2011. máj. 17.

Valen :)

Yooo~~~

Kis lemaradásban vagyok már megint^^

Tehát, kedden délután találkoztam Valennel :) A Széchenyiben találkoztunk, majd begyalogoltunk a központba.
A főtéren kinéztünk magunknak egy szimpatikus padot, lehuppantunk rá, és hosszú csevegésbe kezdtünk, aminek a fő témája persze japán és koreai előadók, együttesek és doramak voltak :D
Többek között nagyon jól elbeszélgettünk a Hana Yori Dango-ról és a Boys Before Flowers-ről, úgy hogy én csak az előbbi japán változatot, Valen pedig csak az utóbbi koreai változatot látta :D
Rosszra fordult az idő, és a hirtelen támadt hatalmas szél és eső elől bemenekültünk a Malomba.
Ott Valennek beszereztünk egy kis harapnivalót, majd tovább folytattuk a trécselést :D

Hosszas nekem-bármikor-jó-de-tényleg,hát-nekem-is-milegyen? után sikerült megbeszélni, hogy pénteken nálunk nézünk NewS koncit *-*

Így péntek kora délután meg is érkezett Valen, és hamarosan bele is vetettük magunkat a Never Ending Wondeful Story konci megnézésébe. Mivel Valen eddig nem igazán ismerte a NewS-t, a legelején kezdtük, az első koncerttel :)
Mikor vége lett, azt mondta, tetszett neki. Remélem tényleg, bár én is úgy láttam :)
Sőt, kicsit készült is, és otthon meghallgatott pár számot, így időnként boldogan konstatálta, hogy már hallotta az adott számot :D
És a koncert végére már Shige-t és Tego-t is megtudta különböztetni :D

A koncert vége után neki álltam megsütni az okonomiyaki-t *-*

Miután jóllaktunk, megkezdődött a dorama-k csere-beréje :D Valen elhozta nekem a Playful Kiss-t, Boys Before Flowers-t és a You're Beautiful-t *-* Utóbbinak neki is álltam már, mert hát Hong Ki
♥ Annyira jó az a doramaaaa~ *-* Köszönöm Valen :)
Én is adtam neki egy rakat DVD-t :)

Nagyon jó volt mind a két nap, sokat nevettünk és rengeteget jártattuk a szánkat :D

よ~
火曜日の午後Valenと会った。歩いてCitycentralへ行った。そこに座って、長い話をした。題目は日本と韓国の歌手とか、俳優とか、ドラマとか、バンドだった。^^ 私は花より団子だけ見て、ValenはBoysBeforeFlowersだけ見ても、楽しい話だった。:D
きゅうに悪い天気になって、風も吹いて、雨も降ったから、MalomPlazaへ行った。Valenに食べ物を買って、話が続いた。:)

金曜日も会った。私のうちに来た。NewsのNeverEndingWonderfulStoryのコンサートを見た。この時まで、ValenはNewsがあまり知らなかった。^^
終わったとき、これは楽しかったと言った :D 
これからお好み焼きを作って、食べた。*-*
食事を終わったあとで、ドラマのDVDが借りてもらった、私も借りてあげた :)
だから今You’re Beautifulを見ている。ホンギ(FT.Island)が大好きだから。*-*

バイバイ~



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése