gép előtt tespedjek :) Viszont ez azzal jár, hogy kezdek lemaradásba kerülni már így az elején a bloggal ^^ De most felkapom a történések fonalát onnantól, hogy landoltunk Japánban, a Narita reptéren.

A gépről aránylag gyorsan lejutottam és iparkodtam is a már ismerős falak között az ellenőrző és beléptető kapuk felé. A mozgó járdákon hipp-hopp az első állomáshoz meg is érkeztem. Szépen kis is vártam a soromat, majd mikor nyújtom az útlevelem és a sulitól a papírt átirányított a hölgy máshova, hogy a diákoknak arra. Ugyanis új rendszer van, amit én nem tudtam, még 3 éve nem így volt ^^ Egy lány már várakozott a kijelölt helyen, mint kiderült ő is a JUra jött, Adelának hívják és cseh. Már épp kezdett pánikolni, úgyhogy örült a felbukkanásomnak. Most a diákok beléptetése úgy zajlik, hogy már egyből a reptéren kapunk egy személyigazolványszerűséget. Ezt elég gyorsan le is bonyolították, úgyhogy máris egy személyazonosságot igazoló kártya birtokában haladhattunk tovább a bőröndjeink felé, ahol a szlovák lánnyal, Veronikával is összetalálkoztunk.

Koli, avagy a következő 1 évem lakhelye

Sziasztok!

Ígérem, hamarosan lesz bejegyzés az eddigi eseményekről, de mióta megérkeztem alig van lélegzetvételnyi időm, és a többiekkel együtt még mindig küzdünk az időeltolódásból adódó alvási/ébrenléti problémákkal, de lassan kezdjük megszokni.

Úgyhogy időszűkében most inkább egy képes beszámolót hoztam a koliról, ahol majdnem egy éven át fogok lakni, így gondoltam megmutogatom kicsit （＾ｖ＾）

Az egyetemtől gyalog max. 5 percre van a koli, az udvarra kilépve látszik az egyetem.

Van csudálatos műfüvünk is és biztonsági kamera őrzi a bejáratot.

Miután bepittyenettük az ajtón a megfelelő szupertitkos beléptető kódot (mellesleg a számok helye mindig máshol van, szóval tényleg muszáj a számokat megjegyezni, nem úgy mint az otthoni kolinál, ahol a mozdulatsor volt meg ^^)  belépünk és egy szép tágas előszoba fogad. Itt a cipőt természetesen le kell venni és külön, szoba szerint a saját polcra felrakni és papucsra cserélni. Én mezítlábas típus vagyok, így én ezt a papucs szolgáltatást nem igazán vettem még igénybe~

 

Felhők felett~

Sziasztok Bogyókák!

Épp a gépen ülök, már végig néztem 3 filmet, megtömtem a pocimat, játszottam is, de már nem tudok mit kezdeni magammal és még hátra van 2 óra a felhők között töltött időből, így úgy döntöttem, az első beszámolóm megírásába kezdek.

Délelőtt 11.40-kor száll fel a gépem. Természetesen, ahogy az már nálam lenni szokott, nem ment minden simán. A chek-innél közölték, hogy túl nehéz a bőröndöm, nem engedik át… Volt már, hogy 5 kilóval volt nehezebb, nem problémáztak. Most bezzeg igen. Így valóra válhatott az a mindig is dédelgetett álmom, hogy a reptér közepén kelljen szétkapni a bőröndömet, lehetőleg a melltartóimat is szemügyre téve… Végül magamra vettem még egy szoknyát, rövidnadrágot és pulcsit. A hátsó fertájam jelentősen megnövekedett ezáltal, csodásan festettem, mi tagadás.

Ezen a kisebb nehézségen miután túlestem már simán ment minden, bár az igaz, hogy jól végig motoztak, mert gyanús volt a rengeteg gönc rajtam xD

Az út Helsinkiig kb 2 óra volt. Kaptunk rágcsát, semmi különös.

Pajtis hét és utolsó simítások

Sziasztok!

Hát ez is elérkezett. Egy hét múlva újra repülőre ülök, hogy álmaim országába menjek. Mindjárt itt az idő, ennek ellenére furcsa mód, még nyugodt vagyok. Pedig a szobám közepén ott terpeszkedik a bőröndöm, benne a ruha halom és körülötte egyéb más dolgok,
amik a bepakolásra várnak. De az agyam még nem fogta fel. Talán így védekezik az ellen, hogy nehogy egyszer csak felébredjek és kiderüljön, csak álmodtam az egészet ^^

Már majdnem készen áll minden.

Múlt hét hétfőn voltam átvenni a vízumomat a nagykövetségen. Most mentem először tömegközlekedéssel, egyedül. Le is tett a busz egy teljesen ismeretlen helyen, de kis körbe tekintgetés után megleltem a Zalai út táblát és elindultam felé. Ott ért a meglepetés, mert egy szűk, erdei ösvényszerű utacskára vitt rá. Pár perces gyaloglás után kilyukadtam egy szélesebb útra, de onnan lövésem se volt merre tovább, így egy ott álldogáló férfitől kértem útbaigazítást. Kicsit se nézhetett nyominak, ugyanis pont a nagykövetség épülete mellett álltam xD