2014. szept. 4.

Pajtis hét és utolsó simítások

Sziasztok!

Hát ez is elérkezett. Egy hét múlva újra repülőre ülök, hogy álmaim országába menjek. Mindjárt itt az idő, ennek ellenére furcsa mód, még nyugodt vagyok. Pedig a szobám közepén ott terpeszkedik a bőröndöm, benne a ruha halom és körülötte egyéb más dolgok,
amik a bepakolásra várnak. De az agyam még nem fogta fel. Talán így védekezik az ellen, hogy nehogy egyszer csak felébredjek és kiderüljön, csak álmodtam az egészet ^^




Már majdnem készen áll minden.
Múlt hét hétfőn voltam átvenni a vízumomat a nagykövetségen. Most mentem először tömegközlekedéssel, egyedül. Le is tett a busz egy teljesen ismeretlen helyen, de kis körbe tekintgetés után megleltem a Zalai út táblát és elindultam felé. Ott ért a meglepetés, mert egy szűk, erdei ösvényszerű utacskára vitt rá. Pár perces gyaloglás után kilyukadtam egy szélesebb útra, de onnan lövésem se volt merre tovább, így egy ott álldogáló férfitől kértem útbaigazítást. Kicsit se nézhetett nyominak, ugyanis pont a nagykövetség épülete mellett álltam xD
Enyhítő körülmény, hogy most közelítettem meg először hátulról, így nem ismertem fel ^^
Bent hatalmas tömeg volt, Bogi is ott volt, így jól elbeszélgettünk és visszafelé is együtt mentünk.
Ez a hét a barátaim hete volt, igyekeztem mindenkivel találkozni.
Hétfő este Levinél voltam, csináltam neki okonomiyakit majd Így neveld a sárkányodat néztünk. De nem csak úgy simán, popcorn, stb. Bor. És ha kimondták, hogy sárkány, inni kellett. A végére bizonyos, hogy keresztbe állt a szemünk.
Kedden újabb japán diákokat kísérgettünk Mónival. Ez a társaság még az előzőeknél is aranyosabb volt. Szokásos Ikea és Media Markt túra volt, így paplannal, nyomtatóval, víztisztítóval és társaival tértünk vissza. Lepakoltak, aztán még elhívtak minket enni, finom lazac volt a vacsi, nyammm~
Eléggé elhúzódott a nap, úgyhogy rohantam utána, mert szegény Kira már így is rengeteget várt rám. A következő 3 napot náluk töltöttem. Nagyon jó volt *w* Mesélt sokat a Japánban és Kínában történt kalandjairól, voltunk strandolni is, hajat festettünk, filmeztünk és elárasztottam a fürdőszobáját xD
Végül csütörtök délután mentem, még találkoztam Ayakával. Az ő haját is megfodrászoltam. Felborotváltam, még mintát is kapott bele, aztán be is festettem és beszélgettünk is kicsit. Aztán mentem Lanához, mert nála aludtam, már Chino is ott volt.
Másnapra összegyűlt a kis csapatunk, de elég foghíjasan, hiszen szétszóródtunk a világba. Spanyolország, Fülöp-szigetek, Németország. Így csak négy fős volt most a csapat. Nakuval a Bububan találkoztunk, ahol még sok másik ismerőssel is összefutottam véletlenül. Végül kinéztünk a Margit-szigetre is kicsit és el is telt a nap a Bogyókákkal ♡


Este még elmentünk Chinoval és Lanával egy glam metal  koncertre, ami ugyan nem az a zenei irányzat amit elsősorban előnyben részesítenék, de Chino egyik barátja gitáros az együttesben, így elmentünk megnézni őket. És jó volt! Magamtól nem fogom hallgatni, de jól éreztem magam és tényleg jók voltak :)
Másnap egyedül voltam Lanánál, ő dolgozott, Chino pedig ment haza, szóval fetrengtem és filmeztem. Este 7-kor találkoztam Kirával, alapoztunk kicsit az estére, aztán mikor Lana végzett a melóval együtt mentünk NG-re. Nem ez volt a legfergetesebb Groove, de egynek jó volt és legalább még tudtam találkozni Gaaraval és Roxszal is ♡ 
Végül a vasárnap hajnali vonattal jöttem haza, így a vasárnap főként a döglés jegyében telt.
Hétfőn pedig jött Lana és itt volt szerdáig ♡ Meglepett sok-sok búcsúajándékkal, köszönöööööm *^^* 
Eljött velem fodrászhoz is, vissza vágattam a fru-frumat, de most nem teljeset~
(az arcomat nem nézni, némi alváshiány tükröződik már rajta ^^")

Előszedtem a hatalmas vagyonomat is, ami előző kint tartózkodásomról maradt, kb 700 yen.

Azért ennyi kevés lesz kintre, úgyhogy még váltottunk pénzt is.
Már nagyjából mindent be szereztem, pár apróság van még hátra csak az útig.
A következő bejegyzés már valószínűleg kint fog megszületni, igyekszem majd rendszeresen blogolni. 
Eszterrel van egy közös oldalunk is, itt nagyjából minden nap számíthattok majd frissre: Daily Life In Tokyo 
Nem akartam tele posztolni minden aprósággal az üzenőfalamat, mert nem biztos, hogy minden ismerősömet ennyire részéletesen érdekli a kinti életem, így ez tűnt a legjobb megoldásnak :)

Az utazás egész pontosan jövőhét pénteken lesz, délelőtt 11.40-kor száll fel a gépünk, mert hogy rajtam kívül még három magyar és egy szlovák lány felállásban utazunk Helsinkiig, ahonnan majd délután fél 6-kor indul a nagy gép. Szóval lesz 3 óránk az átszállásra, az bőven jó. Itt még csatlakozik egy lengyel és egy cseh diák is. Japán idő szerint reggel 9-kor landolunk és már várnak majd minket a reptéren.

Ahogy ezeket írom, azért elkezdtem izgulni ^^ Hamarosan újra ott lehetek, ráadásul végre találkozhatok Vele is (^v^)♥

Addig is bai bai 




2 megjegyzés:

  1. Kedves Kaorin!
    Miután olvastam a bejegyzésedben ezt a sárkányos játékot gondoltam én is kipróbálom egy barátommal. Mivel tartottam ha a filmet nézzük meg több pia fog fogyni így inkább a sorozatnak álltunk neki... Soha senkinek nem ajánlott ,hogy csak 1-2 üveg piával üljön le ezt játszani,mert az max egy rész feléig marad meg. Mert csak az első 4 percben annyiszor kimondták,hogy sárkány,hogy el fogyott 1 üveg Rosé második üveg már 10percnél felmondta a pacskert... És mi tagadás egy rész után már meg volt a hangulat és a piák elfogytak.. Szóval köszönöm,hogy megismertettél ezzel az élménnyel, legközelebb több piával kell készülnünk majd :D

    VálaszTörlés
  2. Kedves Lumi!
    Örülök, hogy tetszett a játék :D Bizony piából fel kell készülni egy ilyen mókához, mert lehet gurítgatni gyorsan lefelé a nedűt. Ezért sem ajánlott röviddel játszani, mert gyorsan K.O lenne a vége xD
    A legközelebbi alkalomhoz is jó szórakozást kívánok ;D

    VálaszTörlés