2010. máj. 24.

vámpír Kame *___*

Yo!

Még ezen a héten itthon vagyok,szóval boldogság van :D

Gondoltam, hogy ha már végre előbújt a napocska ,akkor kis is használom hogy kis színt szerezzek hab testemre, így kifeküdtem süttetni magam. Olvastam közben Mondo-t, meg japánt is tanultam. Időközben azért nézegettem magam, és örömmel konstatáltam, hogy talán fél fokkal már sötétebb árnyalatban pompázom, mint hófehérke. De hát az ember ugye telhetetlen, szóval gondoltam, pörkölődök még egy kicsit. Na ja, sikerült is oda kozmálni XD Így hát a foglalkozás célját elérte, lett színem :D bár a barnának jobban örültem volna XD Annyira azért nem vészes :D

Ezen kívül most kb 1méterrel a föld felett lebegek a boldogságtól, mert Ayaka válaszolt az email-emre ^^
Ayaka Tokyoban lakik, és ha októberben végre sikerül kijutnom
Japánba, akkor nála fogok lakni ^^ MySpace-ről ismerem Adrinak hála^^ Ayaka 2évig tanult hungariban zongorázni, így elég ügyesen beszél magyarul *___* (mellesleg narancssárga haja van xD) És mivel a koli kibasz drága, megkérdeztem tőle, h lakhatnék-e esetleg náluk, persze a rezsi fejében. Ő pedig olyan kis angyalbödölke, h azt mondta, h persze :D És majd kölcsönösen tanítjuk egymást ^^
De már december óta nem volt fent MySpacen o.O És tele volt a gatya, h jajj, mi lesz, ha nem tudom elérni, és ezen bukik az utam o.O
Már tervezgettem, h majd felhívom, de végre válaszolt egy mail-emre :D
Írta, h bocsi,meg h nagyon várnak, és lehet jön júliusban kis hazánkba, szóval talizzunk :D Yeyyy :D

a végére pedig egy 22-ei koncin készült fan vidi, amin Kame vámpíííír *____* awww, egyemmeg *___*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése