2013. máj. 18.

Debut \(^o^)/


Sziasztok Bogyókááá~k (╹◡╹)ノ

Már megint régen írtam, bár most mentségemre legyen, hogy nem volt sok időm ^^

Ennek az egyik oka, hogy a Rule-al lelkesen gyakorlunk \(^o^)/ Sőőőőt, a múlt héten szerdán ejtettünk egy Rule Shopping Tour-t is, hiszen nagy nap közeledett felénk: szombaton az Európai Hapkido Bajnokságon a szünetekben táncolhattunk, így végre debütáltunk!✧ (((o(*゚▽゚*)o))) ✧

3 számot vittünk. Teen Top - Miss Right-tal kezdtünk, mert aztán sajnos Luminek el kellett mennie. Ezután következett a Crash és végül a Kara - Step, hiszen (jól) sejtettük, hogy az nagy sikert fog aratni :D Persze, nem mondom, ráfér még a csiszolás, de azért szerintem egész jó volt ^^ Főleg ahhoz képest, hogy 3 próba alatt raktuk össze, amiből az első a Margit-szigeten volt :DDD Na, az vicces kis dolog volt, több okból is. Az egyik, hogy hamarosan kaptunk nézőközönséget is, sőt volt pár lelkes srác, akik a figyelmeztetésünk ellenére is, hogy elég csajos a tánc, csatlakoztak hozzánk xD Persze nem kellett nekik sok és belátták, ez túl csajos nekik xD A másik társaságunk, amit minden tag rendkívül élvezett, bájos kis állatkák voltak. Csak egy baj volt velük: nagyon neveletlenek voltak, és nem értették meg, hogy nem szándékozunk vérünkkel csillapítani éhségüket. De a szúnyog népség már csak ilyen rakoncátlan ( ̄◇ ̄;) 

A ruhavásárlás is kellemesen telt. Együtt mentünk busszal Blaháról Ázsia Centerbe, de előtte még elmentünk egy nagyon kedves varrónőhöz, hogy levegye a méretet rólunk a hamarosan elkészülő ruhánkhoz *o*
Miután pikk-pakk le lettünk méricskélve folytattuk az utunkat és kisebb-nagyobb nehézségek árán, de végül sikerült beszerezni a fellépésre a ruhákat, bár kisebb koncepció váltáson ment át a style, de nekem nagyon tetszik ^^ A cipőnk az abszolút szerelem ♥



És végül elérkezett a nap, amit mindannyian izgatottan vártunk *o* Az ég természetesen akkor szakadt le, mikor indultunk, mikor máskor is? xD Viszont a kedvünket ez persze nem szeghette, és mire oda értünk már szépen kis is sütött a nap (●´∀`●)


Mondhatni könnyen meg is találtuk a helyszínt. Kiderült, hogy nincs öltöző, így az egyik folyosón kezdtünk el öltözködni, majd mikor épp kisbugyiban ácsingóztunk jött egy biztiboy, hogy be van kamerázva a folyosó, és bár csinosak vagyunk és nagyon élvezik a műsort, esetleg mit szólnánk hozzá, ha máshol öltöznénk? xD Így végül csak kaptunk egy öltözőt :'DDD

Volt egy kis csúszás, így később léphettünk színre a tervezettnél, de nem unatkoztunk addig se. Lina laptopján videókat és B.A.P-s műsort néztünk, hülyültünk és időnként kint is szétnéztünk.



Majd eljött az idő és nagyon izgultam ^^ De mikor beálltunk a kezdőpózba az izgalom nagy része elmúlt és a koreo volt a fejemben :3 
Végig Jimmy kamerával is vették és így körözött körülöttünk, nagyon vicces volt, főleg amikor belenyomták a fejünkbe xD

Szinte estig ott voltunk, majd miután megvolt az utolsó tánc is még fotózkodtunk, Hoshi anyukája csinált rólunk képeket. Nagyon vicces volt :D





Hazafelé még bementünk Móriczon a Mekibe, hogy egy fagyival megünnepeljük a debütálásunkat, és Hoshi anyukája olyan aranyos volt, hogy meghívott rá minket :)


Nagyon-nagyon jó nap volt, mindenki nagyon élvezte és teljesen fel is voltunk pörögve utána :D Már mindannyian nagyon várjuk a következő lehetőséget, hogy újra színpadra állhassunk! :)

Addig is itt van két video rólunk:

Kara - Step
(Hoshi anyukája vette fel, még nem kaptuk meg a hivatalos felvételeket ^^)


A Rule TV 0. adása ~ Egy kis rövid vidi a kalandjainkról :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése