2012. júl. 13.

Shinokubo és Takeshita-dori ☆

koreai étterem
Yooo~~

Az utóbbi pár napban elmaradtam a blogolással, de igyekszem pótolni. ^^
Ma sajnos haza repült Natsu, úgy hogy valamivel több időm is lesz. Már most hiányzik T_T Sztem épp az amszterdami reptéren lehet ^^

Hétfőn Shinokubo-ba mentünk, a koreai negyedbe.
polipocskás bibimbap
Először is egy koreai éttermet kerestünk, mert már éhesek voltunk. Ez volt az első és egyben utolsó alkalom, hogy nem kombiniből ebédeltünk a két hét alatt XD

Az egyik étterem bejáratánál voltak kint képek autogramokkal koreai előadóktól, és megleltem Jang Keun Suk-ot is, így javasoltam, hogy ez az étterem pont tökéletes lenne számunkra :D
Belépve egyből egy rikító kék hajú hölgy fogadott minket xD

A japánok tűzforróan esznek, na ezt a koreaiak megspékelik még egy nagyadag csípős ízzel is, szóval csodás az összhatás nekem, aki nem bírja amúgy sem a csípőset xD Tüzet lehet okádni némelyiktől, mint 
Yuzu üccsi~
egy sárkány :D
Szóval azért aggódtam egy kicsit, hogy mit is fogok fogyasztani, de felcsillant a szemem mikor megláttam a 'gyoza' feliratot :3 Azt bármikor szívesen eszek :) Natsu pedig polipkás bibimbap-ot rendelt o_o Én csak egy minyurit kóstoltam meg, de igazából az ízébe nem tudok bele kötni, mert nem sok volt neki, viszont olyan volt, mintha egy gumidarabkát rágnék xD
Inni pedig yuzu ízű (vmi citrusféle) enyhén alkoholos nedűt rendeltünk, nyamm~
Míg vártunk a rendelésre kaptunk előcsemegének kimchit, ami nem volt annyira vészesen erős, így én is tudtam enni belőle, meg még vmi zöldséget, az nagyon fincsi volt *-*
Miután mind a kettőnk pocakja dugig volt, elkezdődött az egyik kpop boltba be, a másikból ki játék xD És mindegyik után megfogadtuk, hogy neeeem, 
Naptárak♥
többe már nem megyünk be, de gyengék voltunk és bementünk, engedtünk a gonosz erők csábításinak xDD

Vettünk mind a ketten B.A.P-s iphone fityegőt, vagyis bármelyik jack-csatlkozóba bedugható :) Látszik is a tükörben pózolós képeken ha ránagyítotok :3 Egyszerűen nem tudtam ott hagyni, annyira örülök neki ♥

És amikért még teljesen oda vagyok, az a két hatalmas Hongki és Jang Keun Suk naptár. Ezeknek darabját, most kapaszkodjatok meg 105, az az SZÁZÖT japán ezüstpénzért vettem! ! ! Hát nem hihetetlen? Alig hittem a szememnek, még meg is kérdeztem, biztos ennyibe kerül-e xD Viszont van súlyuk rendesen, remélem haza felé rendben lesz a csomagom súlya x'D

Takeshita-dori
A következő utunk pedig Harajukuba, a Takeshita-dorira vezetett *-* Hétfő lévén nem volt olyan zsúfolt, de azért így is volt sok érdekes ember, láttunk lolikat is *-* A vicc, hogy tele van négerekkel, akik leszólítanak és vásárlásra akarnak ösztönöni o_o Dehogy miért pont az ő munkájuk ez, azt nem tudom ^^
Annyira nem hosszú utca, de teli üzletekkel, szóval jó sokáig ellehet nézelődni :3 Natsuval vásároltunk két közös dolgot is :D

farkinca :3
Az egyik a képen látható farkinca, amit már régóta vadásztunk, de itt végre találtunk :D Régen nagy divat volt, most már nem igazán látni, de a gyaruknak és a yankiknak szokott lenni. 

hippü ga hoppü ga nadrág ☆
És igen, megint a yanki fétisem x'DD Szóval lett cuki pihe-puha farkincánk :3

A másik pedig a ez a pink hippü ga hoppü ga* nadrág *-* Annyira cukiii~~ És csak 1000 yen volt o_o
És szörnyű, hogy ennyi stílus tetszik xD De eddig úgy sem volt ilyen darabom :D

Haza felé pedig a másfél hát alatti legviccesebb dolgot Ikebukuro állomáson láttuk: Egy pasi pórázon húzott maga után EGY CSŐ KUKORICÁT ! ! ! x'DD Miért nem szólt neki senki, hogy kicserélték a kutyáját egy cső kukoricára!? xDDD Jajj, ahogy írom is nevetnem kell xDD Legnagyobb sajnálatomra kép nincs róla, mert mire az államat megtaláltam, már nem volt idő arra, hogy a fényképezőt is megtaláljam xD

bai bai~

* Hippü ga hoppü ga = HipHop, csak Wataru egy idióta a Tumblingban és így mondja xDDD ♥

2 megjegyzés:

  1. Én kínai kajákból kimondottan szeretem a csípőset, le kellene egyszer tesztelni, mennyivel durvábbak a koreaiak. Vajon van koreai étterem Pesten?
    Olaszországban egyszer vettünk egy polipos szendvicset, de a legnagyobb eltökéltségem ellenére sem sikerült ennem belőle. ^^"
    Amúgy, van egy ゆず nevű együttes. :D

    Szerintem, a naptárakat azért adhatták ennyiért, mert már fél év eltelt 2012-ből, mindenesetre nagyon jól jártál velük, már csak a nagy méretű képek miatt is. *____*

    A yanki-fétist pedig most már tökéletesen átérzem. xD Hippü ga hoppü ga shiranee kedo~~ ♥

    VálaszTörlés
  2. Van koreai étterem, és már nem emlékszem ki mondta, hogy volt és szörnyű x'D Meg lehet, hogy azért csípősségi fokból alacsonyabbra teszik a lécet, mint Koreában ^^

    Én is csak egy aprócska darabot kóstoltam meg, azok a tapadókorongok nem voltak annyira hívogatóak xD

    Na ezt nem is tudtam :D Érdekes névválasztás xD

    Igen, főleg a képek miatt vettem, nem pedig hogy rendeltetés szerint használjam is :D

    Ugye hogy a yankik mennyire kakkoik? *___* Persze nem mind, az Akabane féléket hanyagolnám x'D

    VálaszTörlés