2011. jan. 9.

suli hajimemasu

Hi Minnaaa~

Gomen, kicsit eltűntem ^^

Pénteken volt az első iskolai nap. Na még nem tanultunk, csak egy tudásszint felmérő teszt és eligazítás volt.
Reggel 9.50-re kellett ott lenni. Kicsit késett a vonat, de a híresztelésekkel ellentétben egy japán se vágta fel az ereit, és a vonat vezető sem vonult végig a vonaton, és kért bocsánatot, hogy késni merészelt kb 2 percet a vonat. -.-"
Az út elég hosszú, és 2x kell átszállnom. Szerencsére Ayaka elkísért, mert nélküle biztos nem találtam volna oda ^^ Felírta nekem, hol szállok le, honnan indul a következő vonat, szóval azt hiszem oda fogok találni ^^
A suli előtt az egyik sensei (tanár) várta az érkezőket, egy Manabi-s zászlócskával. Beirányított az épületbe, ott 3. emelet. Beléptem, és mivel 2-en vagyunk európaiak, és a másikunk fiú, gondolom könnyen kilogikázták, hogy én vagyok én, mert egyből "Claudia-san desuka?"
Bejelölték, hogy megjelentem, majd irány az osztályterem. Már elég sokan voltak bent.
Mikor elérkezett az idő egyből ki is osztották a tesztlapokat, és neki állhattunk kitölteni. Az eleje elég könnyű volt, na de aztán egyre jobban bekeményítettek. A végén már annyi ismeretlen kanji volt, hogy azt se tudtam mi a kérdés, nem hogy a válasz XD Így maradt az ecc pecc, kimehetsz :D
A teszt befejezése után egyesével volt szóbeli is. Nagyon kedves volt a tanárnő, és a beszélgetés is sikeres volt :) Majd mikor felálltam, és meglátta a táskámon YamaPi-t, ráfanolt a tanárnő is :D
Ezek után következett az ebéd idő. Egy sensei elkalauzolt bennünket a legközelebbi boltba, hogy ott beszerezhetjük a kajcsinkat, majd ott hagyott, hogy tessék egyedül visszatalálni XD
Miután kiválasztottam egy szimpi kaját, a svéd sráccal mentünk vissza. Hát nem bőbeszédű XD
Már vagy 3 perce sétálunk, mikor egy váratlan pillanatban odafordul, hogy "I am Joel" (azt hiszem Joel, vagy vmi nagyon hasonló ^^) És ennyi volt :D
Majd a sikeresen kiválasztott finom ebéd elfogyasztása után következhetett az eligazításos rész.
Bevonultak a tanárok. Köszöntés, majd minden tanárt egyesével bemutattak. Rengetegen vannak o_O Megtudtam jegyezni, hogy van egy Tada-sensei és egy Miura-sensei, a többieket még nem XD
Úgy ültünk, hogy egy helyen a koreaiak, egy helyen a kínaiak, majd mi a svéd sráccal egy padban Európát képviselve :) Névsorolvasás is megvolt.
Következtek a tudnivalók. Ez elég hosszan tartott. A koreaiknak és a kínaiaknak volt külön anyanyelvű tolmácsa, mi viszont egy japán sensei-t kaptunk, aki beszél angolul. Hát nem állítanám, hogy a helyzet magaslatán állt ^^ Amikor japánul mondták el a dolgokat, értettem. Viszont az ezt követő fordításból nem sokat XD De azért értelmes ábrázatot vágtam, és bólogattam, hogy persze, értem XD
A végére egy másik sensei, egy szintén nagyon kedves tanárnő tolmácsolt. Na neki azért jobban ment ^^ És ő is ráfanolt YamaPi-re XD
Fél 4 körül végeztünk. Ayaka már várt rám.
A sulim:


Mivel nagyon hideg volt, és Ayaka nagyon fázott, mondta hogy meghív vmire, üljünk be egy teázóba. Ott összetalálkoztunk azzal a sensei-el, aki először tolmácsolt angolul ^^ A tisztelet kört le is futották Ayakával, névjegykártya átadás, mi egyéb.
És isteni kakaót ittam *-* Nyammmi~ Valamint kaptam Ayakától sok sok YamaPi képet *-* Míg várt rám, egy manga kávézóba ült be, ahol volnt abból az AnAn magazinból ,amiben YamaPi benne van, és lefénymásolta nekem *o* Épp hogy csak nem kezdtem el örömtáncot járni a kávézó közepén :D Most a szobámat díszítik a képecskék *-*

Innen a közeli sumo csarnok felé vettük az irányt. Sajnos bemenni nem lehetett, mert nem volt nyitva, de kívülről azért megcsodáltuk. Elég hatalmas :)

A chanko nabe hagyományos sumo-s étel. Van szülinapján ettünk ilyet. Sztem fini ^^


Ezek után Ueno felé vettük az irányt. Itt van egy hatalmas utca, ahol végig vásárolni lehet. Spórolnom kell, így nem vettem semmit, de sok érdekes dolgot láttam.

Ayaka egy kimono-t is próbált a közelgő zongora eladásához, de végül túl sötétnek ítélte meg.
Még nézelődtünk egy kicsit, aztán beültünk enni egy katsudon-t. Ez marha husiból készült étel, rizzsel. Nagyon finom *-* Ha tehetitek, kóstoljátok meg ;)


Innen átmentünk Ginzába is, de csak nézelődni, mert bizony elég drága negyede Tokyo-nak ^^ Nagyon szép városrész szerintem.

Egy Kitty-chanos boltban ezt láttuk O_O Az egész bicikli swarovski kövekkel van kirakva O_O Ki vesz ilyet? XD Az biztos, hogy csak vki nagyon gazdag :P

Megint egy érdekes nap volt :) Minden nap jól telik, még akkor is amikor nem megyünk sehova :) De azért hiányoztok, nagyon! *-*

chuu~


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése