2012. okt. 25.

Gólyatábor~

 
Nyaaaa~n ✿

Hát Bogyókák, még mindig rettenetesen elvagyok maradva ( ̄◇ ̄;)

Már lassan két hónapja, hogy egyetemista életemet tengetem, de még csak most fog sor kerülni a gólyatáboros beszámolómra. ^^"
Viszont itt a szünet, ezt megpróbálom kihasználni és pótolni a lemaradást ᕙ(⇀‸↼‶)ᕗ

Yossh~ Akkor lássunk is neki~ Elég hosszú bejegyzésnek nézek elébe a három napos gólyatáborról 。◕‿◕。

Az idei évben Balatonkenesére volt szervezve a gólyatábor, ahova egy külön vonat vitt minket elég korai időpontban, így Natsuval azt beszéltük meg, hogy én már előző nap felmegyek hozzá és ott alszom.
A Népligetbe megérkezve Lana várt rám ♡ Közösen indultunk el a Noellel megbeszélt találkámra. Miközben várakoztunk rá, oda jött egy kevésbé jól szituált fazon hozzánk és rövidebb monológja után, mikor észrevette a szempilláimat közölte: „Hogy magának micsoda csillagromboló szempillái vannak!” xDDD

Egy mekis fagyi elfogyasztása után Nolel is befutott. Oda adtam az iPod-ot, amit apukájától kapott és én szervíroztam neki haza Japánból. Részletes megcsodálása után a Várba indultunk. Ott elég hosszasan ücsörögtünk és beszélgettünk így hármasban és vártuk Natsut, de végül áthelyeztük a székhelyünket Szimplába. Vááá, az a hely állati jól néz ki *-* Mi Lanával egyből egy kádba vackoltuk be magunkat :DD A későbbiek során pedig eljegyeztük egymást, gyűrűként a flakonokon lévő műanyag karikát használva xD
Közben Natsu is befutott. Még egy kicsit ott voltunk, aztán tovább indultunk. Noeltől elköszöntünk és Natsu-lak felé vettük az irányt. Útközben még megálltunk a Camponánál, mert Natsunak igazolványképet kellett csináltatnia. Amíg az elkészült elmentünk venni apukája születésnapjára tortát és pezsgőt. Lanával pedig kiszúrtunk olyan markolós játékgépeket, amivel játszottunk Hina szalagavatója után is. Most is egyből rávetettük magunkat hangos visítozás közepette xD Natsu ezt nem igazán értékelte :'D Végül sikerült is kihalászni két dogot is, de pont nem azokat, amiket akartunk, úgy hogy mindig szurkoltunk, hogy vissza ejtse, de nem xD

Campona után elköszöntünk Lanától és hamarosan Natsu-lakba érkeztünk :3 Becsempésztük a tortát és a pezsit, hogy ne vegye észre apukája, majd hamarosan megköszöntöttük. :))
Utána még lementünk sétálni meg elvoltunk ezzel-azzal. Nem sikerült túl korán lefeküdni ^^ És Natsu szobájából gyönyörű éjszaka a kilátás *____*

Natsuval lift fotó~
Másnap reggel összeszedtük magunkat és irány a Moszkva tér, mert oda volt megbeszélve találka pár japán szakossal, akiket én még nem ismertem, de Natsu már igen. Egy darabon kocsival elvittek minket Natsu szülei, majd tovább villamossal, amiről egyszer menekülve távoztam, mert ellepték az ellenőrök x'D

indulásra készen

A Déliből ment a vonat, így Natsu, Hau, Rin, Miyo és Niisan alkotta kis csoportunkkal átmentünk oda. Beszereztünk az útra egy kis fogyasztani valót és várakoztunk. 

A vonat út pompás hangulatban telt és torok sem maradt száraz (〜 ̄▽ ̄)A jókedv útjába a vonat lerobbanás sem állhatott. Így alkalmunk nyílt a vonaton kívül is Oppa Gangam Style-t táncolni, igaz így jóval többen csodálhatták meg, ráadásul akkor még nem volt ennyire ismeret, így csak pillázott mindenki xD
vonatos csipet-csapat






Hau és az Egg magazin :DD





Kicsi  rakás Natsu - én - Miyo















Megérkezve csoportokra bontottak minket. Sajnos együnknek sem sikerült egy csoportba kerülnie, így szétszakadtunk. Én világos kék lettem. Nagyon jó kis csapat lettünk, örülök, hogy velük kerültem össze :))

A mi csoportunknál mindig a Hangover bömbölt, szóval be is biggyesztem ide nektek, hogy a hallgatása közben még gólyatáborosabb legyen a hangulat :DD



csapat póló~
Gyors beköltözés és póló kiosztás után a Balaton partra vonult le az összes csapat egy kis lubickolásra, majd rövid bemutatkozás után megkaptuk az első feladatot: Országnév és Himnusz írás. Majd csapat játékok: sörivás és alma szájjal történő kiszedése vízből, amit követően lisztből kellett cukorkát. Gyönyörűen festettek a játékban résztvevők a végére xD
Én a pálinka ivós játékba neveztem be (´´)Két srácnak kellett felkapnia engem, miután lehúztuk a pálinkát és szaladnia velem egy kört :DD

szobánk
Az Olimpia volt az idei tábor témája, így ehhez kötődött sok minden. A csoport vezetőnk, Juli eszméletlen arc, örültem, hogy hozzá kerültem. Az országunk nevének kiötlésében is az egyik megszólalása játszott közre, mikor is megjelent, hogy „Na, nudlikáim!” Így lettünk mi a világoskékből és a nudliból Hupinudlia, vagyis a hupinudlik :DD
És csodás himnuszunk is megszületett:

Nudlitown, nudlitown, nudlitown~~~~ ♪
Fellegekben járunk,
a csodára várunk
Sok a kicsi nudli,
van velünk egy pudli
Hupikéket hányunk,
mi azt sose bánjuk
Nudlitown a főváros,
az ózonra nem káros
Sokáig nem jött ihlet,
de végül baszott jó lett
Harmincketten vagyunk,
ez itt a Himnuszunk!

Ezt első este elő is kellett adni, ami nekünk Lauval addigra már kicsit nehezen ment, teljesítő képességünknek a másik gólyatáborból felénk tévedő fiatalemberektől származó némi folyadék gátat szabott, így inkább csak a hátsó sorból erősítettük a csapatot :'D
Lauval és Hauval a csodás disco-ba is benéztünk, de nem bírtuk sokáig :'D Így inkább szabadtéri partyzással és marhulással telt az este.

Lau















 Másnap fini reggeli után egész táboros gyülekező volt, mert jöttek jövendőbeli egyetemi tanáraink, a rektor, a tanulmányi osztályvezető és pompás kis előadást tartottak, amit sokan csak félálomból követtek figyelemmel, ahogy elnéztem :D Ebédszünet után folyatódott megint, majd a végén szakok szerint csoportosultunk és kaptunk tájékoztatást.

Napi Juli: „Most mindenki sorba áll és rácsap a seggemre! De erősen, mert attól lesz feszes és kerek!!” xDDD
A délutáni verseny blokk viszont már annál izgibb volt :DD Eleredt az eső, így bent lett megrendezve. Több versenyszám is volt, én dinnyeevésben jeleskedtem~ Két srácnak kellett a karjába belehasalnom, egy pedig tartott előttem egy hatalmas dinnyeszeletet, amit a lehető leggyorsabban kellett befalni, bár a zabálás pontosabban leírja az ott történteket xD Egy sípszót követően pedig az egész csapat rávethette magát a dinnyém maradékára és közös csócsálás lett belőle xDD A padló gyönyörűen festett utána, így a szervezők gyors rögtönzéssel kibővítették a versenyszámok listáját a felmosással is xD

SAJT :DD
Majd vacsi és megint a féktelen partyzásé lett a főszerep :DD A Fehérek házában, Hau szobája volt a főhadiszállás, ott fogyasztottunk egy kis bambit :3 Az est folyamán sikerült Józsival is összespanolni, aki 1 évet volt Japánban cserediák, így elég sokat beszéltünk japánul, amit rajtunk kívül kb senki sem értett :3
Jó estére sikeredett ez is ♪( ⌒o⌒)(⌒-⌒ )v ♪

A falat egy csinos kis sajt díszítette :'DD






Rin, Miyo, én, Hau


hammm~













Reggel Juli azzal keltett mindet büszkén, hogy „Láttátok már a hátamat? Nem? Akkor megmutatom!” Erre felrántotta a pólóját, így láthatóvá téve a kb 10-15 centis hatalmas sebet a hátán, amit az est folyamán sikerült szereznie a filmekben látható korláton lecsúszásos mutatványával. De, mint megtudhattuk „Nehezebb, mint a filmekben látszik” xDD
torony~
A harmadik napra sem hagyták a csapatot bepunnyadni a rendezők, napközben csapatonkénti nagy verseny volt, amit a mi kis japános csoportunk nagyrészt kihagyott és zenés lazulással töltött. A legvégére azért sikerült beállni (^ω^)
Délután pedig a Balatonban kaptunk több feladatot is, én az ember torony építésben voltam. Az egészben az volt a legpompásabb, hogy eddigre lett hideg és majd' belefagytunk a Balatonba :'D






világoskékek a Balcsiban~
Csupi gitárosunk a lányok gyűrűjében :D
Majd megkaptuk az utolsó feladatot: az este minden csapatnak elő kellett adni valamilyen olimpiával kapcsolatos vicces, zenés előadást. Így a délután hátralévő részében ezen szorgoskodtak a csapatok, a miénk kifejezetten jó hangulatban :))


A vacsi egészen pompás volt az utolsó este, lasagne *-* Lauval lespanoltunk a főszakáccsal így később visszamehettünk repetázni is :DD





 Majd még elpróbáltuk párszor az előadást és útnak indultunk a bemutató helyszínére. Természetesen a szokásos „Niiii~ncseee~n haaa~ngotok! NINCSEN HANGOTOK!” üvöltések közepette vonult minden csapat (★^O^★)

emelés :3
Voltak vicces és kevésbé vicces, sőt nagyon provokatív és nyugodtan kimondhatjuk, perverz előadások is. Csak református egyetemhez méltóan, ugye (◡‿◡✿)
A miénk egy rövidebb tánccal zárult, aminek a végén volt egy emelés is és én voltam a szerencsés, akit a levegőben körbe forgattak, miközben a jobb lábamat égbe emelve 45°-os szögben terültem el a magasban ( ´▽)/




 
gólya eskü~
Végül következett az eredményhirdetés és a gólyaeskü, amiben megfogadtuk, hogy rendes egyetemista módjára részt veszünk minden egyetemi bulin és fogyasztunk rendesen, ezzel visszaforgatva az ösztöndíjakat az egyetemi kassza vérkeringésébe és hasonlók :D Ez persze elég hosszasan, végig féllábon állva, bal kezünk a szívünkön a joobal pedig a bal fülünket szorongatva :3
Végül minden csapat kapott két üveg pezsgőt az este felvezetése képen ( *ω´) Ennek gyors elfogyasztása után visszavonultunk a házainkba és kisebb összeszedelőzködés után kezdődhetett a leghosszabb este, tényleg elhajlásig :DD
Már fent is elég felfokozott volt a hangulat, fogyott rendesen aminek ilyenkor fogynia kell, sőt még kis dalocskánk is volt hozzá, amit Dóritól tanultunk:

„Sárga a pintyő, a lába fekete
120 éves kan verébnek sárga a feje!
XY néni/bácsi iszik, iszik, iszik, iszik..... (ezt végig, amíg csak hömpölyög lefelé a nedű az illető torkán)
XY néni/bácsi jót ivott, de mégse baszott be!”
:DD
az a bizonyos FÉRFI tábla :D
szigorúan Bambi :3
A férfi zuhanyzóról beszerezte valaki a FÉRFI feliratú táblát, ami nagy népszerűségnek örvendett az est folyamán és kézről kézre járt~
Így indultunk meg a lenti buliba, ahol általam 90%-ban ismeretlen zenékre, de nagyon jót tomboltunk ♪ ┗(0)┓ ♪
(Azt hiszem az ide vonatkozó képekből csak egy keveset szelektálva mellékelek:'D)
a FÉRFI tábla nem maradhatott el :D


indulhat a party!












Oppa Gangam Style~ :D
Natsuékkal is felbukkantak, úgy hogy hozzájuk is becsatlakoztam, majd vissza kerültem a Nudlikhoz.








ismeretlen eredetű szemüveg x
CITROOOM :D
Már erősen benn voltunk az éjszakában, sőt gyanítom, hogy a hajnalhoz voltunk közelebb, amikor Henivel és Lilivel megindultunk a FÉRFI tábla lobogtatása közepette, és elvonultunk a szállásokhoz, miközben végig a „Hoooo~l vannaaaa~k a férfiak!? HOL VANNAK A FÉRFIAK!?”-ra átköltött „Nincsen hangotok”-at kántáltuk teljes tüdőből. Majd egyesével minden csoport házába bemasíroztunk, felcsaptuk a villanyt, elnyomtunk egy „Nincsen Hangotok”-at, majd jobb esetben a lámpát leoltva indultunk a következő szobába x'D Persze nem biztos, hogy tettük ezt mindenki felhőtlen örömére, de egy gólyatáborba számolni kell ilyen apróságokkal is :3
Ezután még visszatértünk a buliba is, de hamarosan közeledett a hajnal és erősen kezdett kihullani a nép. Mi meg Hauval eldöntöttük, hogy megnézzük a napfelkeltét. Eme tervünknek csak félig sikerült a kivitelezése, aminek egyik oka, hogy az izgatott várakozás közben időnként pár perce be-be aludtam, a másik pedig, hogy nem ott jött fel a Nap, ahol vártuk x'DD
Juliiiii~~ :DD
Így kissé csalódottan tértünk vissza a szállásra reggel 7 óra magasságában, hogy egy óra múlva felkeljek, majd teljesen felpörgött hangulatban szökdécseljek el reggelizni, miközben a „Napfény járja át a szívem újra, csak egy szál bikinit hoztam el az útra...♪” ,feltételezem mindenki által ismert csodás dalt, éneklésnek hatalmas túlzással és jóindulattal sem nevezhető előadásban kántáljam a maradéknyi repedt fazék hangomon egészen az ebédlőig(○´∀`)ノ♪ x'D
A Titkok kamrájának bejárata :DD
Nem tudom, honnan jött ez az energia löket akkor és ott nekem, ami ezt kiváltotta, és valószínűleg a sok meredező szem gazdája is ezen morfondírozhatott, miközben figyelték frenetikus előadásomat xD
Én így utólag ezt annak tudom be, hogy az 1 órás intervallumú alvás kevés volt, hogy felszívódjon az éjszaka során szervezetembe bekerült bambi, aminek hatására hatalmas energiák szabadultak fel bennem, amik egészen hazáig kitartottak, így még otthon a kert közepére kiálltam és a szomszédság is élvezhette mind a pintyős dalt, mind a „nincsen hangotok” taktust :DDD

Reggeli után már csak az összepakolás és a hazaút következett. Szerencsémre Béla nem messze lakik tőlem, így felajánlotta, hogy szívesen haza hoz.
A csoportvezetők házához mentünk még indulás előtt a Hangovert énekelve, hogy Julitól is búcsút vegyen a csoport, aki ezután Angliába ment hosszabb időre, így nem is lesz lehetőségünk találkozni vele. Ő volt a legjobb csoportvezető ♡ Olyan édes volt, még el is sírta magát (#^.^#)

Majd mindenki indult a nem túl közeli vonatállomásra, így Béla autóját megraktuk a csomagokkal és azokat elvittük odáig, hogy legalább ne kelljen cipelniük őket.
Ahogy az állomás felé ballagó csoport mellett elhaladtunk, a kocsiból kihajolva végig csapkodtam még egy utolsó búcsúként mindenki hátsófelét xDD


Fantasztikus volt, nagyon örülök, hogy sikerült elmennem, mert biztos, hogy örök élmény marad~ Még nagyon sokáig teljesen fel voltam pörögve tőle, holott alvásból volt a legkevesebb azalatt a négy nap alatt.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése