2013. ápr. 18.

Obmreee~

Yoo~n, Bogyókák (╹◡╹)ノ

Még a bubble teázós Hali, telenoron Naku mutogatta a szőkítő trutyiját, mi pedig Lanával egyből lecsaptunk a lehetőségre, hogy kellene egy kis dizájnolás a hajunkba. Tegnap sikerült is kivitelezni a műveletet (*´∀`*)


Kálvinon találkoztunk Nakuval és Lanával. Természetesen mind a ketten késtek x'D De így legalább végre írtam ameban a japán blogomra :3

Végül megérkezett Naku és Lana is befutott hamarosan és már száguldottunk is a villamossal a koli felé (〜^∇^)〜

A koliba megérkezve egyből felraktuk főni a Lanus által hozott tápiókát~ 
A folyamat:
 

Főzés előtt          ->         főzés után       ->       már a fincsi teában, nyammm~ (●´∀`●)


És miközben főtt a tápióka a hajunk is alakult. Először Lanus haját szívattuk le, majd az enyém következett~
És végül még Lana hajába kerül egy kis kék is. Közben végig nagyon jól szórakoztunk, Kata is megérkezett (◠◡◠)

És végül az eredmény:




Képeken sosem látszik igazán, de nem barna a hajam, hanem valami olyasmi, mint Tsubasának ^^


És természetesen Naku Mesterrel is egy képecske ♡


 Miután Naku ment, mert még dolga volt, Lana maradt egészen addig, amíg nem indultunk Katával, mert estére Szabadság-hídrakiülősboriszogatós estét terveztünk~ Megvártuk míg Valen és Móni végeznek az egyetemen, vettünk bort, majd sajnos búcsút kellett vennünk Lanától és megcéloztuk a hidat. De útközben eszünkbe jutott, hogy nincs borbontónk x'D Végül Kata és Valen egy tollal sikeresen benyomták a dugót :3
Így a sikertől mámoros hangulatban érkeztünk meg a hídhoz, amire a felmászás kicsit nehézkesnek tűnt a lányok számára, de végül mind felszenvedték magukat xD
Kb. 10-ig ücsörögtünk és csacsogtunk mindenféle érdekesebbnél érdekesebb dologról xD 

Szeretem az ilyen napokat  ♥

Ezen a képen a fejem no comment x'D
(nem mintha a fentebbin nem lenne az xDD)

Bai bai~ ♪

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése