2011. szept. 24.

az utolsó nap Kamakura-ban :)

Yooo~

Utolsó nap Kamakura-ban Enoshima-szigetre mentünk. Ez egy Kamakura melletti kis sziget, amit egy hídon átsétálva könnyen meg lehet közelíteni.

Nagyon szép, az egész szigeten a természet uralkodik. A fél napot ennek a szigetnek a körbe járásával töltöttük :)
Szépséges régi templomokból se volt hiány, na meg hőségből sem ^^
Gyönyörű helyeken mentünk végig, de végig szét akartunk olvadni, olyan meleg volt @_@

Az útvonal bejárata
Sztem helyes az a sárkány ott a boltív felett :)
Az egyik helyen lehetett pénzt bedobni a képen látható négyzet alakú valamibe, de ez a próbálkozása egyikünknek sem járt sikerrel xD
Kilátás Enoshima-ból Kamakura-ra *w*
A híd, amin keresztül jöttünk
Ezen az úton haladtunk, még lefelé :D
Kb 2 órán át gyalogoltunk mire a tengernél lyukadtunk ki :) Gyönyörű volt, kedvem lett volna csobbanni egyet :)
Mivel itt véget ért az út, vissza is ugyan azon az úton lehetett menni, ami azért volt öröm, mert ez egyet jelentett tömérdek lépcső megmászásával ^^" Mire felértünk a tetejére rendesen lógott a nyelvünk ^^

Ezt a helyes cicát vissza felé láttuk heverészni :)
Elég sok cicus mászkált szabadon, békességben. Mindegyik szép és jó húsban van, ezért szerintem kell lennie gazdijuknak is :)
Tokyo-ban is amúgy hasonló a helyzet, forgalmas helyeken is látni nyugodtan heverésző macsekokat (=^.^=)
Egyik helyen, ahol sokat járok, van egy apró vendéglő szerű, ami előtt kis házikója is van a cicusnak, és mindig látom :) Meg is szoktam simizni időnként :D Majd teszek fel róla is képet :)


Egyik helyen nagyon ügyes mutatványos szórakoztatta az embereket, és mi is megálltunk kicsit pihenés képen egy kicsit :)
Miután kifújtuk magunkat, tovább indultunk és lassan a végére is értünk a sziget bejárásának :)

A közeli tengerpart felé vettük az irányt, amiben ugyan meg nem mártóztunk sajnos, de azért azt nem hagyhattuk ki, hogy bele ne gazoljunk combig :D Hatalmas hullámok voltak, így a szoknyám végül csurom víz lett, de pillanatok alatt meg is száradt, addig meg legalább hűsített kicsit ^^
Imádom tengert *-* Jót játszottam benne :D



Ezután meg majszoltunk még egy jégkrémet, majd elindultunk utolsó állomásunkhoz, ami a híres, óriási Buddha szobor volt :)

Obama is járt itt, meg is örökítettem az egyik üzlet falán díszelgő képösszeállítást róla ^^


Tényleg hatalmas volt, nagyon tetszett :)

Kicsit utána kerestem a neten, remélem helyes infókat találtam :)

A kamakurai Nagy Buddha egy hatalmas, Amida Buddhát formázó kültéri bronzszobor.

A szobrot valószínűleg 1252-ben öntötték, egy Joko nevű szerzetes ötlete alapján, aki adományokat is gyűjtött a cél érdekében. A szobor készítője One-Goroemon és Tanji-Hisatomo volt. A szobornak eredetileg egy templom adott otthont, de ezt 1495-ben elmosta egy szökőár, azóta áll a Buddha a szabad ég alatt. Az 1960-61-es felújítások során megerősítették a szobor nyakát és lépéseket tettek annak érdekében, hogy képes legyen ellenállni a földrengéseknek.

  • Tömege: 93 tonna (a szobor belül üreges)
  • Magassága: 13,35 méter
  • Az arc hossza: 2,35 méter
  • A szemek távolsága: 1 méter
  • A száj szélessége: 0,82 méter
  • A fülek hossza: 1,90 méter
  • A két térd közötti távolság: 9,10 méter
  • A hüvelykujjak átmérője: 0,85 méter

Miután ki fotózkodtuk magunkat, egy nagy fa hűs árnyékába telepedtünk le kb 1 órás pihenőre. Ennek a vége fele kezdtem érezni, hogy mintha nem lenne minden rendben a közérzetemmel, de gondoltam, csak a meleg. Viszont miközben a haza felé tartó vonatunkhoz mentünk, kezdtem kicsit fázni, és egy kis szellőtől is libabőrös lettem, kb, 35°-os melegben o_O
Végre aztán oda értünk az állomásra, a vonat is megérkezett, amire felszállva én be is vágtam a szunyát. Időnként felébredtem, de nagyjából végig aludtam.
Haza érve ki is derült a probléma forrása, majdnem 39°-os lázam volt @_@
Ayakától kaptam gyógyszert, az éjszakát többnyire végig szenvedtem, de másnap reggelre lement a lázam és eltudtam menni suliba :)
Kb még 1-1,5 hétig köhögtem, de szerencsére lázam már nem volt ^^

Fantasztikus 3 nap volt, nagyon jól éreztük magunkat, és gyönyörű helyeket láttunk *w*

bai-baaai~

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése