2010. márc. 23.

KamiKaze beszámoló

Yo Minna!

Szombaton meg volt a KamiKaze Attack 3# is :) Így ott a névnapomat is ott "ünnepeltem".
Adriékkal olyan 8körül érkeztünk, szóval volt még bőven idő a kezdésig. Mai-től megkaptam a várva-várt kitűzőimet is ^^ Óriási YamaPi kitűzőőő *___*
Úgy volt, hogy Kerék pincéjében leszünk, de rövid időn belül valamilyen ismeretlen oknál fogva büdös víz kezdett el bugyogni felfelé a padló egyik szegletéből, így rohamosan árasztva el a helyiséget. Ezen oknál fogva jobbnak láttuk szólni, így a főnökség mondta, hogy hát akkor nyugodtan tartsuk a bulit fent, a "kocsma" részben.
Az este sikerélménye volt, hogy beszélgettem japánul, egy japánnal :D Mai és Saya elhívott 2 japán srác ismerősét, és az egyikükkel, Yoshi-val beszélgettem, aki megdicsért, hogy milyen szépen és jól beszélek japánul ^^
Tomi is ott volt, vidult a feje, majd jól megölelgetett. ^^ Jó volt újra találkozni vele :)
Össze ismerkedtem több emberkével is, de volt egy srác, aki nagyon kis funny volt XP Több helyen is piros volt a haja, meg volt pár pc-je is, és nagyon kis lökött volt xD

Mellesleg az este tanulsága, hogy ha van párod, akkor ha bárhova elmész, csak is garbóban, és tré ruhákban, lehetőleg minél büdösebben és egy "kapcsolatban" feliratú táblával a nyakadban, mert másképp minden közeledbe férkőzni próbáló, és beszélgetésebe elegyedő hímnemű egyed személyes sértésnek veszi, ha bemutatkozás helyett nem rögtön azzal kezded, hogy KAPCSOLATBAAAN. Bár meg kell hagyni, azért mókaficek volt xD

Végül 4körül lett vége a party-nak. Szóval kb fél5-re sikerült is ágyba kerülni ^^

Jó kis este volt, és már meg is van a következő KamiKaze Attack időpontja: 2010. 06. 25.

És a végére egy vidi, méghozzá a központban ingyen ölelgetős srácok, ölelegetős vidije, akik ugye engem is betámadtak xD Szóval íme, így ölelgettek :D


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése