2012. febr. 22.

Lana szalagavatója~☆


Yo~~~

Anime Karácsony után egy héttel megint Budapest felé vettük az irányt, mert Lanus szalagavatója volt ♥
Mariannának is fent volt dolga, így olyan aranyos volt, hogy felajánlotta, fel visz minket. ♥
Suli után felvettük Hinát és már suhantunk is Pest irányába, és még egy ufót is láttunk Hinával útközben (゚ω゚)

Marianna a Népligetnél tett ki minket, Lana is oda jött, hogy a jegyeinket oda adja és elmagyarázza, hogy majd merre kell mennünk a szalagavató helyszínéül szolgáló csarnokba, majd már szaladt is tovább.
Nekünk még volt 1 óránk, így a Mekibe vezetett az utunk, hogy Hina étvágyát csillapítsuk, de ott már én sem bírtam ellenállni a csábító illatoknak (>ω<) Hát ejnye... ^^

Immár teli pocóval tértünk vissza a Népligetbe, és hamarosan Neko is megérkezett. Lana egy barátnőjét is várnunk kellett még, így a kezemben egy, a nevével ellátott papírlappal ácsorogtam, miközben figyeltem Neko azon ténykedését, ahogy a kontaktlencséket berakosgatta. Lana kívánsága szerint egyikbe kék, míg a másik szemébe piros lencse került *w*
Végül nem érkezett meg a leányzó, nekünk pedig indulnunk kellett, ha időben oda akartunk érni, így kénytelenek voltunk nélküle menni. Épp a villamost vártuk, mikor egyszer csak a mellettünk álló csajszi megkérdezte, hogy Lana barátnői vagyunk-e. Kiderült, hogy rá vártunk ^^ A sálamon díszelgő 「I♥KPOP 」 kitűző láttán volt egy afféle sejtése, hogy mi leszünk azok, akikkel menni kellene. :)

Lanus instrukciói alapján haladtunk a cél felé, és azok alapján is tévedtünk el xD Mert túúúl egyszerű lett volna azt mondani, hogy "Leszálltok a villamosról, hátra fordultok és már látjátok is" xD

Kerestünk magunknak egy helyet, letelepedtünk és Lanus is hamarosan feltűnt. Nagyon csini volt, szépséges haj, smink :) Gyorsan körbe ölelgetett minket, aztán már szaladt is tovább :)


Mi, hogy eltöltsük az időt heves fényképezkedésbe kezdtünk (^ω^)

Hamarosan Hina AnimeKarácsonyon beszerzett mega masnija is előkerült ( ^ω^ )

És végül a frufrumban kötött ki ( ´▽`)/Nagyon jól szórakoztunk, nevettünk sokat.
Valamint megkaptunk Hinustól a csodálatos karácsonyi ajándékainkat *w*
Saját kis kezecskéivel ügyeskedett nekünk össze ajándékot, én YamaPi gyönyörűséges képével ellátott tollat, Neko pedig Rukisat kapott *w*
Köszönöm Hinuuuus ♥

Majd kis csúszással, de elkezdődött a szalagavató. Minden osztály bevonult és felállt a saját vendégeivel szembe. Szépen sorban mindenkire feltűzték a szalagját, amit a hozzátartozói lelkes kiabálással díjaztak. Mi is így tettünk, mikor Lanuson volt a sor, viszont nem voltunk elég felkészültek, mint mások, akik különböző kereplőkkel és sípokkal is fel voltak szerelkezve .__. Ez egy újfajta szalagavatós szokás volt, amit eddig nem ismertem xD


Majd az osztálytáncok következtek. Először valami modern tánc szerűség, majd a keringők.
Lanáék kezdtek, és minden elfogultság nélkül, de az övék volt a legjobb ^^ Vidám és élettel teli volt, sőt annyira buzgott bennük az energia, hogy még az osztályfőnök tanár urat is a magasba elemelték :D
A következő két tánc elég érdekes volt o_o
Leginkább a korhatáros kategóriába sorolható, székeken való vonaglóst osztályt a gyertyás apácákból hip-hop táncosokká átalakuló osztály követte, akiken a végére már csak egy trikó és cicanaci volt, ami némelyikükön szerény véleményem szerint túl vékony anyagú volt, vagyis átlátszott kissé :'D
Természetesen a keringők sem maradhattak el :)
Lanus naaagyon ügyes és csoda szép volt :)
Végezetül össztánc volt, amikor is először Nekoval perdültünk táncra.

Hina sem maradhatott ki :)
És persze Lanus sem, csak arról nincs képem T_T
Viszont ölelgetős van (*ω*)És előadtunk egy kis 2NE1t és Mr. Simple-t is :D

Miután vége lett elindultunk egy kocsmába, mert Lana osztálya oda szervezte a bemelegítést az esti bulijukra, amire mi már nem mentünk. A kocsmába menet még betértünk egy Mekibe is, mert éhesek voltak Lana osztálytársai, akik amúgy aranyosak voltak, csak kicsit érdekesek ^^
A kocsmába már belépve éreztem, hogy nem szívesen időznék ott sokáig, majd pár percre rá, hogy leülünk Hina és Neko is megosztotta velem ugyan ezen véleményét ^^ Eredetileg 1 órásra terveztük az itt tartózkodást, de végül kb 5-10 perc lett belőle ^^ Szerencsére Lana nem vette zokon, és egy kicsit ott is maradt velünk a közeli Mekiben ahova átmentünk a hátra lévő időre. Kértünk magunknak egy-egy fagyit és evés közben beszélgettünk. :)

Miután Lanus vissza ment az osztálytársaihoz mi még ücsörögtünk egy ideig a Mekiben, miközben koncertekről és hasonló dolgokról beszélgettünk.
Végül aztán hívott Marianna, hogy ott van értünk, így sajnos búcsút vettünk Nekotól ♥

Nagyon jó nap és nagyon jó hónap is volt, mert sok közös programunk volt~ :)

bai bai~~~ ☆

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése