2010. okt. 11.

MondoCon


Yo!

Már több, mint egy hete volt MondoCon, és nekem még mindig nem sikerült egy beszámolót összehoznom. Ehh ^^"
De hát hétfőtől dolgozom, és valahogy mindig kimaradt ^^

Közben volt Ikuta Toma szülinapja is csütörtökön ^^" Szóval Otanjobi omedetou neki :)



Na és akkor a MondoCon :)

Pénteken mentünk Isaszegre ismerősökhöz. Épp anyának nyavalyogtam a kocsiban, hogy épp Meet van, másnap meg Con, és úúúúgy mentem volna, csak azok a fránya anyagiak. Majd kb 5 perc múlva érkezik egy SMS Tibitől, hogy tesója megbetegedett, így van egy jegye fölösbe, amit nekem adományozna, ha kell :D Nekem meg persze, hogy kellett :D Mivel időközben célba értünk, ugrándozva és viháncolva köszöntem (gondolták, h ez hülyébb mint volt xD), majd egyből letámadtam Henit, hogy innen hogyan is fogok bejutni az Expor-ra. :D Kisebb kutatás után a neten a vonat mellett döntöttünk.

Másnap, olyan fél1 körül érkeztem meg a Con helyszínére, majd vártam Tibit. Szerencsére még pont összetudtam futni Honamival, aki csak beugrott, és épp várta a buszt, mert mennie kellett.

Honami el, majd felhívtam Natsu-t, h Yeyy, még is itt vagyok :D Mondta, h akkor kijönnek hozzám ,míg Tibi oda ér. De aztán Tibi gyorsabb volt, és épp vettük át a jegyeket, amikor Natsu és Kata odaértek.
Majd hívtam Arát. Gondoltam, finoman kitudakolom, hogy merre van és meglepem. Hát nem voltak még kint xD Szóval lebuktam, és nem jött össze xD De azért örült nekem (remélem xD)
Ezután Tibivel körbenéztünk. Végül ő maradt AMV vetítésen, én meg mentem tovább.
Riyu-val is sikerült a konzol teremben összefutni. Elég sokat témáztunk természetesen a japán útról. Mesélte az élményeket, a repülő utat, ilyenek :D Na meg én is, hogy mint és hogyan lesz :) És azt mondta,hogy kijön majd búcsúztatni a reptérre *____* Hát nem aranyos? :)
Aztán Natsuékkal taliztam megint. Hát unták magukat xD Aztán kitalálták, h nekik sushi kell. Így oda küzdöttük magunkat a sushi-s pulthoz, majd kitalálták, hogy inkább az Árkádban vesznek xD Tehát go Árkád.

Onnan visszaérve felhívtam Arát, hogy megérkeztek-e ár. És igen. Így taltunk velük. Ott volt Jinjin, Hoshi, Ed, Via és még sokan :D Arának tiszta jól sikerült a Shige cosplya-e :) És kaptam Darekiss DVD-t hun subbal *_________________* Arigatou :)
A nap további részében spanoltam ezzel, azzal. Megismertem új emberkéket is, mind nagyon arik ^^

Fanoltunk, vásároltunk (vagy is inkább ők vásároltak xD). Csodáltuk a kawaii fülbevalókat, amiket kiégethetős gyurmából csinált egy ari csajszi. Meg vásároltak is belőle, közben pedig faggattuk a csajszit a készítés fortélyairól :) Meg az egyik csajszi vett Big Band CD-t *____* De tiszta fullosan nézet ki kívül belül *__________* Én egy SHINee CDre voltam rákattanva, de végül nagy küzdelmek árán, de sikerül legyőzni a bennem lévő hangot, hogy az most nekem kell :S xD
Aztán Ara táncolt Murarisuto-t :D De mennie is kellett nemsokára :(
Kikísértük, ott még elvoltunk, és lassan én is elindultam a vonathoz, a többiek meg még vártak, mert értük jöttek.
A vonatot sikerül épp lekésni, így aztán visszamentem, mert egy óra múlva ment a következő xD
Egyből össze is találkoztam Kumi-val és pár bnőjével, így a maradék időmet velük töltöttem :)
Aztán megint irány a vonat, amit most el is értem :D Bár végül is Koki koncertre még vissza mehettem volna xD

Nagyon jó volt ez a Con is :) Igaz, nem olyan pörgős, mint szokott, de azért én jól éreztem magam :) Találkoztam sok mindenkivel (sztem biztos kis is felejtettem itt most párat ^^), sokat nevettem, fanoltam, jól szórakoztam :) És vmi hihetetlenül sok free hug-os volt o_O ekkora dömping még sztem nem volt xD

Conról vissza Isaszegre, vagyis előbb még Gödöllőre. Az este érdekes volt xD De már nem tartozik a Conhoz, szóval hagyjuk :D


Sajnos nem sikerült még hozzájutnom az összes képhez Conról :(

Másnap jó későn sikerült haza érni, így másnap elég kómásan sikerült munkába indulnom :P De csak neteztem, mert nem lett kész, aminek kész kellett volna, így nem tudtam mást csinálni. Hát nem szörnyű? :D

chuu~


80日

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése