2010. júl. 1.

vegyes felvágott

Yo!

A terveim már megint nem úgy alakulnak, ahogy én azt szeretném -.-" Mert ugye, akkor az úgy túúúúl egyszerű lenne... Na azt akarom ebből kihozni, hogy nem megyek októberben Japánba, csak januárban. Igen, tudom. "Már megiint!? Ez kezd uncsi lenni!" Hát szerintem is. De most az eddigiektől eltérő oka van. Pénzecskémet sikerült összekaparni, viszont addigra lejárt a diákvízum igénylés beadásának határideje, és októberig csak turista vízum készülne el. Azzal meg az a bibi, hogy nem lehet vele munkát vállalni, én meg nem vagyok annyira eleresztve, hogy ne dolgozzak kint. :S Így hát tolódik az út :( *szipp szipp* A mély depresszión elég gyorsan túl tettem magam, mert azért mérlegeljük csak a helyzetet! Január. Japán. Fél év. Ez nem is hangzik rosszul :D 3hónappal többet kell várnom, hogy kijuthassak, de ez már semmi ahhoz képest, amit eddig vártam. Na meg a másik, hogy sokan azért is össze tennék a két kezüket, ha januárban kijuthatnának. Szóval itt helye nincs a nyavalygásnak :) És legalább gyűjthetek addig még egy kis pénzecskét :) Csak vmi munkát kéne találnom ^^" Jelentkezésemet el is küldtem a sulinak, az ügyintézőmmel, Gergővel, aki kint él mellesleg Naganoban, már folyik is email-ezés. :) Hamarosan kapok egy tesztet, ami alapájn a megfelelő csoportba osztanak be :) 8 csoport van ha jól emlékszem, tudás szintnek megfelelően. Minimum 3as szint a cél, mert a Shinjuku-i suliban, januárban csak 3as szinttől indul osztály, de én tudom, hogy sikerülni fog :)

Más téma.
Tegnap voltam fodrásznál, ami már nagyon ráfért a hajamra, mert 1 éve voltam utoljára, akkor is a ballagási hajamat csináltattam, ami megint nem túl hajbarát dolog volt XD Így hát meglettem nyírva, na meg van ilyen hajegyenesítő trutyi, amit nekem feltétlen ki kellett próbálnom :D És siker, frankó egyenes lett a hajam :D És kb fél évig az is marad ^^ Persze hajmosás után azért egy kis vasalás még szükséges lesz, na de eddig kb 40percig kellett küzdenem a vasalóval XD
És ki is világosodtam a trutyitól, mert leszedi a hajfestéket, ami nem is gond :D Feketének már közel sem volt mondható a hajszínem, és sajnos nem is vált be :( Nagyon tetszik a fekete haj, de nem az én színem, nagyon öregített. Így most világos barnás lettem, kb olyan, mint Otsuka Ai a Tokyo Friends.ben :D És pont azt a színt is néztem ki magamnak, hogy majd olyanra festem :D Így két legyet ütöttem egy csapásra, festés nélkül :P

Ma csütörtök van, ami azt jelenti, hogyholnap péntek, ami meg azt, hogy jön haza Ara a táborbóóól *___* És megyünk valszeg szombaton strandolni :D Yeyyy \(^o^)/ Na meg jövőhéten Csiperó, ergo sok program lesz Kecsón, és Arával majd megyünk be, és vmikor itt is alszik :D Tegnap felhívott, és 20 percig beszélgettünk XD Foci előtt pedig 16 percig XD na meg közben is időnként, na meg az sms-ek cikáztak :D Nagyon szurkoltunk a japánoknak >.< Arával megbeszéltük, hogy együtt fogunk szurkolni, és csinálunk olyan japánszurkolósfejkötőt is :D na hát ezt a tervünket jegelnünk kell 4 évig még XD Sajnos vesztettek :( Még a könnyeim is kicsordultak *szipp szipp* Nem sok kellett volna :( Na de hát a részvétel a fontos, ne? :) Számomra akkor is ők az abszolút nyertesek :) Honda meg végképp:D A 11eseknél, az a gól, na hát az nagyon laza volt :D Olyan fejet vágott hozzá, meg olyan lazán küldte meg, mintha semmi tétje nem lenne :D Honda-san wa totemo kakkoiiii~ *___*

És tegnap vettem egy magas kawaii-faktorú hajpántot *___* Na meg az egyik kapucnis pulcsimra varrtam nekomiki-ket, az az cica füleket :D Egyik ismerősünk, Snoopy pont itt volt, amikor készült a mű, és amikor megkérdezte, hogy mi a búbánatnak az oda, és erre azt a választ kapta, hogy mert cukiii, szegény majdnem megfulladt, mert félre nyelt XD

Na már megint rám jött a szófosás XD Megyek is :)
Ma még japán óra Mimivel, holnap meg Vivuu-val :)


chuuu~

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése