2011. jan. 30.

Tokyo Disney Sea

Yo~~~~

Hogy vagytok? Hallottam, otthon havazott :) Itt is jósolták tegnapra, de elmaradt :P Tokyo-ban elég ritka a havazás :) :( Viszont nagyon szép időnk van, és volt pénteken is, amikor a suli szervezésében ellátogattunk Disney Sea-be :)
Ez a Disney Land tengeri kiadása :D

Péntek reggel egyedül indultam útnak, mert ha Ryogoku-ban, ahol a suli van, találkoztam volna a többiekkel, és együtt mentünk volna, iszonyat korán kelhettem volna, így viszont tovább is aludhattam egy kicsivel a szokásosnál ^^ Persze más is volt, aki szintén külön ment.
Fél 10-re kellett oda érni, és sikerült :D Nagyon megy már nekem ez a Tokyo-ban utazásosdi :D Még nem sikerült eddig rossz vonatra szállnom, na de nem akarom elkiabálni ^^

Tehát sikeresen oda találtam, a tanárokat is felleltem gyorsan a megbeszélt helyen. Kipipálták, hogy én is megvagyok, kezembe nyomták a jegyet, azt mennyé' :D Hát jól van xD


Egy külön vonat visz, amiről persze több helyen is le lehet szánni, attól függően, hogy, hova tartasz. Én a Disney Sea állomáson leszálltam, majd a bejárathoz érve megláttam a hatalmas embertömeget, és elkönyveltem magamban, hogy kizárt, hogy valakit is megtaláljak ennyi ember közt xD Persze mobilom nincs, hogy felhívtam volna őket -.-"
De végül szerencsére csak kiszúrtam az osztálytársaimat, és csatlakoztam hozzájuk.
Kb 10-15 perc múlva jutottunk be. A többiek fáztak, én viszont komolyan vettem, amikor a tanárok mondták, hogy a tenger miatt nagyon hideg lesz, így 10 réteg ruhában mentem :D Na meg Ayaka-tól kaptam egy olyan dolgot, aminek az a neve, hogy 'kairo'. Ez egy akkora kis szövet zacsi szerűség, ami elfér az ember tenyerében, vagy pedig felragasztható az ember ruhájára, pl a derekánál, és melegít. Tele van kis bogyókkal, és ha felrázzuk, akkor vmi kémiai hatás következtében felmelegszik, és 12 órán át tartja a meleget. Nagyon praktikus dolog, na meg olcsó :D

Bejutás után a térképen kinézve az utat az első célunk felé indultunk.

Ez egy tenger alá lemerülős dolog volt. És a tenger alatt különféle fincsiségek várták az embert, pl csontvázak, vízi szörnyek, egy óriási dinó is kukucskált vörösen izzó szemmel, és mind ez hátborzongató világítással, és hangokkal :D
Majd könnyedebb téma következett, Ariel világa :D Fantasztikusan volt megcsinálva a hely, gyönyörű volt :)

Van lehetősége az embernek úgynevezett FastPass-t igényelni a jegyével, plusz ráfizetés nélkül. Ezzel a FastPass jegyecskével nem kell olyan sokat sorban állni, így hamarabb bejut az ember, viszont időre szól. Így Che-vel és Joel-el elváltunk a többiektől, mert aktuális volt a föld alatti hullámvasútra kiváltott FastPass jegyünk.
Na hát szépen nyugisan gurulgattunk, láttunk érdekes dolgokat, majd egy jó magas emelkedőn kezdtünk felfelé haladni. Ekkor még nem merült fel bennem a gyanú legkisebb csírája sem, hogy itt vmi merénylet készül :D Pedig kellett volna, na meg hát ugye ha emelkedő van, lejtőnek is kell lenni xD hát volt is :D De úgy volt megcsinálva, hogy az ember csak az utolsó másodpercben kapjon észbe, hogy mindjárt majdnem függőleges állapotban fog lefelé száguldani xD Gondolom nem kell mondani, hogy enyhén szólva is besz*tam :D Visítottam rendesen xD Miután leszálltunk Joel és Che ezt sokáig parodizálták is xD Jah, Joel a svéd srác, Che pedig koreai :)
Ezen felbuzdulva kitalálták, hogy az Indiana Jones hullámvasútra üljünk fel, ami 360°-os fordulatot is vesz, vagyis teljesen átfordul xD Igaz, hogy amikor megláttam reszkettem mint a nyárfalevél, de ki kellett próbálnom :D Így megint igényeltünk egy FastPass-t, erre is. Még 1 óránk volt, mire szólt a jegy, így addig másfele vettük az irányt. Annyi minden volt, hogy nem is tudom már épp mit csináltunk addig :P
Az biztos, hogy volt a tengeren vízi parádé, azt néztünk még a nap folyamán. Szép volt, látványos volt, és a tűzijáték sem maradhatott el, japánokról lévén szó :D



Voltunk vízen forgós valamin is, ami a szívbajt hozta rám, amikor majdnem bevitt egy vízesés alád, de aztán az utolsó pillanatban csak elkanyarodott :D
Végül aztán következett az a bizonyos hullámvasút. A sorunkra várva Che-ék jót szórakoztak rajta, mennyire parázok xD Mikor bele ültem a kocsiba, biztos voltam benne, hogy az ott a vég xD De nagyon jó volt :D Suhantunk ezerrel, majdnem függőleges lejtőn le, hatalmas füstfelhő, hogy ne lásd mi következik, éles kanyar, na meg az átfordulás :D Az adrenalin szintem rendesen az egekben volt, de nagyon élveztem :D


Mikor leszálltunk, mondtam ,hogy én ezt még egyszer akarom xD Valamivel később meg is történt :D Akkor már nem paráztam annyira :D Otthonra is kell egy ilyen XD

De a legjobb nem ez volt, hanem a Tower of Terror, ami egy nagyon magas épület volt.

Joel mondta, hogy ő oda be nem teszi a lábát, mert fél a szellemektől, és inkább addig majszol egy kis karamellás popcorn-t :P Így Che-vel ketten mentünk.
Na hát szellem az egy szál se volt. Viszont kis felvezető történet után volt egy lift. Egy nagy lift. Ülésekkel. Amikhez hozzá csatoltad magad. Ekkor már sejthettünk volna valamit, de mi kis naivak nem tettük :P Hiba volt :D A lift elkezdett emelkedni. Megállt, ajtó kinyílt, a történet folytatódott. Majd még egy emelet, megint ajtó ki, gonosz manó kaján vigyorral a rusnya kis pofiján, ajtó megint be, és tovább felfelé. Ez most hosszabb felfelé út volt, majd megérkeztünk az épület legtetejére, ahol megint ajtó szétnyílt, és épp elmerültél volna a látványban, ahogy egész Disney Sea a szemed elé tárul, amikor az ajtó gyorsan becsukódott, és megismerkedtünk a gravitációval, ugyan is a lift elkezdett zuhanni O_O Wááááááááááááááááááááááááááá XD
sztem egész még Disney Land-ben is hallották, úgy visítottam XD Nagyon parás volt :D És ezt 3x megcsinálták, gyorsan fel, aztán lepottyantottak liftestől xD És az érzés, amikor zuhansz, de a gyomrod csak lemaradva követ. És az érzés, ahogy hat rád a gravitáció, és csak zuhansz, nagyon ijesztő >.< Persze ezt is élveztem nagyon :D
Che-vel annyira nevettünk kifelé jövet, hogy még 10 perc múlva is alig tudtuk Joel-nek elmagyarázni, hogy mi volt :D Jah, és kifele jövet megnézheted, hogyan festettél, mert az alattomosok még fotót is készítenek rólad xD Nem semmi fotók voltak xD
Amit még nagyon élveztem, az a StormRider volt. Itt kisebb felvezető után, egy terembe kellett beülni, ami olyan volt, mint a nagyobb katonai repülőgépek. Előttünk hatalmas kivetítő, teljesen élethűen a repülő szélvédőjeként megcsinálva, tényleg ott érezted magad. Majd "felszálltunk", mozgott az egész terem. Először a tenger felett repülve láttunk delfineket úszkálni, majd egyre zordabb lett az idő, és hatalmas viharba keveredtünk. Rázkódott az egész, nagyon jó volt :D Végül a gép nem bírta tovább, zuhantunk. Hogy még érzékletesebb legyen a dolog, a 'sérült' gépbe víz is sprickolt befelé, na meg persze ránk :D Ezt leginkább a nőneműek visítással fogadták :D Végül becsapódtunk, de túléltük, és a kapitány megnyugtatott, hogy minden rendben, elhagyhatjuk a fedélzetet :D
Ekkorra már rendesen megéheztünk, így neki álltunk felkutatni egy kajás bódét. Na de ott csak olyan kaja volt, amiben husi is volt, de Joel vega -.-" Így kénytelenek voltunk az éttermeket végig járni, hogy találjunk neki vmi nyúltápot megfizethető áron. Nem volt könnyű feladat, de azért sikerült :D

Aladin világában voltunk körhintázni is. Pont olyan volt, mint a filmekben szokott :)
És itt készült a nap legviccesebb képe is, ami Joel-t ábrázolja:
Na ezen a képen Che-vel nem bírtuk abbahagyni a nevetést xD Joel meg kicsit durcásan, de az arcán bujkáló mosollyal csak annyit fűzött hozzá, hogy: "Arigatou gozaimasu", nagyon szépen köszönöm :D

Amúgy mindketten nagyon jó arcok, nagyon jól éreztem magam velük :) Végül egész nap 3-an voltunk, csak néha futottunk össze itt-ott osztálytársakkal, vagy éppen tanárokkal. Egyszer a tanárok kamerával támadtak be minket, hogy mindenki a saját anyanyelvén mondjon pár szót a napról, mert készíteni akarnak egy összeállítást :D
A körhintázás után egy 3D-s Aladin színház/moziban is voltunk. Vicces volt :D
Mire ennek vége lett már besötétedett. Meggyőztük Joel-t, hogy a Tower of Terror-ban nincsenek szellemek, még utoljára menjünk oda :D Szegény, nagyon félt :D Végre nem az én parázásomon szórakoztak xD De azért én is rendesen ki voltam, mert most már tudtam, hogy mi vár rám, és nem volt meg a boldog tudatlanság állapota :D Persze most is nagyon tetszett a dolog :D
Che-vel megszavaztuk, hogy ez a legjobb egész Disney Sea-ben :D Így ez lett a napunk zárása, és 18.45-kor elhagytuk az egyébként is 19.00-kor záró Disney Sea-t. Szegény Joel-t sikerült párszor majdnem elvesztenünk a tömegben hazafelé xD

Nagyon fantasztikus nap volt, rengeteg nevetéssel, na meg parázással xD
Che, Joel, igaz hogy nem olvassátok, na meg nem is értenétek, de köszönöm, nagyon jól éreztem magam :)

chuuu~

ui.: Imádom YamaPi új albumát, a Supergood,Superbad-et, egész nap ezt hallgatom ^^

ui2.: *szipp-szipp* most már nem a YamaPi-s bejegyzésem az első :( :D

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése