2012. júl. 7.

A nagy küzdelem :3


Yooo~~

A tegnapi nap java részét itthon töltöttem, de délután mentem találkozni Ayakával *__________* ♥

Holnap megyünk megnézni Seung-channal a Dream High című musicalt, amiben Matsushita Yuya drágaságom a főszereplő, így tegnap elmentem a jegyekért. Interneten foglaltunk és bármelyik Lawsonban kilehetett fizetni. Így fogtam magam és elmentem, pont van itt a közelben egy. Na hát kalandos volt a jegy megszerzése, mert először van egy gép. Olyasmi, mint egy bankautomata, érintős kijelzővel. Megtaláltam a megfelelő gombot, bepötyögtem a foglalási számot, telefonszámot, ráböktem hogy nincs kártyám, majd jött, hogy kéri a nevemet. Be kellett íri kanjival és katakanával is. Mivel én ugye külföldi lévén kanjival nem tudom, csak a katakanás részhez írtam be a nevemet. Majd kattintanék a tovább gombra, de nincs o_o Sehol o_o Elvitték a manók o_o Na akkor kezdjük újból, biztos elrontottam vmit, de megint ugyan ez. Akkor gondoltam biztos máshogy kell, de úgy se sikerült, így végül az eladótól kértem segítséget, aki közölte, hogy ő sem tudja, de megpróbálja. Nyomkodott ő is, de mikor vki fizetni akart ott hagyott, mire vissza jött meg kilépett a gép xD Kezdtük újból, de ő is elakadt. Minden ilyen géphez tartozik egy telefon is, hogy ha nem tudod mit kell tenni, hívd fel őket. Hát nem a kezembe nyomta, hogy beszéljek velük? xD Nem látszottam elég külföldinek, vagy mi? xD Más választásom nem lévén telefonon kértem segítséget. Nagyon kedves volt a csajszi a vonal másik végén, de szerintem róla is szakadt a víz a végére, nem csak rólam xD Végül sikerült összehozni, kiderül hogy be kell írnom oda is a nevemet, ahol a kanjit kéri, de hiraganával is jó lesz :3
Ezután a gép kinyomtatott egy blokkot és azt kellett oda vinnem, hogy kitudjam fizetni és megkapjam a jegyeket :)
Jajj, annyira boldog vagyok, megint láthatom drágaságomat *___* Yuya-kun ♥
Megizzasztott, de megszereztem: A JEGY ! ! !

Ayakával Ginzaban találkoztunk negyed 7kor. Annyira jó volt végre újra látni ♡ Ugyan olyan cuki, mint mindig :D
Esett ez eső, ezért oda jött az állomáshoz, és közös esernyő alatt mentünk tovább. :)
Beültünk egy kávézóba beszélgetni. Nagggyon fincsi jeges kakaót ittam *-*
Aztán mentünk Raimuraito-ba, ahol dolgoztam én is régebben :) Nosztalgikus volt megint ott lenni :D Mama nagyon aranyos volt :3 Kérdezte, hogy elfelejtettem-e japánul :D
Aztán lassan jöttek a vendégek, kicsit én is beszélgettem :) Tsubo-san, az egyik vendég aki megkedvelt is eljött, mert Ayaka írta neki, hogy megyek. Na ő egy vicces emberke, kb csak hallgatni kell, mert egyfolytában mondja xD De aranyos :D
9 óra körül jöttem el, de majd még szeretnék menni megint :)
És Ayakával se volt sok időnk együtt, de majd kedden találkozunk megint *-*

A végére pedig kaptok egy videót, mert ma Tanabata napja van :) Már írtam róla régebben, itt van hozzá a link, ha vki szeretné elolvasni: http://kaorin-in-tokyo.blogspot.com/2011/07/tanabata-matsuri_6568.html


Mindenki álma váljon valóra~
皆の夢が叶いますように~

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése