2014. jún. 11.

Egy álom megvalósulásának a kezdete

Sziasztok! (*^▽^)/

Pár órával ezelőtt, mikor éppen a vonaton zötykölődtem hazafelé az utolsó vizsgám után és egy, a sintoizmusról szóló könyvben mélyedtem el, megérkezett életem legszebb emailje! Az email, amire már másfél hónapja vártam.
Mikor megláttam a Seji senseitől érkező emailt és a címet, 城西大学の結果, vagyis a Josai Egyetem eredménye, a kezem teljesen elkezdett remegni és alig tudtam megnyitni az üzenetet. Rettenetesen féltem, hogy mi lesz az eredmény. De aztán nagy levegőt vettem és megnéztem. Alig tudtam felfogni és alig akartam elhinni amit láttam, ráadásul egyre kevésbé láttam az előtörő könnyektől. Ugyanis SIKERÜLT!!!!!
Úgy néz ki, hogy sikerült valóra váltani azt az álmomat, hogy Japánban tanulhassak egyetemen egy évet *O*


Mikor elkezdtem az egyetemet két évvel ezelőtt, még nem tudtam, hogy létezik ez az ösztöndíj program. Viszont tavaly Valen megpályázta és meg is nyerte. :) Rögtön el is döntöttem, hogy idén én is megpályázom! Másodéveseknek és mesterképzésen tanulóknak hirdetik meg, így már türelmetlenül vártam, hogy én is elkezdhessem a második évemet az egyetemen. Aztán elérkezett a 3. félév vége és egyre türelmetlenebb lettem, mert tudtam, hogy a 4. félévben kerül kiírásra a pályázat.
Idén elég későn került meghirdetésre az ösztöndíj, nem is volt sok időnk pályázni, mindössze egy hetünk. Így volt is aki lemaradt és már a határidő lejárta után vette észre a kiírást. Én szemfüles voltam és állandóan figyeltem a honlapot, így sikeresen be is tudtam nyújtani a pályázatomat. Aztán kb két hét feszült várakozás következett amíg megérkezett az email Samu Veronika tanárnőtől. Akkor is alig mertem megnyitni az emailt, Kira fel is ajánlotta, hogy megnézi nekem az eredményt, de mondtam, hogy nem, ezt nekem kell ^^ Hatalmas boldogsággal töltött el, amikor láttam, hogy sikerült! Persze még nem lehetett teljesen fellélegezni, mert ez még csak az első kör volt. De akkor is nagyon boldog voltam, hogy az első akadályt sikeresen vettem és a tanszéki fordulón sikerült tovább jutni! (⌒▽⌒)
Ezt követte, hogy be kellett szerezni több papírt is, mint az angol nyelvű kreditigazolás, két tanáriajánlás, valamint japánul is meg kellett írni az angol mellé egy terjedelmes motivációs levelet, plusz a több oldalas jelentkezési lap. Kirának köszönöm a sok türelmet és segítséget, szerintem már kezdtem az őrületbe kergetni :D ♡ 
Ezeket az iratokat elektronikus és papír formában is el kellett juttatni Seiji senseinek és ő továbbította a Josai Egyetemre. Majd vártunk, vártunk, és csak vártunk. Minden reggel az első mozdulatom volt a telefonom után nyúlni és ellenőrizni az emailjeimet, majd a nap további részében még ezt megismételtem kb ötvenszer. Ezzel keltem, ezzel feküdtem, és ahogy egyre telt az idő, egyre nehezebb lett másra koncentrálni, ami így a vizsgaidőszakban nem annyira előnyös, de az utolsó két hajtós hétben sem könnyítette meg a dolgomat. De a lényeg, hogy mindent sikeresen teljesítettem! Pont ma volt az utolsó vizsgám, így ez az email volt a megkoronázása ennek a szemeszternek!
Még mindig nem tudom elhinni, hogy sikerült megnyernem! Talán majd ha már kint leszek, vagy még akkor se :)
Bár Bogival beszéltem is, ő a Mizuta ösztöndíjat kapta meg, én a JASSO-t. Egyenértékű a kettő, csak az enyém a Japán Állam által támogatott és finanszírozott :) Teljes tandíjmentességet és kollégiumot tartalmaz, valamint havi zsebpénzt is kapunk :) 
Az indulás majd valamikor szeptemberben lesz, erről még az iskolával egyeztetni kell. Valamint rengeteg egyéb más ügyintézés is vár még rám. Útlevél csináltatás, mert a régi pont áprilisban járt le, vízumügyintézés, nagykövetség, repülőjegy, egyetemen passziváltatni magam és hasonlók. Persze ezek már édes "terhek" és alig várom, hogy bele vethessem magam az intézésükbe o(^▽^)o

Ezúton is szeretném megköszönni a tanáraimnak a belém fektetett bizalmukat, hogy nekem is megadták a lehetőséget, hogy egy évet Japánban tanulhassak és képviselhessem az egyetemünket! Mindent megfogok kint tenni, hogy rászolgáljak! 。^‿^。

A sok tanulás, szorgoskodás végül meghozta az eredményét! Több, mint egy éve erre a vártam, és most sikerült! Megérte küzdeni, úgyhogy mindenkit csak biztatni tudok, hogy hajrá, és ne adjátok fel az álmaitokat! -(๑☆‿ ☆#)ᕗ

Mostantól az a blogom is újra éled, amit csak kintről írok, úgyhogy lehet válogatni, kinek melyik tetszik :)
http://kaorin-in-tokyo.blogspot.hu/
Igyekszem majd minden fejleményről és eseményről blogon és twitteren is beszámolni ^^

Szép, álom kergetős napot mindenkinek! 。^‿^。



9 megjegyzés:

  1. Ez nagyon megható, Clau:) Érezd nagyon jól magad kint!

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm szépen! :)
    Biztos vagyok benne, hogy fantasztikus élmény lesz, már alig várom, hogy útra kelhessek *^^*

    VálaszTörlés
  3. Szia ! Gratulálok , véletlenül láttam meg a címet és csak úgy elfogott a boldogság , én most Taiwanra megyek ugyan így ~ haha ahogy olvastam pontosan azt írtad amit én is éreztem :333 Most biztosan a felhők felett jársz Sok Sok sikert ~ Li ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Köszönöm szépen, én is gratulálok neked! \(^o^)/ Igen, magasan a felhők felett járok a boldogságtól, gondolom te is :) Érezd magad nagyon jól kint és sok sikert kívánok! Kao ^^

      Törlés
  4. Oh nagyon irigy vagyok >3 Jól vettem ki a szavaiból, hogy akkor a 2.évedet végezted az egyetemen és a 3. évben mész ki? Az ilyeneknél nem kell jogviszony még akkor is, mikor visszajössz? Vagy akkor halasztasz egy évet? Meg a honlapon hol lehet látni ezeket az ösztöndíj kiírásokat? *-* Illetve nem tudod, hogy vannak e még ezen a JASSO-n kívül, amit az állam finanszírozza? Bár nem vagyok valami jó japánból, de nyáron megpróbálok minél jobbá válni és egyszer én is szeretnék pályázni, mert nekem is ez az álmom. :) Nagyon jó, hogy neked sikerült valóra váltani!^^ A lehető legjobb napokat kívánom neked kint. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Először is, köszönöm szépen :)
      Igen, másodévesek jelentkezhetnek, vagy mesterképzésen elsőévesek, pontosan azért, mert feltétel, hogy amikor vissza jössz, akkor még hallgató legyél. Így most egy évet halasztok :)
      Én ugye a saját egyetemem honlapját figyeltem, itt nézelődtem: http://japantanszek.hu/
      Sajnos nem tudom ^^ De pl a Mizuta csak annyiban más, hogy azt a Josai Egyetem fizeti, ha jól tudom, de ugyan az van mind a két ösztöndíjban :)
      Sok sikert kívánok az álmaid eléréséhez, a tanulásba pedig mindent bele! Ha kitartó vagy, biztosan sikerülni fog! ^O^

      Törlés
    2. Nagyin szépen köszönöm az infókat és sok sikert a nyári felkészüléshez, hogy szeptemberben vígan mehess Japánba! :D

      Törlés
  5. Gratulálok hozzá, nagyon sok sikert :D

    VálaszTörlés