2013. dec. 26.

come back~

Sziasztok Bogyókák!

Már megint jól leálltam a blogolással, de gondoltam így év végén csinálok egy kis összefoglalót az utóbbi időkről, aztán januártól megpróbálom újból rendszeresen vezetni a blogomat :)

Rövid beszámolók és inkább képek következnek ^^

Utoljára augusztusban írtam, azóta nemhogy elkezdődött az egyetem, hanem már véget is ért a második évem első féléve, ami azt jelenti, hogy pont a felénél járok az alapképzésnek. Utána jön még a mesterszak is, amit még mindenképpen szeretnék elvégezni. Végre a japán szakot is feltudtam venni, így most két szakot csinálok egyszerre, de nagyon élvezem *o* Az órák nagyon jók, imádom Gocchant és Seijit is, a két kedvenc tanárom ♥

party face~
A kolis élet nagyon felpörgött. Változatlanul a fiú részlegen lakunk és végre szocializálódtunk :D Elég sok random iszogatás meg szívatás van, szóval zajlik az élet~ És az új szobatársunk, Kira is nagyon aranyos (^o^) Bár sajna keveset van fent, így keveset látjuk, de következő félévtől többet lesz elvileg. Viszont Kata és Móni kiköltözik (;___;) Úgy megszerettem őket, nem akarom, hogy kiköltözzenek >___<
Sokszor néztünk Jóbarátokat vagy Disney-t esténként, időnként átjöttek a srácok is ∩__∩
 






Ez a csodás műalkotás egy hétvége terméke, szerencsére nem a mi ajtónkon díszelgett :'D 

De azért egyik nap mi is kaptunk az ajtónkra fincsiséget xD Viszont addig legalább az ajtónk megvolt, utána el is vitték, ami főleg azért volt zavarba ejtő, mert zuhanyzásból tértünk épp vissza, így mind a négyünk ruházatát egy szál törcsi tette ki :'D


A borotvahab szívecske alkotás pedig kívülről díszíti az ablakunkat lassan két hónapja xD A srácoknak nem számít, hogy a 3. emeleten alkunk, megoldották :DDD



 Iszogatós játék~ Utána twister egy élmény volt :D






 
Voltunk vidámparkba is, mert mivel bezárt, egyik hétfőn nagyon olcsó volt, így nem hagyhattuk ki *O* Imádom a vidámparkot ♥
Kata, Móni és Józsi felállásban indultunk, de aztán becsatlakozott időközben Móni egy haverja és Lana is *-*
Mindenre többször is felöltünk, a legnagyobb kedvencem a T-Rex *o* A végére már senki sem akart velem felülni, mert rosszul voltak xD




 Időközben a táncban is változást történt. Már nem vagyok a Rule tagja, mert az órarendem nem tette lehetővé, hogy a próbákon végig ott legyek és így egyszerűbb volt.
Viszont még ha nem is vagyok nagy tehetség, nagyon szeretek táncolni, Gaara pedig éppen akkor szervezett össze egy tánccsapatot én pedig boldogan léptem be hozzájuk (^o^) Nagyon szeretem az új csapatot, a próbák jó hangulatban telnek és mindenki nagyon idióta, szóval tökéletes :D ♥
Többször is csaptunk iszogatást, ami mindig vicces volt :D Természetesen táncoltunk is, bár volt mikor már inkább hagytuk xD  Éjszaki pizza rendelés, nyamm~ És Iliooooom xD




Vettem nagyon akciósan két japánnal kapcsolatos könyvet is. Még csak Murakami Ryu - Casting c. könyvét olvastam, ami tetszett, viszont a végén eléggé sokkolt, szóval egy darabig nem hiszem, hogy újra olvasom ^^"

És még A Sógunnal is bővült a könyveim száma, amit anyától kaptam szülinapomra *o* Mindjárt az első kötet végén vagyok, imádom ♥


És karácsonyra megkaptam a Harry Potter második kötetét *o* Csak az utolsó van meg, de szeretném mindet összegyűjteni ^^ Kis lemaradásban vagyok xD


Voltunk szabadulni is, először szoba szinten Katával, Mónival és Kirával a Room Escape-be, másodszorra pedig még Márkkal és Ádámmal, két szomszédunkkal kiegészülve a Sweet Escape. Kuponnal vettük a belépőket, így nagyon jó áron nagyon jól szórakoztunk \(^o^)/ Sikerült kijutni egy óra alatt mind a kettőből, szóval nagyon büszkék voltunk magunkra :3

Volt koli verseny is különböző feladatokkal. Mi voltunk a Pindúr Pandúrok csapata, pont hárman voltunk. De aztán betársult Ádám is, így ő lett Mohó Jojó :DD És természetesen meg is nyertük \(^o^)/
És volt karácsonyi koli est is, ahol Móni és Kata énekeltek, nagyon szép volt *-* A vége pedig vicces xD
Aztán játszottunk gyilkososat. Én voltam ez egyetlen, aki mindenkit kitudott gyilkolni, anélkül, hogy lebukott volna, muhahaha~ *sátáni kacaj*



Haloweenkor voltunk Dracula musicalon Katával és Márkkal, mert Móni is szerepelt benne~ Nagyon jó volt, a vámpírok fogaiba teljesen szerelrmbe voltam esve :D
Utána pedig még elmentem NG-re is.






És még egy nagy változás történt az életemben: vettem egy FARMERT!

Megérkeztem benne a koliba:

Kira: "Mi az rajtad, leggings?" 
Én: "Nem, farmer. 
K: "Úristen! Te nadrágban vagy!" o__o

Természetesen nem sima farmer, szaggatott *o* Egy ilyenre már régóta vágytam ^^


És lett másik ruhadarabom is: végre vettem Károlis felsőt *o* Még egy pulcsit is szeretnék, de Katával hiába vadásszuk az árus pasit, sosincs ott >___<
Pedig most télire igencsak kellene az a pulcsi, de remélem a következő élévben végre hozzájutok :3


Voltam statisztálni is a Coming out-ban, és végre kint a film és látszódom benne (o^-^o) Itt a trailer, ebben is benne vagyok 1:30nál: trailer

Már a moziban is láttam, ezt kaptuk anya barátnőjétől karácsonyra :D
Ésss, a kecskeméti moziban volt Hobbit-menű *O* Thorin feszít a tetején~ ∩__∩

Voltunk a Hobbit premierjén is, szerda éjfélkor volt, 3Dben néztük *o* *o* *o*
Viszont nem volt hobbit-menü o__o Pesten, az Arénában O__O Bezzeg Kecskeméten van, ehh :'D A film kettős érzéseket váltott ki belőlem. A könyvet is olvastam, de miközben a filmet néztem időnként úgy éreztem, hogy nem ugyan azt a könyvet olvastuk Peter Jacksonnal .__. De összességében azért tetszett, csak volt egy kis hiányérzetem. És Legolas szét CGI-zett fejével nem tudok kibékülni >__<  Azért így is Legolas love *-* Na meg az a szerelmi háromszög benne... De most nem bonyolódok bele, mert az nagyon hosszú lenne :D



Egy kép Mr. Sheldonról is ♥
Pancsizás volt~ Most éppen téli álmot alszik, úgyhogy csak egy szuszogó tüskegombóc ^^




Éééééés, végre kilövettem a fülemet is \(^o^)/ Már nagyon régóta terveztem, de még csak most került rá sor ^^ Nagyon be voltam parázva, mert kissé tűfóbiás vagyok, így remegtem, mint a kocsonya amikor lőtték, de túléltem, nem is fájt szóval egy hős vagyok (=´∇`=)
Azóta már ki is cseréltem egy masnira, amit még múlt nyáron vettem Japánban *-*
És vettem Ebayen egy másik masnit is, ami igazából köldök pc, de én fülbevalónak használom~




Sajnos időközben egy évet megint vénültem, viszont ez sok finom tortával is járt *o*
Anya csinált nekem citromos tortát, Kristóf csokisat, a csapattól pedig kaptam még egyet, szóval habzsi-dőzsi volt :DDD




És kaptam sapit is *-*



Kata és köztem pont egy hét van, úgyhogy a koliban közösen ünnepeltük meg a szülinapunkat egy hatalmas giga pizzával \(^o^)/ Ott volt Lanus is, nagyon jó hangulatban telt és a pizza is nagyon nyammm~ volt (o^^o)


Egyik este elmentem iszogatni japán szakos haverokkal és jött Norie és az egyik barátnője, Maya is. Még anno Norie Kecskeméten volt egy darabig cserediák, de már lassan 2 éve nem találkoztunk, mert már visszament Japánba, úgyhogy nagyon örültünk egymásnak ^^ Jó volt újra látni, szinte semmit sem változott :D És Maya is nagyon aranyos :)





A végére pedig pár körmöcske, amit én csináltam:

Ez magamnak készült~

Ez is magamnak készült, ez a jelenlegi :)
 
Ez kérésre készült :)

Ez szintén kérésre készült ^^

Szeretnék majd elvégezni egy műkörmös tanfolyamot, jó lenne tudni hogyan is kell szakszerűen körmöt építeni, mert élvezem, főleg díszíteni *-*


És végül mindenkinek BOLDOG KARÁCSONYT!!! \(^o^)/



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése