kezet fogtam YamaPi-vel *_*

hihetetlen, nem tudom el hinni, nem tudom fel fogni, hogy ez velem tényleg megtörtént, de nem álmodtam, és valóban, tényleg

ÉN MA KEZET FOGTAM YAMAPI-VEL!!!! *________*

Tegnap délutánig még mit sem sejtettem arról, ami ma várt rám. A vacsihoz elmentünk vásárolni Ayaka-val. Benéztünk egy boltba is, ahol újságokat, Cd-ket, DVD-ket árulnak. Valamint kölcsönözni is lehet CDt, DVDt, és ezeket olcsón el is adják egy idő után. Így sikerült is potom 300yen-ért megvennem a KAT-TUN Love your self kislemezét, méghozzá jó állapotban :)
Ezen felbuzdulva mondta Ayaka, hogy nézzünk be haza felé az útba eső másik ilyen boltba is. Itt pedig sikerült hasonló áron beszereznem egy kifogástalan állapotban lévő News - Fighting Man kislemezt *____*
Épp a DVDket nézegettük, mikor a mögöttünk álló két lány csevegésében elkaptam egy számomra igen fontos szót: YAMAPI *-*
Ayaka rögtön meg is kérdezte a részleteket, majd a szívinfarktus határához sodort, mikor közölte, hogy másnap YamaPi Ikebukuro-ban lesz, és aki megveszi az új kislemezét, a Hadakanbo-t, az kezet is foghat veleeee~ *-* A szívem pillanatok alatt úgy bedobogósodott, hogy az már-már veszélyes volt :D De aztán eljutott a tudatomig az a picinyke tényező is, hogy "aki CDt vesz". Itt magamban lezártnak is tekintettem a dolgot, mert hát biztos borsos ára lesz annak a CDnek. De Ayaka gyorsan a mobilján felment a netre, és közölte a csodás hírt: 525 yenért lesz kapható a lemez YamaPi kézfogásával együtt *__________* Ilyen soha vissza nem térő alkalmat természetesen nem szalaszthattam el, és a boldogságtól felspannolva hazáig ugráltam, szökdécseltem az autósokat ezzel jól elszórakoztatva xD

Mivel várható volt a tömeg, az első vonattal mentünk, vagy is hajnali 4.10-kor elindultunk a vonatállomásra. Ezt nagyon jól tettük, ugyan is a vasárnap hajnalt meghazudtolva, a vonat tömve volt. Rengetegen igyekeztek, hogy láthassák YamaPi-t, aki valószínűleg ekkor még a puha, meleg ágyikójában alukált, és nem kómásan, jól átfagyva zötyögött a vonaton Ikebukuro felé ^^
Mivel tilos volt a Sunshine City, vagyis az a bevásárló központ előtt éjszakázni, ahol volt a nagy esemény, rengetegen voltak a vonaton. Az AKB48-nak is volt ilyen kézfogós CD eladásos napja, és akkor voltak akik a tiltás ellenére is ott éjszakáztak. Na, ők voltak azok akiket nem engedtek be ^^
Megérkezve Ikebukuro-ba, mikor leszálltunk a vonatról mindenki sprintbe kezdett, hogy minél előbb legyen, és a betudjon jutni. Ugyan is reggel 9-től délután 1-ig volt lehetőség találkozni vele, na meg persze a létszám is korlátolt volt. Így futottunk. Az állomástól a Sunshine City-ig, kb 10 percen át xD A coopert (12 perces futás) mindig lecsaltam a suliban, de most futottam, mint a nyúl xD Csak a piros lámpánál voltunk kénytelenek megállni, és türelmetlenül toporzékolni. Majd újból rajt. És végül oda értünk *-* Ez volt hajnali 5 körül. Már akkor hatalmas sor volt, de azért szépen araszolgattunk előre, közben pedig folyamatosan számlálták a népet, hogy mikortól telik be a létszám, mi pedig reménykedtünk a bejutásban. Kb 40 percig haladtunk előre lassacskán, majd megállt a sor, és nem is mozdult órákon át. Így végül mindenki elkezdett lekuporodni a földre, és megkezdődött a hosszú szétfagyásos várakozás.
Elfogyasztottuk a kis reggelinket, beszélgettünk, vártunk. Mikor beléptünk a várakozás utolsó órájába, elkezdtek előkerülni a táskákból a pipere holmik, és mindenki lázas sminkelésbe kezdett. Műszempilla ragasztás, orr bepúderezése, az összes hajszál megfelelő beállítása volt a program. Érdekes látvány volt xD Na de sokszor a végeredmény is xD Néhányan kissé túlzásba vitték a dolgot a félkiló vakolattal ^^ Fele annyi sminkkel kétszer olyan jól néztek volna ki, na de annyi baj legyen :D
A másik, ami igen tanulságos, hogy szemét nem maradt a várakozó tömeg után. Pedig mindenki ott evett-ivott, lefoglalta magát a több órás várakozás alatt, és még a fáradságot is vette, hogy zacsiba tegye a szemetét, hogy majd kuka közelbe jutva kidobja azt...
Majd kezdett világosodni, a lámpák is kialudtak, és elérkezett a reggel 8 óra *-*
A tömeg lassan, de biztosan megindult. Ekkor már nagyon nem tudott érdekelni, hogy szét fagytam, csak arra tudtam gondolni, hogy mindjárt *-*
Bele telt vagy 40 percbe mire a bejárathoz jutottunk, ahol egyből a CD pult fogadott, mivel CD nélkül senki egy tapodtat sem tehetett tovább. Bár nem is nagyon akart :D A CD-t, és az igazoló lapot megkaparintva aztán újabb háromnegyed órás várakozás következett, immáron a melegben :D Bár azt hiszem melegebbet éreztem, mint amilyen valójában volt ^^
Az izgatott tömeg próbálta valahogy YamaPi-t megpillantani, és mindenki ágaskodott, kukucskált, tekergette a fejét, sőt sokan még tükröket is bevetettek a cél érdekébe, de hiába :P YamaPi a terem egyik sarkában, egy jóóó magas kordonfal mögött rázogatta szorgosan a kezeket :D
Egy ideig fotókkal is lehetett próbálkozni, persze eredménytelenül, majd végül mindenkivel elrakattak mindenféle fotózásra alkalmas masinát. És egyre közelebb és közelebb kerültünk. Ekkor már izgatottságom az egekben, a könnyeim pedig a kicsordulás határán, hogy mindjárt látom *-*
Végül már láthattuk azokat a szerencséseket, akik túl voltak a csodás találkozáson, és átszellemült mosollyal, vagy éppen könnyezve tipegtek kifelé a kordon mögül. Na ekkor megint közelharcot vívtam azokkal a fránya könnyekkel, hogy most még akkor is bent maradtok. És végül már csak pár méter volt *___* Megpillantottam. Közeledtem. Méghozzá nem is lassan, mert a staff-ok erélyesen tessékelték az embereket, hogy haladni, haladni. Így nem is volt több ideje az embernek pár másodpercél, na de azok a másodpercek ♥
Rám nézett. Találkozott a tekintetünk. Kinyújtotta a kezét. Mosolygott. Közelről láttam azokat a gyönyörű szemeket. Találkozott a kezünk, majd egybekulcsolódott, és éreztem a meleg keze érintését *-*
Azt hiszem most fogtam fel igazán, hogy az az ember, akit annyira szeretek, és eddig csak egy monitoron át láttam, tényleg létezik.
Nem tudom megmagyarázni ezt a rajongást, és nem is értem, hogy szerethetem ennyire, pedig nem is ismerem. De csodálatos pár másodperc volt, amit soha nem felejtek el. Életem legszebb pár másodperce listán előkelő helyet foglal el, az biztos.
2-3 hónapja még nem lehettem biztos benne, hogy tényleg Japánföldre tehetem a lábam, azt pedig végképp nem gondoltam, álmodni se mertem róla, hogy nem csak láthatom, de még kezet is foghatok vele *-* És már megint az a bizonyos szerencsém. Ha nem megyünk be abba a boltba. Ha az a két lány nem megy be abba a boltba.Ha nem egyszerre megyünk be abba a boltba. Ha nem beszélgetnek erről. Ma, ez a számomra csoda, kimaradt volna az életemből. Köszönöm.
Mondani semmit nem volt időm neki, mert még több ezren vártak mögöttem izgatottan. Így egy utolsó pillantást vetve rá kifelé haladtam a kordon mögül, immár könnyáztatta szemekkel, mert ahogy elfordultam, nem bírtam tovább, és az a kis gombóc a torkomban érvényt szerzett magának, és folytak a könnyeim végig a mosolygós arcomon.
Nem nyújtottam szokatlan látványt, mert nem voltam ezzel egyedül, de a sorba álló tömeg csak engem nézett meg, és látszott az arcukon a "jajj de kis aranyos külföldi, hogy folynak a könnyei" kifejezés ^^ Ayaka-t bevártam, majd el kellett hagynunk a termet.
Még sokáig küzdöttem a boldogság könnyekkel, és végig az járt a fejemben, hogy megfogta a kezemet. Közben pedig úgy bámultam a saját jobb kezemet, mintha most látnám először ^^

Még sokáig lézengtünk a plázában, lassan az üzletek is kinyitottak, nézelődtünk.
Végül aztán búcsút kellett intenem a helynek, ahol egyszerre tartózkodtunk, és minden lépéssel egyre távolabb kerültem tőle. De a boldogságom ezzel egy cseppet sem csökkent.

Hát ez volt egy boldogságtól könnyes szemű lány beszámolója élete egyik legszebb pár másodperceiről.
♥

Hadakanbo PV - imádom a szövegét