2011. júl. 9.

Yokohama

Yo~~~

Az iskola előtti utolsó szabad napon Ayaka-val Yokohama-ba mentünk. Lakik ott egy ismerőse, és ő hívott meg minket.
Yokohama Tokyo mellett van és Houya-ból kb 2 órás volt az út. Reggel 9 körül indultunk.
Yokohama nagyon gyönyörű. *w* Naoki-sannal az állomáson találkoztunk.
Ayaka zsiráfja táskája és az én egérke táskám Naoki-san kocsijában:D


Először a kínai negyedbe látogattunk el. Útközben láttam ezt a cuki kutyust *-*

Ez pedig egy falba épített kutyaitató. Van egy gomb rajta, ha azt megnyomjuk elkezd folyni belőle a víz, és már lefetyelhet is az eb :) Kedves tőlük, hogy ilyenre is gondolnak :)

A járdát pedig ilyen járókövek díszítették:


A kínai negyedben egy tabehoudai-ban megebédeltünk először, vagy is fix pénzért annyit eszel amennyit tudsz étteremben :) Nagyon finomakat ettünk, de én legjobban a dinnyének örültem :D Japánban elég boros ára van, így nem valószínű, hogy fogok venni^^
És volt még az általam nagyon imádott kókuszlötyi is, amit Magyarországon japán étteremben ittam *w*

Miután tele tömtük a pocinkat az étteremmel szemben lévő kínai templomot néztük meg. Nem rajongok a kínai kultúráért, de szerintem gyönyörű volt. Nagyon tetszettek a formák a rengeteg szín amit a sárkányokhoz használtak. Ők lettek a kedvenceim ^^


Ezután csak úgy sétálgattunk, nézelődtünk.

Az egyik boltban láttam meg ezt a bankkártya leolvasó készüléket. Japánban még ez is cuki :D Ha készpénzes vevő van, a kijelzőn ez az édes kis állatka szunyókál :)

Az egyik étterem ablakában kint voltak az ott járt híres emberek fotói, és találtam köztük egy Koike Teppei-t *-*

További sétánk során kiszúrtam egy boltot, ami kisebb fan-görcsöt váltott ki belőlem xD Ez a bolt egy K-POP bolt volt, és egyből egy hatalmas Jang Geun Sok kép fogadott *w* Sajnos fotózni ilyen boltokban nem szabad :S

Nem bírtam betelni a rengeteg dologgal ami ott volt. FT Island, CN Blue, SHINee, Jang Keun Sok *-* Legszívesebben a fél boltot felvásároltam volna ^^ Még dwaejitokki is volt, eredeti méretben és telefonra akasztható méretben is *w* Nem megyek haza egy olyan nélkül (>.<)
Go Mi Nam a dwaejitokki-val:
(You're Beautiful)

Miután kellőképpen kinyáladzottam és kifanoltam magamat tovább mentünk. Most nem vettem semmit, mert Ayaka mondta, hogy tud egy olcsóbb boltot :D

A kínai negyedet elhagyva a Yamashita Park-ot néztük meg. Ez is gyönyörű volt, pont a tenger mellet van.


A tenger mentén sétálva haladtunk tovább az óriáskerék irányába :D
Kikötőféleség:
Ayakával:

Útközben egy bolt ablakában láttunk egy cicáról képeket. Kaa volt a neve és 24 évet élt szabadon Yokohamában.


Végül megérkeztünk az óriáskerékhez.

Ez volt az első alkalom, hogy ültem ilyenen. Fantasztikus volt :D A mi kabinunk teljesen átlátszó volt, így nagyon jól szétláttunk. Még a padló is átlátszó volt, aminek azért volt egy kis félelmetes hatása ^^ A kilátás gyönyörű volt, nagyon messzire el lehetett látni.





A Tanabata Matsuri miatt (következő bejegyzésben írok róla részletesebben) miután leszálltunk lehetett egy bambusz fára kívánságot kötni. Ezt mi sem hagytuk ki :)


Következőnek a purikura gépek felé vezetett az utunk :D Még mindig nagyon szórakoztatónak találom :D
Miután elkészültek a képek, egy ilyen érintőképernyőn lehet kidekorálni a képeket:



És az eredmény:

Ayaka kinézte a hullámvasutat, amitől eléggé be voltam rezelve, de természetesen nem hagyhattam ki :D Az első kocsiban ültünk, és biztos voltam benne, hogy ott végem :D Az elején míg fel nem ér a tetejére lassan halad, csak hogy az idegeimet húzzák :D Aztán elkezdett száguldani, én meg wáááááááááááááááááá!!!!! Ayaka meg csak csendben mosolygott mellettem xD A sok flikk-flakk után egy meredek lejtő lyukba vezetett. Iszonyat jó volt :D Megérte felülni rá :D
Mikor vissza mentünk Naoki-sanhoz, mondta, hogy még nem is látott minket, csak azt hallotta,hogy visítok xD

Ezzel lassan el is telt a nap, és elindultunk az állomás felé.
Útközben láttuk ezt a helyet, miről Naoki-san elmondta, hogy régen ebben építették a hajókat, de most már koncerteknek ad otthon. Élőben tényleg hajó formája volt.


Nagyon jó nap volt, élveztem minden percét :) Yokohama gyönyörű, az óriáskerék nagyon magas gyönyörű kilátással, a hullámvasút pedig kihagyhatatlan :D

bai baaai~

4 megjegyzés:

  1. egyre jobban szeretnék én is Japánba menni.
    fú és a hullámvasút után jól érezted magad?

    VálaszTörlés
  2. igen, nagyon jól éreztem magam *w* persze az adrenalin az egekben, de tényleg nem szabad kihagyni :D

    VálaszTörlés
  3. A táskáitok te édesek így együtt. *-*
    A kutyaitatóra pedig rá van írva, hogy PETBAR, nagyon kész. xD
    Annyira tetszik a fotód a járókőről. Tiszta művészi, ahogy látszik az árnyékod. :)
    A purikurák pedig szokás szerint nagyon mókásak és aranyosak. :D

    A kínai templom gyönyörű. *-* Nekem van valamennyi vonzódásom Kína felé. Mármint, ehhez a klasszikus oldalához, nem a mostani kommunista berendezkedéshez és életmódhoz... Valószínűleg, amúgy, a Witch képregény miatt, nem tudom, azt ismered-e. Van benne egy kínai lány, ő volt az egyik kedvencem. :D

    Eredeti méretű dwaejitokki? *__* Awww~ De biztos nagyon édes telefon bizgentyű-méretben is. :)
    Megnéznék egy olyan boltot (is). *w*

    Az óriáskerékhez és a hullámvasúthoz őszinte elismerésem! :) Velem nem tudom mi lenne... Már a Vidámparkban is pár éve azt hittem több soron, hogy ott fogok meghalni, pedig ezek azoknál jóval nagyobbnak tűnnek. Fránya tériszony. xD

    VálaszTörlés
  4. Örülök, hogy tetszenek a fotók :D
    Ugye milyen gyönyörű az a templom *-* A Witch-et természetesen ismerem :D Amikor volt rá lehetőségem néztem a TV-ben, de sajnos otthon nem volt az a csatornánk amelyik játszotta, így csak ritkán láttam belőle ^^

    Igen, volt eredeti méretű dwaejitokki is *w* Legszívesebben fogtam volna és futottam volna vele :D Bár mondjuk a fél bolttal így voltam XD Sajnos az eredeti méret elég drága, 3000 yen körül volt, de tökéletesen megelégszem azzal is, ha a telómon fog fityegni egy apróbb változat :D Az legalább mindig velem lesz *w*

    Az óriáskeréktől egyáltalán nem paráztam, bár amikor már a magasban voltunk, nem mondom hogy nem inogtam meg egy pillanatra ^^ Viszont a hullámvasúttól rendesen paráztam, de nem hagyhattam ki :D Összeszedtem minden lélekerőmet és felültem :D De megérte, mert iszonyat jó volt :D Pénteken megyünk a sulival a Fuji-hoz. Félig megmásszuk, aztán irány az ottani vidámpark. Állítólag nagyon durva hullámvasút van xD Hát, előbb szemrevételezem, aztán majd meglátjuk :P

    VálaszTörlés