2010. jún. 19.

tejlötyi,extrém,fanbicccs :D

Múlt pénteken (igen, kicsit el vagyok maradva ^^") voltunk fent Pesten Csabival japán étteremben *____*
Reggel 10körül indultunk, jött velünk Dani és Rudi is, Csabi vezetett. Én navigáltam, és simán oda találtunk:D *büszke desu*
Daniék elmentek vmi pesti haverjukhoz, mi pedig neki álltunk hammolni az étteremben *___* Megint a Tokyo étterembe mentünk, ahol már voltam okaasanékkal decemberben,(erről, ha vkit érdekel, talál fényképes beszámolót decembernél) és nagyon bejövős volt a hely:) (nem, nem csak a helyes japán pincér srác miatt:P)
Megint degeszre tömtem magam japán kajcsikkal ^^ Abból az isteni kókuszos tejlötyiből rengeteget bepusztítottam *___* Totemo oishii ^^


Miután pukkadásig ettük magunkat, kb 3óra alatt, elmentünk megnézni a Láthatatlan kiállítást, ami szintén szupi volt. ^^ Oda felé menet akkora fail volt XD Egy csomó kínai turista fotózott egy kínai éttermet XD
A kiállításon először megtudhattuk a vakírás rejtelmeit, azt, hogy hogyan működik a számítógépük, és különböző otthoni segédeszközöket ismertünk meg. Ezek után kb 1órát töltöttünk egy teljesen fénymentes helységben, ahol egy vezető segítségével mentünk körbe a különböző helyszíneken. Volt erdő, utca, konyha, szobor felismerős szoba, ahol többek között felismertem Buddhát, na meg a Dávid szobrot, amit nem volt nehéz, mert elég gyorsan rátapintottam a... khm... a lényegre XD
(mellesleg a a kiállítás a Diesel klub alatt van, ahol az LM.C konci is voooolt *___* Meg csodálhattam, hogy hol várakoztam 7,5 órát Mayáékra :D)
Ezután átbattyogtunk a Népligetbe, mert oda érkezett Jinjin busza ^^ Majd Daniék is befutottak, majd már Jinjnnel együtt elindultunk haza. :)
Jinjinnel jól elbeszélgettem hazafelé, nagyon aranyos csajszi:) Csabi az eü-nél kitett minket Jinjinel, majd taltunk Arával, ugyan is nála aludtunk ^^

Rendeltünk pizzát, majd hajnali 3ig fangörlködtünk :D Néztünk mindenfélét, majd miután bezombultunk elmentünk aluszni. Másnap kimentünk Dombhoz, mert volt vmi rendezvény, na meg extrém o_O Ara noszogatására fel is ültünk o_O Jinjinnel végig sikítottuk :D
Aztán haza, majd non-stopp fanolás közben eldöntöttük, hogy elmegyünk moziba. Így bementünk, megvettük a jegyeket és a maradék időben zenét hallgattunk. A Szex és NewYorkot néztük. Felejthető film, de mivel Aráékkal néztem, funny volt:D Sok párhuzamot vontuk, így lett is poén a filmben :P A film után még Malmoztunk meg fotózkodtunk, majd Aráék haza mentek és a 22.30assal én is.

Ara,Jinjin, watashi ^^ Vagyis nem haza még, mert Csabi egyik haverjánál kerti sütögetés szerű volt és oda mentem. Így hát Csabinál aludtam :)

Annyira jó hétvége voooolt *____*

Ééééés, ez a bejegyzés PSPn született meg :D (nem, nem azért került fel ilyen sokára XD) Vettem egy PSPt :D Yeyyy ^^ Már nagyon régóta szerettem volna, de újonnan elég húzós az ára :S De szerencsém volt, és egyik ismi eladta az alig használt PSPjét :D --> Örülés van :D Egy nagy memória kártyát még beszerzek hozzá, és akkor mehet a fanolás bárhol és bármikor XD Eddig egy vidi van rajta meg jó pár kép *___* Na meg persze a Tekken :D És a God of War-ra teljes rácuppantam XD Fanrkó játék ^^

A PSPm Pikachuval XD
És a japánok győztek vmelyik foci meccsen :D Nem szoktam focit nézni, na de a japánokat... :D És ma is ők játszottak, viszont sajna 1-0ra vesztettek :( Pedig súrolta a kapus keze labdááát:'( *szipp-szipp* De egy esélyük még van :D Tego biztosan a TV előtt kushad és lelkesen szurkol :D

chuuu~

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése