2011. jan. 12.

Neko caffe

Hiiii~

Hogy vagytok? :) Itt elég hideg volt tegnap >.< " Ma már kicsit jobb idő volt, de még nem az igazi ^^ Viszont a tegnapi vacsi curry volt rizzsel, és nyammmm~~~ *-* Most ettem először, de isteni finom *-* Ha tehetitek, kóstoljátok meg ;)


Hétfőn még nem volt suli, mert ünnepnap volt. A Nagykorúvá válás ünnepe. Japánba 20 évesen lesz vki nagykorú, és ezt ünnepelték. Az ünneltek gyönyörű kimonokat viselnek *-*
Az ünnepről infokat erről a blogról szedtem: link

Az ünnep eredete: 1946 november 22-én volt az első fiatalokat ünneplő összejövetel Saitama (szaitama) prefektúrában, olyan indíttatásból, hogy vígasztalja, buzdítsa, erőt adjon a felnőtté vált és saját lábukon megállni kényszerülő fiatalokat a háborús évek után egy vidámabb, jobb jövő megteremtéséhez. Az ünnepség az egész országban szétterjedt.

Mikor ünneplik? 1948-ban hoztak egy rendeletet, hogy a következő évtől kezdve a nagykorúvá válás ünnepét január 15-én ünneplik országszerte. 2000-ben módosították ezt a napot, és azóta január második hétfőjén van az ünnep, a „happy monday” módosításokból kifolyólag (egy pár ünnepnapot, amiket lehetett, átraktak hétfőre, hogy így hosszú hétvégéjük legyen). A ceremóniát magát viszont az előtte való vasárnap szokták tartani.


Hétfőn Ikebukuro-ba mentünk egy neko caffe-ba (macska kávézó) , és útközben mi is láttunk pár kimonós leányzót :)



És egy vidi is: (bénaságomban először oldalt tartottam a gépet, gomen ^^)



És akkor a neko cafe :) Neko = macska
Mivel a japán házak többsége elég picike, nem igazán tartanak állatot. Viszont nagyon szeretik őket, és ez a hely lehetőséget ad arra, hogy cicák közt töltse az ember a szabadidejét, miközben mangát (japán képregény) olvashat, netezhet, társasozhat a barátokkal, és szürcsölheti az innivalóját. Na meg persze cicázhat. :) Vannak cica játékok is erre a célra.
A cicusok szemmel láthatólag jól elvannak. Amelyiknek kedve tartja elvonul aludni, de ha ehhez még simizés is társul, azt élvezik :) Végül is cicák :D

A kávézónak volt egy kis előszobája, ahol a cipőt papucsra kell cserélni. A cipőt kis szekrénykékbe lehet berakni. Majd ha megvolt a csere, belehet lépni magába a nevezzünk inkább nagy szobának részbe. Itt egy kedves hölgy fogadott, elmondta a tudnivalókat és kaptunk egy kártyát az érkezésünk időpontjával. Ezek után jöhet a cicázás :) Van egy külön füzet, amiben a cicák vannak benne névvel, fényképekkel, leírással :)
Kb 10 cica volt. Van ahol ennél több is van.


Édesebbnél édesebb macsekok voltak *-* És volt egy olyan hatalmas macska is, hogy én akkorát még nem láttam *-*
Bő 40perc cicázás után jenga-ztunk.


Nagyon élvezetes volt :D Sikerült hatalmasra felépíteni, sok rizikós pillanat volt, és végül nekem sikerült összedönteni xD

Majd még cicáztunk egy kicsit, és mentünk.
Szétnéztünk még Ikebukuro-ban, majd haza felé vettük az irány. Épp az állomás felé tartottunk, amikor megláttunk egy nagy tömeget, és a tömeg belsejéből zene, na meg nevetés hallatszott. Oda mentünk mi is megnézni, mi is történik ott.
Hát a látvány igen váratlan, kicsit sokkoló, de mindenképpen vicces volt xD
Pár srác lánynak öltözve, japán lányegyüttesek dalaira a hozzájuk tartozó koreográfiát táncolták XD
Mint kiderült, egy híres és igen erős iskolába járnak, szóval szorult beléjük értelem, mielőtt vki elhamarkodott következtetést vonna le ^^
Sok embernek okoztak a produkciójukkal vidám perceket, miközben ők is jól érezték magukat, szóval sztem teljesen rendjén van a dolog :) Egy kis bolondság kell, ne? :) Én rengeteget nevettem nekik :D



És egy vidi is:


Ennyi voltam mára :)
Holnap igyekszem az iskoláról is beszámolni :)

chuu~

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése