2015. márc. 19.

Yokohama~


Sziasztok!

Az utóbbi napokban annyi programom volt, hogy nem jutott időm a további beszámolókra, de most végre gép elé kerültem, itt is következő bejegyzés :)

Még február vége felé Takával újból útra keltünk, de ezúttal egy rövidebb kirándulásra mentünk, Yokohamába~

Nosztalgikus volt újra ott lenni, hiszen 3 éve nem jártam már ott, de változatlanul nagyon szép város :) Mivel imádom a vizet, a tengert, így különösen szeretem Yokohamát kikötő város lévén ^^





Elsőként is a kínai negyed felé vettük a irányt. Épp a kínai újév napján voltunk, így különösen nyüzsgött a hely. Az egyik üzletben gyerekek által készített alkotásokat lehetett megnézni, nagyon szépek voltak :)
 

Nehéz lenne eltéveszteni a kínai negyedet, hiszen a bejáratát (mindegyiket, mert van neki több is) hatalmas kínai kapu jelzi~

Ez a nap gasztronómiai élvezetekben is bővelkedett, kezdésnek ezeket a finomságokat kóstoltuk meg. A világosabb batyu husigombóc. Rengeteg kínai étel van, amit a japánok is átvettek és a saját ízlésükre formáltak. Többek között ezt az ételt is, aminek a japán megfelelője a nikuman, amit szintén imádok *-* (Mellékesen a másik nagy kedvencem, a gyouza is kínai eredetű étek, ott dumpling néven fut)
A mellette lévő szezámmagos gombóc pedig édes volt, szintén nagyon finom!

A másik nagy kedvencemmel, kókuszos tápióka teával öblítettük le, nyamm~
 

Még ugyan sosem jártam Kínában, de a filmek és képek alapján, amiket eddig láttam, itt egészen olyan hangulatom volt, mintha valóban ott lennék ^^


Újabb kaja teszt és ez is átment! Husis zöldséges batyuk egy újabb variációja~

Az egész negyedben pandás dolgok mindenhol láthatóak voltak *w*
 

Betértünk egy templomba is, ahol szintén a kínai újév miatt gyönyörű díszítés és nyüzsgés volt.
Nem a minimalizmus jellemzi a kínai díszítést, az biztos! :)

Imádom a szentélyekben lévő füstölők illatát!

Következő gasztronómiai állomásunk ez a cuki pandás tészta batyu volt. Csokis ízben kóstoltuk meg, de azt kell mondjam, hogy a látszat vonzóbb, mint a tartalom ^^" Nem volt rossz, de kifejezetten finomnak sem mondanám, felejthető volt. Biztos ezért is vág mindegyik olyan szomorú fejet :D



Végül pedig még megkóstoltuk a süni formájú finomságot is, amit Taka már előre kinézett a neten, mert tudja, hogy imádom a süniket ^^
Ebben nem csalódtunk, valóban nagyon finom, krémmel töltött, ropogós nyalánkság volt *w* De nagyon sajnáltam megenni, annyira aranyos volt *^^*



Miután kinézelődtük magunkat a kínai negyedben a Yamashita parkon keresztül a kikötőbe mentünk. Gyönyörű, ráadásul a nap is hétágra sütött és a láthatár a messzeségbe vész, ki a nyílt tengerre.
Többek között egy hatalmas hajó is horgonyozik itt, állandó kiállításként szolgálva az érdeklődőknek. Potom 300 yen fejében szét lehet nézni rajta és megcsodálni az egykori kabinokat, étkezőket és egyéb helyeket, amik mára már ugyan nyugdíjazva vannak és a látogatókat várják, de egykor rengeteg utas kényelmét voltak hivatottak biztosítani, hiszen ez a lélekvesztő hatalmas utakat tett meg egykoron, többek között egészen Amerikáig is szállította hajdani utasait. 









Az első osztályú utasok kabinja

Luxus kabin


Kilátás a hajó tetejéről~



Fancsali :D 



Felcsaptam Jack Sparrownak ヽ( ´ー`)ノ
Igyunk barátaim, yohoo~ ♪


A kapitány hálója ...

...és a fürdője. Ez már kevésbé impozáns :'D



Megtekinthettük azt is, hogy mi van a színfalak mögött, ahol a munka folyik.

Végül a parton sétáltunk egy kicsit.

Majd betértünk megpihenni egy kicsit egy kombiniben kialakított kis pihenő részbe és megkóstoltuk a Strabucks új, tavaszi italát, a sakura ízesítésű lattét. Elsőre kicsit furcsa íze volt, nem éreztem különösen finomnak, de ahogy tovább iszogattam egyszer csak azt vettem észre, hogy ízlik. Talán csak szokni kellett az ismeretlen ízt ^^

Az egyik üzlet előtti elefántokat is meglovagoltuk :D 


Még sétáltunk egy kicsit és lassan kezdett esteledni is. Az este fényeibe öltözve is gyönyörű képet mutat Yokohama!

 Yokohma egyik híres épülete az Akarenga, ami rengeteg üzletet rejt. Mi céltudatosan a Chanoma nevű helyre mentünk, mert Taka egyszer volt ott és nagyon tetszett neki.
A hely különlegessége, hogy a szokványos asztalok mellett van egy hatalmas ágy is végig a fal mellett, ahol lehet heverészni, miközben az ember fogyaszt. Nem meglepő módon elég népszerű is, így kicsit várnunk kellett, de nem volt vészes és teljesen megérte. A kényelmes ágyon pléd és párnák várnak. Két tea különlegességet kóstolunk meg, mind a kettő nagyon finom volt, valamint egy francia pirítósos, fagyis sütit is ettünk. Az egész napos mászkálás után jól esett itt ejtőzni egy kicsit. *^^*







Hazafelé pedig elsétáltunk a vidámpark mellett is, ami sajnos zárva volt, így a hullámvasutazás kimaradt, na de majd legközelebb!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése