2012. okt. 2.

Hinus meglepi szülinap~ ☆

 Sziasztok Bogyókák~

Jajj, de szélsebesen haladok a blogolással, már csak röpke 2 hónappal vagyok lemaradva x'D

Azt hiszem most ez inkább képes blog lesz ennyi idővel lemaradva, de azért igyekszem összeszedni agyam bugyraiból minél több mindent :3

A reptérről nem egyből haza mentünk, még tartottunk egy kis pihenőt Vecsésen az ismerőseinknél. Egyből kaptunk finomat enni, majd irány volt a medence *-*
Nagyon jót pancsoltunk. Egy Hello Kitty-s labda különösen jó tárgya volt a mókának, sikerült vele többször is arcon fröcskölni magunkat és a többieket is x3

Már sötéttel indultunk haza. Egész úton partyztunk a kocsiban. A Magyar Dal Napja volt, így végig magyar muzsikák harsogtak a hangfalakból, amiket mi is fennhangon énekeltünk ^^
És egyszer kisebb eltévedésbe is sikerült belekeveredni, mert átépítették az utat és egyszer csak egy teljesen kihalt helyre jutottunk és mindenhol magas fák és bokrok szegélyezték az utat, csak a hold világított, ráadásul a lámpa is jelzett, hogy fogyóban az üzemanyag xD De anya ügyes és gyorsan rálelt a helyes útra, olyan 11 körül értünk haza :) Az egész út annyira jó hangulatban telt, nagyon jó volt ♥

Hazaérve megvacsiztunk, majd koccintottunk Hina szülinapjára és az én hazatérésemre. (*╹◡╹*)

Majd jött a bőröndöm feltárása. Körém gyűltek az éji vadak és csillogó szemmel várták, hogy mik bukkannak majd elő xD
Természetesen mindenki kapott pár apróságot :)
És a kipakolás végére ez lett az eredmény:

:D

 A következő két nap ezeken keresztül közlekedtünk, majd végül egy kis ösvény vezetett át rajta, a könnyebb átjárhatóság érdekében xDD

A bőröndömből előbukkant ez a Rilakkumás tűzijáték is, amit azzal a szándékkal vettem, hogy majd este együtt játszunk vele *w* Igaz voltak félelmeim, hogy a reptéren nehogy elkobozzák, mert elvileg nem szabadna szállítani, de szerencsére nem voltak elég szemfülesek :D

Gyönyörűek voltak, bár volt egy golyó alakú is, ami csak nagyon büdös füstöt eregetett, úgy hogy abból eggyel is beértük xDD

Még beszélgettünk és zuhanyoztunk, olyan 4 körül sikerült ágyba kerülni. ☆






Másnap bementünk Kecskemétre, így végre Lanus világossal és részletesebben is látta. Hina szüleinek a boltjába is bementünk és kaptunk finomságot is *-*

Hazafelé pedig bementünk az Auchanba, mert ott gyors wifi van xD El kellett pár dolgot intézni a sulival kapcsolatban, addig Hina és Lana vásároltak pár dolgot.
Mikor vissza értek persze elindult a szokásos majomkodás, aminek eredményeként sok vicces kép született.


Majd rátaláltunk az eredetileg gyerekek részére fenntartott játékra is (((o(*゚▽゚*)o)))



És Lanával életünk képe is megszületett :DD

 

A rágóautomata  sem maradhatott ki. És ez egy különösen kedves szerkezet volt, mert mindenkinek olyan színűt adott ki, amilyet szerettünk volna (^◇^)


 Korán terveztünk lefeküdni aludni, mert másnap korán kellett enni. Ebből az lett, hogy éjfélkor még kiültünk a teraszra dinnyét enni, melltartóban x'D

Mivel kisebb félelmünk támadt, hogy másnap nem is táskák, hanem egyenesen utazóbőröndök lesznek a szemünk alatt, Hina javaslatára betettünk vizes vattát a mélyhűtőbe, hogy majd azzal javítunk a helyzeten. De 5 perc helyett bent felejtettük 1 órára őket, így jégcsapokká fagytak xDD

Másnap 3 óra alvás után keltünk fel, és kezdetét vette a Hina-megtévesztő-hadművelet ( *`ω´)
Lana elbitorolta a Minnie füleimet, így végig abban jött Pestre :DD
Emeletes busszal utaztunk és volt egy négyes hely, ami számunkra pont tökéletes volt *o*
Az utat a többieknek Japánból hozott magazinok nézegetésével töltöttük.

Megérkezve a Westendbe mentünk és Lana "elszaladt találkozni egy barátnőjével", ami persze a Hina elleni merénylet egyik része volt, mert valójában előkészítette a terepet a meglepetés partyra :DD Az ehhez való pár eszközt még otthon rejtettük el, gondosan ügyelve rá, hogy Hina semmit ne vegyen észre belőle(。╹◡╹。)
Amíg Lanát vártuk a Westendben elmentünk venni a szokásos epres Cappynket, majd letelepedtünk egy kanapéra, miközben Hina végig azon idegeskedett, hogy elfogunk késni, én meg magamban végig kuncogtam, kunc-kunc~  ʕ•ܫ•ʔ
Majd megérkezett Lana, de mondta, hogy "ott felejtette a táskáját, vissza kell érte menni", így Hina mit sem sejtve követett minket ( *`ω´)

A Nyugati mögötti parkban várakozott a meglepetés sereg, Hina először nem is értette mi van xD

Majd jöttek az ölelgetések és az ajándékhalmok, lufik, valamint Neko egy fincsi szívecske tortát is sütött és volt még általam hozott japán édesség is. Elég gyorsan hűlt helye maradt mindennemű nyalánkságnak :D

A nap csupa mókával és kacagással telt (ノ´∀`)ノ♪

Játszottunk a málna-lufikkal, amik a folytonos szökési kísérletük miatt végül egy esernyőre felerősítve végezték.

Volt kicsit a rakás is, ami abból indult mikor Nekoval épp házastársi kötelességeinket teljesítettük volna, csak a többiek is becsatlakoztak xDD






Egyszer elkaptuk Xee-t és meg lett fodrászolva, de nem bírta sokáig, úgy hogy Naku lett a következő áldozat (*´∀`*)


A közelben lévő kisebb domboldalról gyerekek gurultak le. Ezt Lanussal mi ki is szúrtuk és visszafoghatatlan vágyat éreztünk magunkban, hogy mi is kipróbáljuk *o* A lentebbi videóban látható is xD Én kisiklottam útközben x'D

Az egyik legjobb az volt, hogy Funuval most először beszélgettünk huzamosabban, ráadásul nagggyon jót mindenféle izgiségről. Ruhák, lencsék, szempillák, stb. Csupa gyaru téma (❁´◡`❁)
Eközben Hina, Lana, Naku és Xee lebonyolították a rendszerint megrendezett fűcsatájukat xD
A másik játékuk meg az volt, hogy a gyanútlan áldozatok hajába villát dugdostak észrevétlenül, köztük az enyémbe is xD Ez így a videón visszanézve viccesebb xD



Egycsodálatos csoportképünk is van ♥


Lassan oszlani kezdett a nép, mert volt akinek még dolga volt, szegény Nekocska pedig beteg volt ;__;
Végül négyen maradtuk Hinával, Lanával és Nakuval. Mivel korgott a pocink a Mekiben elfogyasztottuk a szokásos sajtburger menüt pletyizés közben :3

Aztán sajnos tőlük is el kellett köszönnünk :(
Hinussal hazafelé felfigyeltünk rá, hogy megint ellettünk rabolva o__o Nem a megszokott úton ment a busz, hanem állandóan megállt különböző helyeken. "Aztán Kao elaludt és nagyon aranyos volt, ahogy beszélt álmában. XD Felnézett, mondtam neki valamit, erre megszólalt, hogy: „Hát ez a sütiii~” majd visszabillent a feje és aludt tovább. XD" Ez így Hina blogjából, mert onann puskázok kicsit és most ezen kacarászok xD

Nagyon-nagyon jó nap volt, csak túl gyorsan eltelt ^^ Nagyon jó volt úgy haza jönni Japánból, hogy tudtam, rögtön találkozok majd a barátaimmal. Nem is tudtam volna velük bánkódni egy percre sem, hogy haza jöttem :)) ♥

És a végére a napról készül vidi:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése