Sziasztok!
Lassan ugyan már egy éve lesz, hogy újra Japánban élek és dolgozom, de a blogot nem kezdtem el újra vezetni és rendszeresen valószínűleg továbbra sem fogom, mert a vlogolást jobban is élvezem és időben is sokat kell rászánni.
Viszont a Fujit megmászni egy olyan élmény volt, amit úgy gondoltam, hogy a blogon is meghagyom az utókor számára.
A 3776 méter magas Fuji egy vulkán, ami a japánok szent hegye és az ország egyik jelképe. Az év legnagyobb részében hó fedi a csúcsát és megmászása nagyon kockázatos vállalkozás, így csak a nyári szezonban nyitják meg. Rengeteg művészt inspirált a szépsége, a világ legismertebb hegyei közt van.
Idén nyáron nekem is megadatott a lehetőség, hogy próbára tegyem az állóképességemet és nekivágjak a Fujinak.
Négy különböző útvonalon van lehetőség a túra teljesítésére. A legnépszerűbb a sárga útvonal, a Yoshida Trail. Gyuri barátommal vágtam neki a kalandnak, aki ezt az útvonalat már kétszer megjárta, így ebben az évben egy másikat szeretett volna kipróbálni, ezért esett a választásunk végül a kék útra, a Fujinomiya Trailre.
Ez egy meredekebb és embert próbálóbb útvonal, ráadásul mi éjjel vágtunk neki. A célunk az volt, hogy a hegy csúcsáról nézhessük meg a napfelkeltét, így éjszaka másztunk. Vannak útközben állomások, ahol előzetes foglalás után van lehetőség pár óra alvásra is, majd korai kelés után megtenni a maradék távot a csúcsig. Mi nem éltünk ezzel a lehetőséggel. Helyette már teljesen sötétben indultunk az ötös állomásról, ahova Tokyoból busszal érkeztünk. Mivel a hegytetőn nagyon hideg, körülbelül 5 fok van még nyáron is, így inkább az ötös állomáson időztünk egy kicsit, mint sem fent várjuk fagyoskodva órákat a napfelkeltére.
A hátizsákjainkba pakoltunk eső ruhát, hiszen a szinte állandóan felhőbe burkolózó hegyen sosem lehet tudni, mikor ered el az eső. Pakoltunk sok meleg ruhát is, mindre szükségünk is volt. Valamint élelmet és vizet is vittünk magunkkal. Ezek vásárlására van lehetőség természetesen az állomásokon is, de borsos árat kérnek érte.
Felfelé körülbelül 6 órán át tartott a mászás az állomásokon beiktatott némi pihenéssekkel együtt. A kezdeti tempónkból a végére már nem csak a kimerültségünk, de a légszomjunk is visszavett, hiszen egyre ritkább a levegő a csúcshoz közelítve. Azok számára, akik nem bírják ezt a ritka levegőt árusítanak oxigén palackokat az egyes állomásokon. Nekünk nem volt szükségünk rá, viszont volt olyan, amikor szó szerint három lépésenként meg kellett állnunk.
A választott útvonalunk nemcsak rendkívül meredek, de többnyire sziklás is volt, így nagyokat kellett lépnünk. A sötétben fejlámpával haladtunk és alaposan figyelni kellett hova lépünk, hiszen ilyen terepen könnyen bokaficam lehet az eredménye egy rossz lépésnek.
Felérve kerestünk magunknak egy többnyire szélvédett helyet, de nem sokat tudtunk pihenni, mert annyira fáztunk.
Körülbelül másfél óra várakozás után kezdtük el megkeresni a helyet, ahonnan majd a napfelkeltét szerettük volna megnézni. Ekkor már kezdett megérkezni az éjszakát a szállásokon töltő emberek tömege is, így őket megelőzve jó helyet találtunk magunknak, ahonnan a napfelkelte lélegzetelállítóan szép látványt nyújtott. A gyönyörű kép mellett a langyos sugarak is jól eső érzéssel töltöttek el minket. A látvánnyal lehetetlen volt betelni. Alattunk felhő tenger terült el, előttünk pedig a narancssárga napkorong egyre jobban előbújt.
Mikor már teljesen felkelt a nap megnéztük a krátert is. Érdekes érzés kerített hatalmába a krátert látva, akkor tudatosult teljesen bennem, hogy egy vulkán tetején állok, ami egykor kitört, de szerencsére már hosszú idő óta békésen nyugszik.
Egy posta is található fent, így lehetőségünk van képeslapot küldeni emlékbe, amit mi sem mulasztottunk el.
A lefelé vezető út rövidebb volt, körülbelül 4 óra alatt értünk le a Yoshida útvonalon, ahonnan már busz visz le a városba.
A sárga útvonal teljesen más, mit a kék, amin felfelé másztunk. Ez egy kanyargós, vörös kavicsos, homokos út, ami amellett, hogy csúszik még hatalmas por is száll, így érdemes magunkkal maszkot vinni.
Sokszor előfordul, hogy a mindent beborító tejfehér felhőktől semmit sem lehet látni, de nekünk szerencsénk volt, mert szép időt fogtunk ki, így láthattuk tájat is.
Nagyon kimerülten szálltunk fel a tokyoi buszra, az utat végig aludtuk hazafelé. De ezzel a fantasztikus élménnyel a hátunk mögött ez egy nagyon jól eső fáradtság volt.
Természetesen nem csak képek készültek, hanem videók is, így ha kíváncsiak vagytok a beszámolómra vlog formájában is és szívesen néznétek meg még további felvételeket mind az éjszakai mászás viszontagságairól, mind a táj szépségéről, akkor kattintsatok a videóra:
Még sok további videót is találtok a csatornán, ha érdekel, kukkantsatok rá :)
A 3776 méter magas Fuji egy vulkán, ami a japánok szent hegye és az ország egyik jelképe. Az év legnagyobb részében hó fedi a csúcsát és megmászása nagyon kockázatos vállalkozás, így csak a nyári szezonban nyitják meg. Rengeteg művészt inspirált a szépsége, a világ legismertebb hegyei közt van.
Idén nyáron nekem is megadatott a lehetőség, hogy próbára tegyem az állóképességemet és nekivágjak a Fujinak.
Négy különböző útvonalon van lehetőség a túra teljesítésére. A legnépszerűbb a sárga útvonal, a Yoshida Trail. Gyuri barátommal vágtam neki a kalandnak, aki ezt az útvonalat már kétszer megjárta, így ebben az évben egy másikat szeretett volna kipróbálni, ezért esett a választásunk végül a kék útra, a Fujinomiya Trailre.
Ez egy meredekebb és embert próbálóbb útvonal, ráadásul mi éjjel vágtunk neki. A célunk az volt, hogy a hegy csúcsáról nézhessük meg a napfelkeltét, így éjszaka másztunk. Vannak útközben állomások, ahol előzetes foglalás után van lehetőség pár óra alvásra is, majd korai kelés után megtenni a maradék távot a csúcsig. Mi nem éltünk ezzel a lehetőséggel. Helyette már teljesen sötétben indultunk az ötös állomásról, ahova Tokyoból busszal érkeztünk. Mivel a hegytetőn nagyon hideg, körülbelül 5 fok van még nyáron is, így inkább az ötös állomáson időztünk egy kicsit, mint sem fent várjuk fagyoskodva órákat a napfelkeltére.
A hátizsákjainkba pakoltunk eső ruhát, hiszen a szinte állandóan felhőbe burkolózó hegyen sosem lehet tudni, mikor ered el az eső. Pakoltunk sok meleg ruhát is, mindre szükségünk is volt. Valamint élelmet és vizet is vittünk magunkkal. Ezek vásárlására van lehetőség természetesen az állomásokon is, de borsos árat kérnek érte.
Felfelé körülbelül 6 órán át tartott a mászás az állomásokon beiktatott némi pihenéssekkel együtt. A kezdeti tempónkból a végére már nem csak a kimerültségünk, de a légszomjunk is visszavett, hiszen egyre ritkább a levegő a csúcshoz közelítve. Azok számára, akik nem bírják ezt a ritka levegőt árusítanak oxigén palackokat az egyes állomásokon. Nekünk nem volt szükségünk rá, viszont volt olyan, amikor szó szerint három lépésenként meg kellett állnunk.
A választott útvonalunk nemcsak rendkívül meredek, de többnyire sziklás is volt, így nagyokat kellett lépnünk. A sötétben fejlámpával haladtunk és alaposan figyelni kellett hova lépünk, hiszen ilyen terepen könnyen bokaficam lehet az eredménye egy rossz lépésnek.
Felérve kerestünk magunknak egy többnyire szélvédett helyet, de nem sokat tudtunk pihenni, mert annyira fáztunk.
Körülbelül másfél óra várakozás után kezdtük el megkeresni a helyet, ahonnan majd a napfelkeltét szerettük volna megnézni. Ekkor már kezdett megérkezni az éjszakát a szállásokon töltő emberek tömege is, így őket megelőzve jó helyet találtunk magunknak, ahonnan a napfelkelte lélegzetelállítóan szép látványt nyújtott. A gyönyörű kép mellett a langyos sugarak is jól eső érzéssel töltöttek el minket. A látvánnyal lehetetlen volt betelni. Alattunk felhő tenger terült el, előttünk pedig a narancssárga napkorong egyre jobban előbújt.
Mikor már teljesen felkelt a nap megnéztük a krátert is. Érdekes érzés kerített hatalmába a krátert látva, akkor tudatosult teljesen bennem, hogy egy vulkán tetején állok, ami egykor kitört, de szerencsére már hosszú idő óta békésen nyugszik.
Egy posta is található fent, így lehetőségünk van képeslapot küldeni emlékbe, amit mi sem mulasztottunk el.
A lefelé vezető út rövidebb volt, körülbelül 4 óra alatt értünk le a Yoshida útvonalon, ahonnan már busz visz le a városba.
A sárga útvonal teljesen más, mit a kék, amin felfelé másztunk. Ez egy kanyargós, vörös kavicsos, homokos út, ami amellett, hogy csúszik még hatalmas por is száll, így érdemes magunkkal maszkot vinni.
Sokszor előfordul, hogy a mindent beborító tejfehér felhőktől semmit sem lehet látni, de nekünk szerencsénk volt, mert szép időt fogtunk ki, így láthattuk tájat is.
Nagyon kimerülten szálltunk fel a tokyoi buszra, az utat végig aludtuk hazafelé. De ezzel a fantasztikus élménnyel a hátunk mögött ez egy nagyon jól eső fáradtság volt.
Természetesen nem csak képek készültek, hanem videók is, így ha kíváncsiak vagytok a beszámolómra vlog formájában is és szívesen néznétek meg még további felvételeket mind az éjszakai mászás viszontagságairól, mind a táj szépségéről, akkor kattintsatok a videóra:
Még sok további videót is találtok a csatornán, ha érdekel, kukkantsatok rá :)
