2013. febr. 27.

Bulis hétvégék~ ♪

Sziasztok Bogyókák~

Az utóbbi két hétvége a party jegyében telt~


 

Két hete a gyaru csoportból mentünk el páran együtt kicsit kirúgni a hámból. Loo-val Blahán találkoztunk, onnan nemsokára átmentünk, őőő, elfelejtettem a nevét hely elé, mert ott volt Noémi és Cynthi, akivel akkor találkoztam először.
Ott lazulgattunk egy kicsit, majd négyen csajok, plusz Laci, akit én akkor ismertem meg, elindultunk Instantba, útközben beszerezve némi fogyasztani valót (〜^∇^)〜

Készült pár kép is, de homályosak lettek, ezek amik aránylag tűrhetőek.


Loo~ ♥
Noémivel~ Cukik vagyunk :D
 Lacinak előadtam, hogy én egy tünde vagyok, és azóta csak tündének hív xD Haha~ Jó kis este volt, bár a vége kicsit érdekesre sikerült, no de sebaj :'D

Következő hétvégén pedig NG volt, ami pompás lehetőség volt Lana szülinapját megünnepelni. Először a Söröző 32-ben volt a találka, Valennel együtt mentünk. Mire oda értünk már ott voltak sokan: Lana, Hina, Neko, Sziszi, Manic, Naku, Laci, Hau, Rin, Sora, Batnyam, Lőri és még pár olyan emberke, akit nem ismertem. Nem is lehet kérdéses, jó volt a hangulat (*´∀`*) Nekocska az új zöld és kék kontaktlencséivel és szőke parókában nagyon kis csinos volt *-* A Naku sütötte torta pedig finom volt (●◠◡◠●) Viszont Naku időközben távozott, és Neko és Manic se jöttek velünk partyzni NGre ( ̄个 ̄)

Olyan 10 körül kezdtünk szedelőzködni és indultunk el. Annyian voltunk, hogy a fél buszt befoglaltuk kb :DDD Nyugatinál Tomi is becsatlakozott. Most találkoztunk először azóta, hogy levágta a rasztáját egy tincs kivételével. Csinos lett így is, bár nekem vérzik a szívem azért ^^ 
Már útközben is nagyon jó volt a hangulat, ami nagyjából egész este kitartott. Ez persze nem is lehetett kérdés, hiszen a Yukban ott volt még sok többé-kevésbé közeli ismerősömön felül még Natsu, Gaara, Loo, sőőőt, Taka is, akivel már rég nem találkoztam. Amikor másodszorra mentem Japánba, mellette ültem a gépen. Ott volt vele még másik két barátja is, Yuu és Atsushi, ők is nagyon aranyosak voltak, én pedig fecseghettem japánul, amit mindig nagyon élvezek (❁´◡`❁) Amikor Tumblingból tanult yanki szlenget kezdtem el használni, meg nevettek, hogy jajj, honnan tudok én ilyeneket xDD

Sajnos a vége felé volt egy kis balhé, a vietnámiakra még ráférne finoman szólva  némi szocializáció... Szerencsére már mindenki jól van. Ezután volt még egy kis malőr, de sikerült kezelni a helyzetet ^^ Az biztos, hogy emlékezetes egy este volt (*^_^*) Valennel kb reggel háromnegyed7-re sikerült visszavergődnünk a koliba, hogy végre bedőlhessünk az ágyunkba.

És itt is a mese vége, mert most is nagyon álmos vagyok már ^^ 
Tegnap fejeztem be a Mei-chan no Shituji c. doramát, ami nagyon tetszett *-* Mizushima Hiro és Sato Takeru egy doramaban, awww~ ♥ Hinus a blogján írt róla egy kis beszámolót, ha valaki kíváncsi erre a szuper dorámára, akkor itt egy kis kedvcsináló: Mei-chan no shituji

Szóval most neki kezdek egy új dorámának, aztán pedig alvás~ Oyasumiiii~~~



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése